Szinte barokkosan burjánzó, fortyogó és tobzódó érzelmi kapcsolaterdőt mutat be a Francia szépség című 3 Césarra is jelölt francia film, ami nem véletlen, hiszen egy 1678-ban kiadott és bizonyos Mme de La Fayette-nek tulajdonított Cleves hercegnő című ős-lélektani regény modern adaptációja. (Fontos megjegyezni, hogy nem ez az egyetlen filmadaptáció, mely ezen az irodalomtörténetileg fontos regényen alapul, hiszen hozzányúlt már Jean Cocteau, Manuel de Oliveira és Andrzej Żuławski is.) Christophe Honoré jelen verziójában a férfiakat megbabonázó “hercegnő” Junie (Léa Seydoux), a furcsa idegen lány, aki valamilyen homályos okból érkezett a párizsi elitgimnáziumba. Már az első órán felkelti a gimnázium összes hímjének figyelmét, akik közül a csendes, visszahúzódó Ottót (Grégoire Leprince-Ringuet) engedi magához közel. De hamarosan új kérő is jelentkezik, a fiatal, jóképű és a tanítványai körében már nem szűz olasztanár, Nemours (Louis Garrel) képében…

Furcsa elegyen a film a szinte dokumentarista módon hiteles reáliának, illetve a klasszikus stilizációnak. Idealisztikus képet mutat maga a gimnázium. A tanulók csillogó szemmel Callast hallgatják olasz órán, ahogy a Lammermoori Lucia híres áriáját énekli, lelkesen tanulnak emellett oroszt is, egyáltalán, süt a kultúra nem csak a falakból, hanem a diákságból is. Azt hiszem, kevesen találkoztak ilyen nyitott, értelmes és érdeklődő francia (vagy egyéb) diákokkal, melyek között még elvétve sincs renitens, vagy ha igen, az kizárólag becsületbeli ügyből kifolyólag okoz botrányt. A tanári kar is fiatal, nyitott és toleráns, laza, de mégis követelő. A légkör pedig szabad, sőt szabados. Senki fel sem veszi, hogy a szomszéd padban két fiú smárol, hogy a tanár rendszeresen lefekszik az egyik diáklánnyal közülük, még sincs anarchia. Maga a paradicsom ez itt, az ideák világának legszebb gimnáziuma. Ahogy a filmben látjuk, mégis minden teljesen mai, spontán és magától értetődő, sőt, hétköznapi.

A nagyszámú szereplő között feszülő érzelmi húrok keresztül-kasul hálózzák az egész filmet. Közülük jónéhány a ködös távolba vész, és csak hármat-négyet kísérünk figyelemmel. Szinte zsong a fejünk a szakadatlan lelkizéstől, ami annak talán megszokott, akinek gimnazistakorú gyereke van, és olykor véletlenül belehallgat végtelen telefoncsetelésébe, vagy szembejön vele a facebookon. Junie ártatlan, de kacéran bimbózó nőiességének áldozata, büntetése pedig a boldogtalanság, miközben a férfiak hullanak körülötte, mint aratáskor kombájn körül az aranysárga érett búzaszálak. Romantikus, szinte naivitásig őszinte, nagyon szerethető, de nagyon spontán kis film, mely leginkább régi Truffaut-filmeket idéz meg. Asanisimasa: 7/10