Általában az ilyen nácivadászos, MOSZAD-ügynökös filmek még az egy kaptafára készülő zsánerfilmek között is kitűnnek erős sablonjaikkal: a fiatal Izrael tiszta tekintetű, zsidó nacionalizmustól és a második világháború rémtetteivel kapcsolatos igazságosztói hevülettől fűtött szuperügynökei (akik mindig jóképű srácok és csinos csajok) halált megvető bátorsággal, óriási leleménnyel és némi szerencsével felkutatják az általában dél-amerikai dzsungelben, esetleg valami eldugott portugál falucskában rejtőzködő, ekkorra már agg, és jobbára megbecsült tevékenységet űző náci gazembert, és azt Izraelbe szállítva jól bíróság elé állítják, vagy éppen helyben kivégzik. Ez nagyjából így történt a valóságban is, legfeljebb a nácivadász MOSZAD-ügynökök nem voltak olyan jóképűek, mint a filmeken – a nézők persze, többségében szeretik, sőt el is várják az igazságosztást, így ezek a filmek futnak szépen. Természetesen, akiknek a zsidó emberek sikerei genetikusan szúrnak szemet, azok hőbörögnek, akik pedig hajlamosak mindent befogadott műalkotást alaposabb elemzés alá vetni, illetve mélyebben foglalkoznak politikával, politikatörténettel, azok a vérbosszúval kapcsolatos erkölcsi, etikai aggályaikat fogalmazgatják. Itt is igaza van, persze, mindenkinek, mint mindig, mindenben. Tessék csak beleképzelni magunkat annak a huszonéves nőnek a helyébe, akinek anyja, apja, egész családja vált füstté, mondjuk Birkenauban, és aki tudomást szerez arról, hogy a hírhedt birkenaui sebész, aki egy személyben zsidók ezreinek meggyilkolásáért tehető felelőssé, Kelet-Berlinben egyszerű nőgyógyászként dolgozik…

Az adósság című filmben nagyjából ez az alapszituáció, azonban a továbbiakban akad néhány gikszer a sablonban: a vadászat például nem úgy sül el, ahogy a nagykönyvben meg van írva, és a többi, és a többi. Megfogalmazódik például a kétség, a igazságszolgáltatás módjával kapcsolatosan. A megszokottnál árnyaltabb a ‘hős’ figurája, súlyos hibákat vét, gyengeséget, határozatlanságot mutat, kétségei vannak, hazugságba bonyolódik… A végén persze, megtörténik az igazságszolgáltatás, azonban míg odáig eljutunk, egy igencsak életszagú, reális történetet látunk (hogy a filmbéli sztori a valóságban is megtörtént, arról nincs tudomásom, de fenntartva, hogy ez lehetséges, ez a film egy hasonló című, 2007-es izraeli film remake-je). John Madden ebből a témából azonban, a néhány valóban izgalmasan bonyolított, feszült jelenetet nem számítva, kissé széteső, döcögős ritmusú thrillert rendezett, melynek jelenetei viszont nagy részben Budapesten forogtak, rengeteg hazai színész statisztálásával. Viszonylag kevés akciójelenetet látunk, de ezek nem is hiányoznak a filmből, hiszen a hangsúly ezúttal a karakterek bemutatásán van: Helen Mirrent láttuk már vicces filmben kémként, ezúttal komolyban adja, alapvetően jól áll neki (jól áll neki minden), bár a végső leszámolást kissé túljátssza. Ciarán Hinds és Tom Wilkinson kiváló partnerei abban a kevés jelenetben, mikor erre alkalmuk nyílik, sajnos a trió fiatalkori kiadása (Jessica Chastain, Sam Worthington és Csókás Márton) van túlsúlyban. Itt elsősorban a férfi szegmens teljesít jobban, Chastain szép, de gyenge láncszem, minden tekintetben. Látványban sem erős a film, sok a szürke, félárnyékos, félhomályos szűk tér, de hát ez mégiscsak egy thriller lenne, nem pedig borongós művészfilm, pontosabban, valahol a félúton, de egyik sem igazán.  Az összkép így csupán erős közepes, de az árnyalt, gondolatébresztő tartalmával mégis kifejezetten megtekintésre ajánlott. Asanisimasa: 6/10