A transzvesztitákat és az ír terroristákat egyszer már sajátos és sikeres módon ábrázoló (Síró játék-Crying Game) Neil Jordan új filmjét, a Breakfast on Pluto-t hosszan, több mint tíz percen át tapsolta az idei Berlini Filmfesztivál egyébként híresen igényes közönsége. Ebben talán közrejátszhat a hathatós reklámhadjáratnak köszönhetően világszerte nagy feltűnést keltett Brokeback Mountain mestergiccse is, amely ismét erős reflektorfénybe helyezte a homoszexualitással kapcsolatos témákkal foglalkozó filmeket, egyfajta divat lett a melegekkel foglalkozni, bár én inkább arra szavaznék, hogy a művelt német közönség ez alkalommal tényleg egy jó filmnek tapsolt.

Ha valahol, hát Berlinben emlékezhetnek még igazán Rainer Werner Fassbinder életművére, amely nagyot merített a homoszexualitás, a drogok, az alkohol és a politika zűrös világából, így ezekben az amúgy is “rázós” témákban kötve hiszem, hogy díjaznának bármiféle terjengős mellébeszélést, hatásvadász látványzuhatagot, netán hazugságot. A Breakfast on Pluto sem ilyen, természetesen. Neil Jordan látásmódjában, társadalom-, sőt egyházkritikájában éppen olyan kíméletlen, egyenes és őszinte, mint Fassbinder, ám nem nélkülözi a humort és az önkritikát sem.

A helyszín Nagy-Britannia az 1970-es években. Az IRA (Ír Köztársasági Hadsereg) elnevezésű, a (protestáns) brit korona által ellenőrizett, de főleg katolikus írek által lakott Észak-Írország felszabadításáért küzdő terrorszervezet szinte naponta követ el pokolgépes robbantásokat szerte az országban. A brit hatalom katonái véresen torolnak meg a polgári lakosságon minden terrorcselekményt, gyakorlatilag polgárháborús helyzet áll fenn. Az ír lakosság körében a katolikus vallás gyakorlása nemzeti ügy. Eközben tombol a glam rock, a Sweet, a T.Rex és hasonló zenekarok őrjítik a tiniket, mindenki bő, trapézszárú nadrágokban, emeletes talpú cipőkben, kifestett arccal jár, nemre való tekintet nélkül, könnyű és nehéz drogok minden mennyiségben, az egész világ felett egy hatalmas diszkógömb szórja csillámait szanaszéjjel. A bigottan vallásos ír kisvárosban nem nézik jó szemmel Patrick fura viselkedését, aki jobban szeret női ruhákban lenni, mint az előírásszerű szürke pulóverben. E szokása ráadásul maró gúnnyal is párosul, mellyel környezete visszásságait kommentálja. Patrick sorsának története a Patrick McCabe azonos című, önéletrajzi ihletésű regénye alapján, a könyvhöz hasonlóan, rövid fejezetekre tagolt formában készült film.

Ritkán sikerül elég jó filmes feldolgozása sikeres regénynek, ez azonban mégis az. Jordan, a könyvet író McCabe közreműködésével, a regény eredeti, meglehetősen sötét, komor hangvétele a filmben egyfajta derűsre, optimistára, mondhatnám, tündérire változtatta, amely viszont rendre kifejezetten ördögi, maró gúnnyal párosul. Ez, az éleslátású társadalom- és egyházkritikus megközelítéssel való frenetikus összhatást eredményez a filmben, amelyet a hetvenes évek Nagy-Britanniájának már jelzett vegyes atmoszférájának tökéletesen illuzórikus megjelenítése csak még jobban alátámaszt. Szerintem a legnehezebb a közelmúlt képi megjelenítése, sokkal nehezebb, mint régmúlt időkben játszódó történet hiteles ábrázolása, hiszen a tegnapról még általában sokunknak van személyes emléke. Ha a film a tegnapban játszódik, meg kell felelnie minden egyes néző személyes emlékének. A Breakfast on Pluto ebben a tekintetben is tökéletes illúziót kelt, mind díszletek, mind a korabelit idéző ruhák, mind a a kísérőzene tekintetében. Szinte hallom Komjáthy György búgó hangját: – És most Kedves Hallgatóim, a Csak fiataloknak szóló műsorban hallgassák meg a Rubbettes együttes Sugar Baby Love, Cukor Baba Szerelem című számát! – Persze, mindezt a szám eredeti korában és környezetében.

A tökéletes illúzióhoz hiteles színészek is kellenek, Neil Jordan fel is vonultatja az ír színjátszás nagyágyúit, az öregedő meleg bűvészt alakító Stephen Reától Liam Neesonig, aki Patrick papját, papáját formálja meg, a nagy dobás azonban a Patrickot alakító, átható kék szemű Cillian Murphy. A fiatal ír színész, néhány gonosz-szerep után (28 nappal később, Batman: Kezdődik!) Patrickként olykor egy gyönyörű lánnyá változik, olykor egy összetört transzvesztitává, olykor pedig tündöklő dívává. Játéka egy zseniális színész bemutatkozó (!) jutalomjátéka ebben a megható, felkavaró, szórakoztató, egészen kitűnő filmben.