Pajer Róbert Garaczi (akkor még nem Hunczut) Lászlóval közösen írt Mami blú című ’86-ban készült tévéfilmje ma elsősorban két dolgot bizonyít. Az egyik az, hogy a (valószínűleg) 16 mm-es színes filmnyersanyag típustól viszonylag függetlenül, 25-30 éven belül nézhetetlen minőségűvé pusztul. A másik az, hogy azért nem is kell olyan sokat gyúrni magunkon, hogy egy szórakoztató, agyat nem túlzottan megterhelő, amolyan gajricsis marhaság készüljön akár nálunk is. Ha a Mami blú, mondjuk 2005-ben, a Blöff és a Ravasz, az Agy stb. után készült volna, akkor persze jogosan mondhatnánk, hogy aha, még egy gyenge magyar klón. De ez a film nemhogy megelőzte Guy Ritchiet több mint egy évtizeddel, még Tarantino is legfeljebb videotékás volt ekkor (ok, már nem az volt, de még akkor is a Kutyaszorítóban előtt vagyunk…).

A film három haverra épül, az 1982-ben bemutatott Stílusgyakorlatokkal ekkorra már masszív egységgé kovácsolódott Bán János-Dörner György-Gáspár Sándor belső hármas képviseli tulajdonképpen az egész röpke egyórás filmet. Három elrajzolt, fura fazon: Bán “Béla” a filmben éppen börtönből szabadul, a valóságban pedig mintha csak éppen lelépett volna Az én kis falum forgatásáról. Bár többet beszél, sőt, ő narrálja végig a klasszikus és szabványos csibész-történetet. Dörner az ő régi haverja, külsőre kiköpött Azazello, Woland mester különítményéből – ő a simlis pesti vagány archetípusa. Némi iszogatás után várják Buczella Sanyit (Gáspár), akinek némi “lekvár-ügy” miatt néhány éve le kellett lépnie az országból, és ma van az a nap, amikor megérkezik Los Angelesből, mint amerikai állampolgár. Sanyi aztán meg is jön, óriási sombreróban, és egy kis táska pénzzel, amit talán nem kellett volna magával hoznia, mivel a későbbiekben két amerikás maffiózó is a nyomukban liheg, csőre töltött stukkerrel. A dolgot tovább súlyosbítja, hogy a triász után szaglászik, még a korábbi “lekvár-ügy” kapcsán az oktondi főnyomozó is, akit Szacsvay László alakít. Így aztán hajsza, vicces jelenetek, olyan szakállas benyögések, mint “kevés vagy, mint trójai faló az epsoni derbin”, ami még az is lehet, hogy itt hangzott el először. Vagy nem, mindegy. REMEK színészek, felszabadult baromkodás közepette. Szóval, nézhető, szróakoztató kis film ez, határozottan van benne spiritusz, figyelembe véve a készítés idejét, persze. Azután pedig, különösen érdekes a mai ismert Új Színház-ügy miatt is, miből lett cserebogár, s miből nem. S miből lesz… ITT megnézhető, amíg le nem veszik. Asanisimasa: 6/10