Jack Bauernek, az elpusztíthatatlan antiterrorista ügynöknek összesen nyolc, válogatottan igen szar napjával ismerkedhettünk meg ebben az azokat feldolgozó műfajtörténeti jelentőségű sorozatban. Ennyi volt. Így, ebben a formában Jack semmiképpen nem fog többet feltűnni a tévéképernyőn. Anélkül, hogy nagyon elspoilerezném a dolgokat (bár, aki nagyon akarta, az láthatta, legálisan a befejező évadot is, de nyilván sokan vannak akik türelmesen várnak a DVD-re és a magyar tévékre…), csak annyit árulnék el, hogy ebben az utolsó évadban az alkotók elsütöttek mindent, amit lehet. Lesznek (voltak) itt orosz maffiózók, arab terroristák, a legmagasabb szintekig vezető politikai összeesküvések, négyrészre osztott képernyő, tikk-takk, szóval minden, ami a mai világban reális veszéllyel előfordulhat a világ vezető hatalmát veszélyeztetve, Jack pedig már-már Chuck Norris-i magasságokba emelkedik problémamegoldó képességét illetően. A finálé pedig olyan…

Sokan kongatták a vészharangokat az ezt megelőző évadokat látva, hogy Jack öregszik, ám ez hagyján, az első három-négy évad feszült, dinamikus, koherens és kristálytiszta logikájú, fordulatos cselekménye ekkorra már széttöredezett, a lendület meg-megbicsaklott, a logikus ok-okozati összefüggések sem működtek, illetve olykor már meg sem voltak. A készítők egyre kétségbeesett erőfeszítéssel próbáltal megfelelni a valós idejű történés koncepciójának, ami ugyan az első percektől nyilvánvaló volt, hogy csalás, itt azért az egy óra csak negyven perc (hiszen a reklámokat is el kell nyomni valamikor), de a kezdeti lendület és a precíz cselekményszervezés az elején még bőven feledtette ezt.

Erre az utolsó évadra azonban újra összeszedték magukat az alkotók (Joel Surnow és Robert Cochran), a 24 nyolcadik évada újra igen jól sikerült. Ha ezzel indították volna a sorozatot, gyaníthatóan hasonló státuszt értek volna el, mint ahogy az eredeti elsővel, ugyanolyan a végig pattanásig feszülő izgalom, a sodró tempó és a mindvégig lebegő apokaliptikus hangulat – bármikor vége lehet a világnak, ha nincs Jack. Persze, van Jack, hiszen róla szól itt minden, kétségeink ne legyenek, tuti amerikai popkulturális termékkel van dolgunk. Kiefer Sutherlanden azért látszik, hogy őt is fogja az idő, meg az élet, így a végére eléggé pizzaképű lett már. Viszont senki nem bír olyan vészterhesen fojtott hangon hadarni, mint ő. A hírhedt gigakiharapós vallatási módszereit is képes a köbre emelni, emellett fut, lő, üt, mászik, szinte még repül is. És megfellebbezhetetlenül igaza van. Egy akcióhőstől ennyit lehet elvárni, Jack, illetve Kiefer ezt atombiztosan szállítja.

Az a pech, hogy már volt ilyen évad, legalább négy, az első négy, feledve az 5-6-7-et, plusz a Redemption című izét, így a nyolcadik már nem képes ütni akkorát. Mire ide eljutottunk, már ismerjük Jack összes várható reakcióját, a sztori várható és mindig be is következő csavarjait… De azért minden úgy működik, mint régen. Egy nagyobb hibán akadtam csak fenn, amikor az egyik gonosz kulcsszereplő, aki a végére gond nélkül, hidegvérrel öl, úgy hazudik, mintha könyvből olvasná, de a 12. óra táján, ráadásul egy jelentéktelen esetnél majdnem egy részt végigrinyál, hogy lőjön vagy sem, itt a valami megbicsaklik. Nem lenne ez nagy hiba, ha nem lenne a történet későbbi alakulására oly nagy hatással a szereplő személyisége, amit hadd ne jellemezzek most jobban. Emellett többször nem sikerült a valós idejű történetmesélést hihetővé tenni, például Jack óra 59-kor mocskosan, mezítláb éppen szétlőtt 13 rosszarcút, tikk-tikk-tikk, majd néhány perc múlva, már a következő órában vasalt ingben, tisztán és üdén ül az előző lövöldözéstől valószínűleg több kilométerre lévő tárgyalóteremben, ahol, satöbbi. Több ilyen időbaki van, bár azt hiszem ezeket jobbára csak azok szúrják ki, akik hozzám hasonlóan egybe darálják le az évadot. Más azonban nekem nem bántja a szemem… Így egybe áll ez, mint az a bizonyos gyerek abban a bizonyos nőben, ha valaki elkezdené aprólékosan elemezgetni, akkor nyilván lenne itt hiba több is, így egybe nézve azonban a lendület simán átrepít mindenen. Ennek a sorozatnak pedig ez a lényege, és szerintem csak így érdemes nézni. Egyben, ledarálva, amennyit bír az ember egy ülésre.

Nekem bejött. Asanisimasa: 8/10 (1-4 évad: 10/10, 5-7: 7/10)