Felhők közül a nap (Shining Through, 1992) – Csapkodó, igen logikátlan második világháborús kémfilm egy rettenetesen gyenge Melanie Griffith-szel a főszerepben, Michael Douglas, Sir John Gielgud és Liam Neeson tétova asszisztenciájával. TitkárnőcsKÉM. 3/10

Mr. Mayestyk (1974) – Annak idején mintha Dinnyeszüret géppisztollyal címmel ment volna a hazai mozikban ez a korrekt és korát megelőző nu-western, mely egy magányos, öntörvényű és keményöklű dinnyefarmer (Charles Bronson) küzdelmét meséli el a kapzsi szomszéddal, a tufa rendőrséggel, valamint egy nagyon gonosz maffiózóval, kevés eszközzel és sok akcióval. A történetet Elmore Leonard írta, akinek pl. egyik kedvenc krimi-sorozatomat (Justified) is köszönhetjük, sok más remek film mellett. 7/10

A Guardista (The Guard, 2011) – Teljesen tahó, szexista és rasszista (vagy mégsem?) zsaru-partnerfilm, mely egyben lehetséges új útjait is felvillantja a kifáradóban lévő krimi-vígjáték műfajának. A zsaru kövér, szűkszavú, de sokatmondó, elementárisan gyökér és végtelenül bölcs, Chet Bakert hallgat és folyamatosan iszik. De a gengszterek is Nietzschéről és Bertrand Russellről vitáznak… Az IRA tele van buzikkal (bocsi, a film ír!), de csak azért, hogy könnyebben beolvadjanak az MI6-ba (touché), közben pedig szól a Calexico. Vinnyogósan röhögős. 9/10

Jennifer 8 (1992) – Andy Garciát nem tudom elképzelni kiégett nagyvárosi zsarunak, és ebben ő sem segít. 5/10

A halászkirály legendája (The Fisher King, 1991) – Remek film, nagyjából ötödszörre is. 9/10

A vádlottak (The Accused, 1988) – Nem igazán tetszett. Jodie Foster nem tudott maga mellé állítani… 5/10

Cselek (Sztuczki, 2007) – Kedves film, de amatőr nüanszokkal. 6/10

27 idegen igen (27 Dresses, 2008) – Amilyen a címe is: erőltetett, bárgyú lónyál, ráadásul unalmas is. 2/10

Vivaldi (Vivaldi – The Red Priest, 2009) – Nagyképű, ám teljesen dilettáns életrajzi film. Mintha Koltay Gábor rendezte volna, pedig nem. 1/10

Lone Star- Ahol a legendák születnek (Lone Star, 1996) – Nagyobb igénnyel készült, mint amennyire sikerült krimi-western. Nyögvenyelős. 4/10

Lázadás a Bountyn (Mutiny on the Bounty, 1962) – Réges-régen láttam már, persze, de meglepődtem, milyen árnyalt karakterek kerültek itt konfliktushelyzetbe. Klasszikus hollywoodi filmhez képest igen érdekes társadalmi és filozófiai jellegű problémák is felvetődtek a sablonostól igen messze eltávolodó cselekményben. Jó volt. 8/10

Szamurájok és banditák (Kumokiri Nizaemon, 雲霧仁左衛門, 1978) – Könyörgöm, japán és más távol-keleti filmeket még véletlenül sem szabad szinkronizálni!!! Ezt az amúgy igen jó kis filmet is sikerült agyonvágni az idióta, sipákolós szinkronnal. Szinkron nélkül: 7/10

Bőrnyakúak (Jarhead, 2005) – Szerintem Köcsögfejűek, de mindegy. Keveset vártam, ehhez képest viszont rengeteget kaptam a filmtől. Mendes tökéletesen mutatja be a katonalét agyrágó tétlenségét, ami ugyanaz a NATO-ban, az US Armyban, mint volt a Varsói Szerződésben – pedig abban mi még nem is háborúztunk. Deakins megint fényképezett néhány lélegzetelállítót. Most jobban tetszett, mint amennyire a Hurt Lockerre emlékszem. 8/10

Cry-Baby (1990) – John Waters elképesztően extrém rockandroll panoptikuma, a gumiarcú Iggy Poppal, vagy Traci Lordsszal, kora pornóhercegnőjével, valamint nem utolsósorban Johnny fiúval. Johnny Deppressive. Ha rocka-psychobilly csávó lennék, akkor naponta megnézném ezt a filmet, miheztartás végett. De így is szórakoztató. Így nézne ki a Made In Hungária, ha Made In USA lenne. 8/10