Marokkó (Marock, 2005)

Már több mint hatvan éve mozirajongók százmilliói asszociálnak Casablanca nevének hallatára a tragikus és beteljesületlen szerelemre, teljes joggal. Nem hiszem, hogy nagyot tévedünk, amikor Kertész Mihály (Michael Curtiz) filmjét, a Casablancát minden idők egyik legismertebb és legsikeresebb filmjének nevezzük, amely Humphrey Bogart és Ingrid Bergman mellett, mintegy mellesleg, a film címéül és helyszínéül kinevezett marokkói nagyvárost is világhírűvé tette. Azt a bizonyos ködös repülőtéri jelenetet legalább száz film idézte meg különféle módon, Rick kávéháza azóta is vendéglátóipari etalon, pedig Casablanca a valóságban akkoriban eléggé szürke és kopott, tipikus muszlim (tehát vendéglátóipari értelemben alkoholmentes) város volt, amelyet alig érintett az akkor javában dúló második világháború szele.

Allahnak is hála, nemrégiben volt alkalmam beutazni Marokkót, életre szóló élmény volt mindenestül, de amikor hazaérkeztem, ismerőseim nem a vad Magas-Atlaszra, nem az Ezeregyéjszakát idéző Fezre és Marrakeshre, nem a csakugyan megfagyott tengerre emlékeztető Szaharára voltak kíváncsiak elsősorban, hanem a filmből ismert Casablancára. Kezeimet tördelve mondtam, hogy csupán a nagymecsetet néztük meg, aztán tűztünk is el, mert már első látásra is egy baromi nagy, baromi unalmas és baromi veszélyes, az erős francia és spanyol befolyásnak köszönhetően majdnem európai nagyvárosnak tűnt. Olyat meg látunk itt is, nem ezért mentünk Afrikába. A buszból amúgy kettő darab Rick’s Cafét is láttunk, állítólag van vagy hat darab belőle. Welcome in the most romantic city in the world!

Talán ennyiből is kitűnik, elsősorban a természeti szépségek mellett a mienkénél eltérő kultúrára voltunk kíváncsiak, ezért nem fordítottunk sok figyelmet a nagyobb városokban mindenhol feltűnő baseball-sapkás csákókra, akik az előírásszerű bazi nagy magnót előcipelve nagyon komoly reppet nyomtak arabul, legyintettünk csak, na ja, az emtívi-generáció… Laila Marrakchi francia segítséggel készült Marokkó című marokkói filmjének éppen ők a hősei, szereplői. Illetve Casablanca. A kilencvenes évek végén, amikor a film játszódik, két hangsúlyos látványelem uralkodik a városon, a gigantikus II. Hasszán mecset, amely a világ egyik legnagyobb mecsetjeként hangsúlyos bizonyítéka az egyetlen igaz hit hatalmának, illetve a McDonald’s étteremlánc óriási világító logója, amely szintén látványosan képvisel egy egészen másfajta hatalmat. A mai Marokkó, amely hagyományosan a legfelvilágosultabb, legliberálisabb iszlám országnak számít, e két hatalom, az iszlám hagyományok és a nyugati fogyasztói kultúra között őrlődik. Marrakchi filmje nagyon komoly bevállalás ebben a közegben, hiszen egyrészt a rendező nő, amely a hagyományos mohamedán kultúrában elvileg még arcát sem mutathatná, nemhogy a családi tűzhely ápolásán kívül nyilvánosan munkát vállaljon. Ráadásul filmet forgasson, és ráadásul egy olyan témáról, amely a hagyományokhoz bigottan ragaszkodók szemében nemhogy szálka, egyenesen tőrdöfés.

A Marokkó (eredeti címe, Marock, egy szójáték, a francia Maroc = Marokkó, és a rock, mint rock&roll egybegyúrásából) szereplői a casablancai “Rózsadomb” luxusvilláiban élő felső száz gazdag és kiváltságos csemetéi, akik éppen érettségi előtt állnak, lenézik a vallást és a politikát, alkoholt vedelnek, amely ebben az országban azért jóval nagyobb bűn, mint nálunk, füveznek és amerikai zenét hallgatnak, valamint sportkocsijaikkal keresztül-kasul száguldoznak a város éjszaka kihalt utcáin. Egyszóval rock&roll, ami a csövön kifér.

Semmi érdekes, vonhatjuk meg mi a vállunkat, láthattunk már ilyet ezerszer. Ami viszont a dolgot érdekessé teszi az az, hogy a főszereplő Rita, egy gazdag arab textilkereskedő csinos lánya (Morjana El Alaoui ritkán láthatóan őszinte és hiteles alakítása) éppen a sármos, és szintén gazdag Youriba lesz szerelmes, aki történetesen zsidó. Aki kissé járatos a napi (és az elmúlt másfél ezer év) külpolitikájában, az ennyiből is sejtheti, hogy már csupán ez a tény tökéletes drámai alaphelyzet. A casablancai Rómeó és Júlia történet végkifejletét persze borítékolni lehet, ettől függetlenül azonban a film a kissé melodramatikus történetmesélése ellenére is szórakoztató, ha nem arabul és franciául beszélő, marokkói film lenne, akkor még kultuszfilmmé is válhatna. Mint a Nyakunkon az élet, pl…

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.