Kutyátlanok kíméljenek (Must Love Dogs, 2005)

Kissé becsapós a film címe, hiszen azt hihetnők, a klasszikus hollywoodi sikerrecept szerint készült bájos kisgyermekes-kutyás filmecske vár ránk. Majdnem így van. Vagy még inkább, csak egy kicsit van így. Kisgyermeket ugyanis csak elvétve, úgynevezett kiemelt statiszta-szerepben (értsd: pár mondatos apró szerep) láthatunk, ez alkalommal legalábbis. Kutyus van, kettő, egy új-fundlandi típusú, meg egy olyan kicsike, fehér ölebecske, mint amilyet az ismert hazai showderező showman is mutogat előszeretettel. Ám ezek az állatok nem főszereplői, csupán mintegy “történetszínező” motívum vannak jelen, a film nem róluk szól. Mondjuk a velük való foglalatoskodás is megjelenik a filmben, mint a történet szempontjából egyféle lehetséges taktika.

A történet tulajdonképpen Sarah újra-bepasizási hadművelete. Sarah (Diane Lane) harmincas elvált nő, aki a film kezdetén lemondott arról, hogy még egyszer újra férfi társaságában kelljen élnie. Képes napokat az ágyban heverészni pizsamában, állva eszik, stb., stb. (Mintha az elvált pasasok nem hasonlókat csinálnának…) Aztán a család, elsősorban a két nővér különféle jótanácsokkal látják el a nőt, ilyen pl. az, hogy öccse kutyáját kölcsönkérve kutyasétáltatás közben ismerkedjen meg valakivel, mivel állítólag a kutyás pasik hűségesek. (A kutyájukhoz…) Egy másik tanács szerint az internet a megoldás. Se szeri, se száma az internetes társkereső szolgáltatásoknak, ezek segítségével nyilván könnyebb új férjet találni, ebben az agg korban (30+), egy tisztes nőnek. Ám, mint tudjuk, az ilyesféle szájtokon ritkán hirdet valaki a valós értékeivel, küllemével, nemével, státuszával. A hatvan éves nő 16 éves csitrinek is kiadhatja magát, ami ugyan társkeresési szempontból nem igazán célravezető, viszont rettentően szórakoztató. De mehet ez így professzoroskodni akaró kőművessel, 50 kilósnak vágyó százötven kilóssal, fiúnak vágyó lánnyal, és lánynak vágyó fiúval. A sor végtelenségig folytatható. Adódik is Sarah előtt egy sor különféle vicces szituáció, amelyet a neten összeszedett pasikkal történt első randi hozhat. Persze, az igazi nem a neten fog jönni, hanem a kutyás-buli a nyerő. Persze, csak a végén bizonyul nyerőnek, addig izgulhatunk, sírhatunk, nevethetünk, hiszen ez egy vérbeli romantikus vígjáték.

Főszerepben két kitűnő színészt láthatunk: Sarah-t Diane Lane, míg megmentőjét, Jake-et John Cusack alakítja. Dina Lane-t Oscarra is jelölték, s mint tudjuk, ez csaknem annyit ér, mintha meg is nyerte volna. No, nem ezért az alakításáért, hiszen efféle habkönnyű romantikus meséket hajlamosak vagyunk egy, jobbára elnéző kézlegyintéssel elintézni, ám ne tessék azt érteni, hogy ez alkalommal Diane Lane teljesítménye nem jó. Éppen ellenkezőleg, megejtő bájjal, egyszerűséggel és természetességgel formálja meg a a harmincas éveinek derekán-végén járó nőt. John Cusack pedig romantikus film-specialista. Is. Ne feledjük, előszeretettel tűnik fel független filmek környékén is csak úgy, mint nívósabb akciómozikban, ám így negyvenévesen is kisfiús fizimiskája hibátlanul simul bele bármilyen “papírzsepi-pusztító” filmbe. Bár arcra nem hasonlítanak, engem Paul McCartney-re emlékeztet a pasas, már úgy kisugárzásilag. Őt is szeretik a nők, bár zenész.

Nem rajtuk múlik, hogy tuti fix, két hét múlva ha szöges korbáccsal vernek, se fogok visszaemlékezni erre a filmre. Kikerestem, Cusack az utóbbi öt évben legkevesebb három hasonló stílusú-műfajú filmben játszott, nem is akárkikkel (Julia Roberts, Catherine Zeta-Jones, stb.), mindet láttam, egyikre sem emlékszem. Ez nem is baj, hiszen funkcionálisan nem ez a célja. (És/vagy a kritikus agya szitásodik.) Tehát, könnyű szórakoztatás, semmi több. E célt viszont (Figyelem!) maximálisan teljesíti, ráadásul úgy, hogy tanulsággal is szolgál. Ez bár közhely, de mint ilyen, alapigazság is, amit mai értékevesztett világunkban nagyon nem árt sulykolni: Vállald fel és légy önmagad, ne bújj álarcok mögé, csak így léphetsz előre…

A filmben Cusack, vagyis az általa alakított Jake nevű fickó állandóan az Omar Shariff által főszerepelt Doktor Zsivágó című filmklasszikust nézi, amely az én gyomromat viszont megfeküdte. Mint amikor valaki beszabadul két hét éhezés után egy cukrászdába. A jelen írás tárgyát képező, Kutyátlanok kíméljenek című filmről farkaséhesen távoztam, és én mondom: ez bizony jelent valamit! Másfél óra habkönnyű kikapcsolódást és ebéd/vacsoraidőt egyaránt.

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.