Na, nem véletlenül tiltatta le a nevét Robert Merle a Malevil című film stáblistájáról, hiszen az még illusztrációnak is silány a híres francia író hasonló című filozofikus utópiájához. Így csupán a cím alapján kapcsolhatunk a regényhez, illetve kivehetjük gyorsan a DVD-t a lejátszóból, amikor azt olvassuk, hogy: “inspiré librement du roman Malevil (éditions gallimard) (szabadon a Malevil című regény után (gallimard kiadás)).”
Látványában a film szegényes. Igaz, ’81-ben nem volt még CGI, a hagyományos látványeffektusok pedig, melyekkel ezt a post-war-dream történetet fel lehetett volna turbózni, nem igazán illettek volna ide. De ez még a kisebbik baj, ha Merle nagyívű társadalomfilozófiai példázatát sikerült volna valahogyan átvinni a filmbe. A regény sztorijának ismerete nélkül azonban kötve hiszem, hogy bárki gondolt volna effélére, hiszen a film cselekménye csupán hiányos csontváza a regény cselekményének. A karakterekről szinte semmit nem tudunk meg, Emmanuel Comte, a történet főalakja, sőt, a regény egyes szám első személyű narrátora például összesen ha 10 mondatot szólal meg, Michel Serrault (aki alakítja) pedig jóformán csak néz. Pedig milyen jó színész, amúgy… Még a fő negatív karakter, a könyvelőből diktátor-pappá váló Igazgató az, akiről megtudjuk, hogy ő egy gonosz pofa, de erről csak Jean-Louis Trintignant tehet, aki képtelen hibázni. A többiek nincsenek. Ja, Momo (Jacques Villeret), szegény, de ő meg inkább idegesítő, mint szeretetreméltó. Egyáltalán, alig beszélnek a filmben, és ha igen, azt is elképesztően felszínes, banális dialógokban teszik. Ilyen primitív párbeszédeket szerintem még nem hallottam filmben, beleértve még a Bud Spencer-összest is, s külön szégyenletes, hogy mindez egy irodalmi adaptációban történik.
Filozofikus távlatokba mélyedő, működő utópiát pedig készítettek már Franciaországban is, elég csak Godard Alphaville-jére, vagy Truffaut 451 Fahrenheitjére gondolnunk. Egy esetleges pusztító, globális atomkatasztrófa lehetősége manapság nem annyira fenyegető, mint volt az a hetvenes évek végén, amikor a Malevil íródott, de azért nem nehéz elfogadnunk egy olyan állapotot, szituációt, amikor egy teljesen mindegy milyen természetű katasztrófa után, a túlélők egy piciny csoportjának újra kell teremtenie az emberi civilizációt. Vagy éppen, hogy nem kéne, és esetleg másfelé terelni a dolgokat… E dolgok fejtegetése szinte teljesen kimaradt Christian de Chalonge filmjéből, és nem maradt benne semmi más, mint néhány össze-vissza rohangáló távoli figura, egy dimbes-dombos, lepusztult tájon. Asanisimasa: 1/10