Asszonyok kútja (La source des femmes/The Source, 2011)

Arisztophanész mesélte el Lüszisztraté történetét, aki megelégelve, hogy minden munka a nők nyakába szakad, míg a férfiak csak politizálnak és háborúznak, maga mellé állítva a görög nőket, afféle „szexsztrájkot” hirdetve addig nem engedték magukhoz a férfiakat, míg azok be nem szüntették a háborúskodást. A román származású francia Radu Mihăileanu Asszonyok kútja című filmjének hősnői ugyanezt teszik egy eldugott marokkói faluban, napjainkban.

Abszurdisztán

Meglehetősen közismert tény, hogy az iszlám országokban finoman szólva is problémás a nők helyzete, még akkor is, ha sok tekintetben ez nekik is jó. Az évszázados hagyományok nehezen változnak… A valóságban igen nehéz elképzelni, hogy egy muszlimok lakta közösségben összefogjanak a nők a férfiak ellenében, és bármilyen piszlicsáré ügyben keresztülvigyék akaratukat. Szigorúbb helyeken még meg is köveznék őket ezért, de Allahnak hála, az agyatlan fundamentalisták viszonylag elszigetelt jelenséget képeznek Mohamed próféta végtelen szeretetének tengerében. A férfi azonban mégiscsak férfi. Ismeri mindenki a képet: poros tér, háttérben dzsámi, minarettel, előtérben kávézó, teraszán férfiak üldögélnek kis csészék előtt, a sisát szívva és komoly ábrázattal vitatják a világ dolgait, előttük pedig néha gyors léptekkel egy leplekbe bugyolált alak suhan el a ‘szukban’ vásárolt dolgokkal megrakottan. Nemrégiben, egy távoli török falucskában, amikor eldugult a falu kútja, a férfiak tétova totojázását látva az asszonyok Lüszisztraté „fegyverével” kényszerítették ki, hogy a kút „megjavuljon” – a német Veit Helmer Abszurdisztán című filmjében remekbe szabott bohózatot kreált e történetből. Nem mondom, hogy Mihăileanu ezt koppintotta le az Asszonyok kútjában, hiszen a 2500 éves történet örök, s egyben aktuális is, így bárki szabadon használhatja azt, ha a nők jogai mellett akar szólni egy hatásos példázattal.

Az Atlasz lábánál

A film helyszíne egy kis falu az Atlasz-hegység lábainál, egy nyomorúságos porfészek. Lakói a hajdan büszke berberek, akiknek mára csak a régvolt dicsőség feletti kesergés maradt, a környéken se munka, se egyéb kihívás. Egyetlen tevékenységük a teázgatás, illetve az olykor felbukkanó turistacsoportok előtti parádézás, némi baksis reményében. Az élet ennek ellenére nem állhat meg, ám ezt valahogyan csak az asszonyok veszik tudomásul. A falu egyetlen vízforrása messze fent, a sziklák között található, ahova csupán egyetlen veszélyes ösvény vezet fel. A vízhordás is a nők feladata, azonban sok a baleset. Egyszer egy ilyen szerencsétlenség következtében a szép, ifjú Leila el is vetél. Elkeseredésében a lány a férfiak tunyaságát okolja, amiért nem erőltetik a víznek faluba történő bevezetését (Naná, aztán majd még mosógép is kell nekik! – hangzik a film egyik jellemző jelenetében), amúgy teljes joggal. Hosszas győzködés után Leila mégis maga mögé állítja a falu asszonyait. Így veszi kezdetét Lüszisztraté történetének újabb variációja, melyben megjelenik egy újabb szereplő is, Leila szerelmének, a fiatal tanítónak személyében, aki már talán új időket, a nők iránt toleránsabb férfiak társadalmát, valamint a film happy endjét vetíti előre.

A mese

Sami, a tanár kezdi mesélni (éjszaka, rejtőzködve, fejlámpák fényében) a lánynak az arab nyelvű irodalom csodás mesegyűjteményét, Az ezeregyéjszaka meséit is, aminek csodás történetei megragadják a lány fantáziáját. Lázadó figura ő is, hiszen komoly megütközést keltett az a terve is, hogy együtt akarja tanítani a lányokat a fiúkkal, a jegyespár azonban meglehetősen egyedül van a hagyományok –igen kényelmes- béklyóiban terpeszkedő többséggel szemben, csak a tapasztalt, öreg, sok gyermeket felnevelt, de el is vesztett Musil áll mögöttük. De mint minden mesében, a dolgok itt is jóra fordulnak. Az író-rendező Mihăileanu is mesél, alapvetően derűsen. Az összes szörnyűség a film első öt percében megtörténik, attól kezdve viszont magával ragadja a nézőt a film színes, zenés, egzotikus forgataga. Bár alkotója férfi, mégis igen markáns módon nőpárti, a hagyományosan maszkulin muszlim világot következetesen maró gúnnyal, csúfondáros malíciával ábrázolja. Sami, az egyetlen pozitív alak kivételével az összes többi férfi meglehetősen korlátolt, ostoba fajankó, viszont a nők gyönyörűek és metszően okosak is. Szó sincs itt semmiféle árnyalt cizellálásról, tiszta, élesen megkülönböztethető erővonalakat látunk, elvégre egy mesében így dukál. Vicces csavarja a filmnek, hogy még a hírhedten ostoba latin szappanoperák is, amiket a lányok, asszonyok oly’ kedvtelve bámulnak, progresszív tevékenységnek tűnik a férfiak tunya hereségéhez képest. A film igen pontosan mutat rá az ultrakonzervatív értékeken, hagyományokon nyugvó (iszlám) férfitársadalom életképtelenségére azzal, hogy okosan, szellemesen dörgöli az orruk alá az örök tanulságot: asszonyok nélkül mindez nem létezhet. Ezzel együtt az arab nyelven, igen hitelesen játszó színészek, az autentikus környezet, a komoly dramaturgiai funkcióval bíró remek zene igen szórakoztató, ám tartalommal is bíró bő két órát eredményez az erre vállalkozó nézőknek. Asanisimasa: 8/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

5 hozzászólás a(z) Asszonyok kútja (La source des femmes/The Source, 2011) bejegyzéshez

  1. wim szerint:

    A témaválasztás miatt gyanakodtam, erősen az Abszurdisztánt idézi (itt is a víz, ott is a víz, és nem a háború). Viszont az írásod alapján esélyesnek tartom, hogy még jobb is annál.
    Tudom,te Veit Helmert is kedveled, hozzám nem áll olyan közel, ez a muszlim kavalkád viszont annál inkább 🙂

    • efes szerint:

      Alapvetően a Lüszisztraté sztorija, ezt dolgozta fel Helmer is, ez a film viszont modern (tehát nekik modern) marokkói (vagy algériai) berber közegben működik.

  2. wim szerint:

    Persze, hogy a Lüszisztraté. Az az érdekes, hogy mind a ketten hasonlóan változtattak az eredeti történeten, hisz mind a két film sztorija vízellátás körüli gondokból indul ki (és nem az állandó háborúzás miatt). Viszont Helmer amennyire emlékszem, egy időtlen, stilizált bohózatot épít ugyanarra a vázra, ez meg itt ha jól értem, aktualizál is, egy adott kultúrának megfelelően. Na, erre mondtam, hogy nekem talán jobban bejön, mint a Helmer-féle verzió, de valószínűleg nem voltam elég világos.

  3. Visszajelzés: A szerelem története (The History of Love, 2016) | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.