322 (1969)

Dusán Hanák 1969-es, értelemszerűen akkor még csehszlovák filmjében azért egészen más értelmet kap még egy olyan banális nép bölcsesség is, hogy: Májusi eső aranyat ér. Alig vonultunk be akkori elvtársainkkal leverni a “prágai tavasz“-t, az emberekben még élénken él minden, erre itt “tavaszoznak”. Még ha angolul is… Mégis igen faramuci cenzori indoklás kellett a betiltáshoz (már, ha volt ilyen egyáltalán), hiszen Hanák első játékfilmjében az említett közmondás az egyetlen, igen homályos utalás a (mi)napi politikai életre. Mindezek ellenére a 322 című filmet mégis betiltották, így ez is bekerült abba a raktárba, ahol az ekkoriban elkészült, később szinte egytől-egyig kultikus státuszba kerülő cseh és szlovák filmek porosodtak a jobb időkig. Persze, könnyen kigolyózta magát az ember akkoriban, hiszen Hanák egy későbbi filmje (Egy régi világ képei, 1974) például azért maradt dobozban, mert “túl csúnya emberek szerepeltek benne”… Na ja, az egy vidéki idős emberekről szóló dokumentumfilm volt, akik az életükről meséltek.

A címbéli szám a rákbetegség kódjára utal, ennek gyanújával kerül orvosi kezekbe a film “főhőse”, Lauko úr (Václav Lohinský), egy közönséges éttermi séf. Miközben az orvosok Lauko állapotát vizsgálják, addig felesége (Lucyna Winnicka) egy egyetemistával kezd kavarni (Josef Abrhám, később ő lesz Blazej doktor egy bizonyos város széli kórházban). Lauko azonban rezignált nyugalommal sétál át betegségén, hűtlenségén, élet- és halálközeli élményeken. Nincs igazi cselekménye a filmnek, egy kisember egzisztencialista megközelítésű élveboncolása e film inkább, nagyjából olyan módon, mint nálunk Karinthy utazott a koponyája körül. Filozofikus elmélkedések, abszurd, groteszk helyzetek váltogatják egymást, de minden megmarad a maga kisszerű, banális koordináta rendszerében. Mit jelent az élet, s mit a halál egy kisember átlagos életében, mit a szerelem, mit a barátság? Még válasz sem nagyon van, inkább csak tűnődések, és pillanatnyi megállapodások.

Az álomszerű snittekkel szaggatott film sokban emlékeztet például Huszárik Elégiájának képi világára, azonban kevésbé költői, annál sokkal inkább realisztikusabb, mondhatni, földhözragadtabb – azonban én ma már az égadta világon semmi olyat nem látok bele, ami bármi csekély veszélyt is jelentett volna egy stabil szocialista államrendre. Talán, hogy egy beteg társadalomban törvényszerűen beteggé teszi a polgárt is? Hát igen. Lehet. Soha nem lennék cenzor… Én inkább egy tipikus elsőfilmet láttam, melyben alkotója szabadjára engedte fantáziáját, de hogy nem akart vele rendszert dönteni, az is biztos. Persze, néhány képzettársításához mára már talán elavultak a dekódoló egységek. Asanisimasa: 6/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.