X-Men: Az elsők (X-Men: First Class, 2011)

Kicsit mosolygok én már azon, ahogyan ifjú rajongók késhegyig folyó harcot folytatnak azért, hogy meggyőzzék a másikat, ez a prequel jó, vagy nem jó, és hogy méltó a későbbiekhez, avagy nem. Az X-Men: Az elsők a Marvel nevű képregénykiadó hasonló című, ebben a kultúrkörben legendás státuszú sorozatának kezdeteit elmesélő szuperhősös film, látványmozi, popcorn-kísérő, efféle. Izé. Szuper-képességekkel rendelkező (van aki gondolatolvasó, van aki a fémet hajlítja, van aki minden energiát magába gyűjt, satöbbi-satöbbi) srácok és csajok rohangálnak össze-vissza, míg tudatukra és képességeik valódi kihasználhatóságára ébredve azt nem fordítják a maguk (és a világ, a Jó, avagy a Rossz) javára. Vannak aztán gonoszok és jók, a gonoszok a világ uralmára törnek, a jók pedig ezt szeretnék megakadályozni. Itt, mellékszerepben van még CIA, KGB, a hatvanas évek elejei kubai rakétaválság, az ifjú Kennedy elnökkel, sőt még maga Gromiko is feltűnik egy archív bejátszáson. Ez persze, a rajongóknak nyilván nem jelent semmit, jobbára valószínűleg azt sem tudják, ki volt, például ez az utóbbi pofa. Mit mondjak: jó nekik. Tehát egyszerű mese, az ehhez való látványelemekkel, robban, még nagyobbat robban, baszott nagyot robban, meg telekinetikus úton kiemel egy atom-tengeralattjárót a tenger alól… győz a jó, de marad még rossz is, tehát jöhetnek a későbbi folytatások.

A film érdekessége, vagy inkább különössége abban rejlik, ahogy a népes írói gárda Matthew Vaughn rendező vezényletével ráfűzi a mesét a történelem valós eseményeire. Kezdünk Auschwitzben, majd ugrunk az időben, és jön a kubai cuccos, amikor az oroszok Kubába, az USA közvetlen szomszédságába akarták telepíteni atomrakétáikat, amit az amerikai tengeri haderő határozott fellépéssel tudott csak megakadályozni (vagy nem, de ezt most hagyjuk). A filmben ez a valódi, megtörtént konfliktus, amikor tényleg csak hajszálon múlt a harmadik, minden bizonnyal az utolsó világháború kirobbanása; ez képezi a fősodort, itt azért már kicsit meg van firkálva a cucc. De a lényeg azért a lényeg marad.

Erkölcsi, vagy inkább életvezetési tanácsot is kapunk a filmből, miszerint, ha úgy gondoljuk, hogy vélt/valós másságunk miatt kiközösítenek, illetve hátrányokat szenvedünk, ne szégyelljük azt, hanem fordítsuk a dolgot a magunk javára. Ne mi próbáljunk hasonulni az átlaghoz, elnyomva magunkban akár fontos képességeket, hanem inkább azt fejlesszük, gyúrjunk rá, és a társadalom fogadjon el minket olyannak. Tekintve a célközönség életkorát, hogy a tinédzserek tele vannak önértékelési problémákkal, útkereséssel, egyebekkel, ez egy okos tanítás a filmtől. Enivéj. Nem volt ciki a film, abszolút nézhető kis mese  (persze nekem, aki azért már néhány X-el túlnőtt a célközönség életkorán). Asanisimasa: 6/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.