Hulla a múltban (El juego del ahorcado, 2008) – Rettenetesen rossz spanyol tinidráma. Nagyjából az Alkonyat-széria színvonalán mozog, nyúlós, ragadós, sematikus és béna. A sztori még talán elmenne, mivel abban azért van valami, hogy egy tini szerelmespárt a mélyben, a múltban valami közös, szörnyű élmény is összeköti, de ez, így kibontva, ahogy ebben a filmben történik Manuel Gómez Pereira által, az nagyon gagyi. Nulla színészvezetés, idétlen jelenetek, a drámai(nak szánt) szituációk statikusak, mintha élőképeket nézegetnénk. A színészek rémisztően amatőrök, bármelyik latin szappanopera statisztériája lejátszaná őket a képernyőről, kiválasztásukban egyetlen szempont játszhatott csupán szerepet, hogy szépek legyenek. A csajok esetében ez sikerült is… Amúgy, borzalmas volt, na. Alig bírtam végignézni. Asanisimasa: 1/10

Cowboyok és űrlények (Cowboys & Aliens, 2011) – Na, ez viszont egyáltalán nem volt olyan szörnyű, mint amennyire fejüket fogták minapi bemutatásakor a zemberek. Nem tudom, mit vártak, hiszen e film címe nem kínál zsákbamacskát… Vannak benne cowboyok és alienek, nyilván győznek a végén a cowboyok. Jó arcok szerződtek le a Jon Favreau által rendezett projecthez, Daniel Craig (kép) szerintem ma az egyik leglazább badass a piacon, Harrison Ford tök viccesen beleöregedett a mellékszerepekbe, 13-as (Olivia Wilde) pedig elég jó színásznő is, amellett, hogy jó nő. Az alapvetően színészként induló Favreau pedig a Vasemberekkel már bizonyította, hogy remekül elboldogul a blockbusterek, illetve ilyen izé crossoverek világában, hogy ez a film mégis kicsit dülöngél, abban a producerek a hibásak. Nyilván először túl nagyot bólintottak az ötletre, aztán belegondoltak, hogy jujj, mi lesz, és túl sok, és túl sokfelé gondolkozó forgatókönyvíróval íratták át a sztorit. A sok bába közt aztán tényleg majdnem elveszett a gyerek, de azért a végére csak rendbe lett rázva, amennyire lehetett. Azt nem értem, miért furcsább, ha a western kliséire húzzuk rá az alien inváziós filmek kliséit, mintha azt, mondjuk a kommandós filmekkel tennénk, nem kéne ilyen kétbites vonalon mozogni. Én simán el tudok képzelni alienek és rómaiak, vagy alienek és ősmagyarok projectet is, az, hogy most cowboyok és indiánok veszik fel a hódító földönkívüliekkel a harcot, sag schon. És akkor mi van? Will Smith mennyivel volt jobb? OK, az arany elég béna indok a Föld meghódítására. Sokan felvetik, hogy az is baromság, hogy az emberek egyáltalán győzhetnek egy nyilvánvalóan fejlettebb technológiát használó entitás felett… Nos, nekik csak annyit üzenek, hogy gondoljanak bele, mi történne, ha egy atomtudós, maratoni futó, erőemelő-bajnok főkommandós fejest ugrik egy piranháktól hemzsegő vízbe… Gondolom, az nyilvánvaló, hogy nem a halak képviselik a fejlettebb civilizációt. Ez a film viszont látványos és helyenként vicces látványmozi volt, ennyi és semmi több. Asanisimasa: 6/10

Úttalan út (Interstate 60, 2002) – Ez a film a Vissza a jövőbe-trilógiát író Bob Gale első rendezése, mely több ebből vérzik, sőt, inkább elvérzik, azonban néhány tagadhatatlan pozitívum is akad benne. Ez utóbbiak elsősorban gondolati szinten jelennek meg, és szervesen kapcsolódnak a jövő(múlt)utazós trilógiában felvetett filozofikusabb felvetésekhez. Ugyanabban a gondolati világban kalandozunk itt is, kínzó kérdések és nyakatekert lételméleti fejtegetések, valamint az állandó moralizálás formájában, mely azonban riasztóan rikító, ripacs világban jelenik meg e filmben. Láthatjuk a trilógia emblematikus arcait Michael J. Foxtól Christopher Lloydig, kiegészítve Gary Oldmannel valamint a számomra idegesítően nyálas James Marsdennel a fő szerepben, plusz néhány közepesen csini babát – azonban összességében a film inkább idegesítő, mint szórakoztató, netán elgondolkodtató. A béna és csiricsáré formából elillan a tartalom. Asanisimasa: 3/10