Mit nézzünk ma a tévében? – Vasárnap

Mi sem bizonyítja jobban a jelenlegi népnyúzó, horthysta rezsim cinizmusát, minthogy főműsoridőben adja le azt a magyar filmklasszikust, melynek főszereplői közül a legfőbb egész egyszerűen ellopja Don-kanyarban nagyot szívó bajtársai fizetését, egy másik -igen pozitív színben feltűnő- szereplő a leigázó szovjet hadsereg tisztje, akinek ráadásul még az életét is megmentik, egy dezertált magyar katonatiszttel közösen (lásd őket a képen). A felsőbb osztálynak ekkor már nyoma sincs az országban, menekült és vitt magával mindent mindenki, ki merre (Nyugatra) látott, és az “igaz magyar nyilaskeresztes testvérek” sincsenek előnyösen ábrázolva A tizedes és a többiekben. Sebaj. (m2, 21.20)

A Duna legalább stílben tud maradni, hiszen a Doktor Zsivágó csont nélkül szállítja a régi nemesi világ értékrendjét, igaz, annak orosz változatában, pontosabban, amit abból Hollywoodban megértettek. Kiszúrásból viszont ma csak az első rész kerül levetítésre, 20.00-tól… Sebaj, legalább nem maradunk le a Tizedesről… 🙂

Roland Emmerich Függetlenség napi megemlékezése a sztori szintjén meglehetősen bugyuta vállalkozás, mindennek ellenére az egyik leglátványosabb és legszórakoztatóbb inváziós scifi a filmtörténelemben. (RTL, 20.00) Utána jön Clint Eastwood nagyszabású háborús eposza, az Iwo Jima-i vérszivattyúról szóló A dicsőség zászlaja, illetve annak amerikai szempontból készült fele. Kiváló film, de igazán párjával, ugyanennek az ütközetnek japán szemszögből történő ábrázolásával lenne teljes a kép (azt is Eastwood rendezte). (RTL, 23.05)

Alternatív javaslatként, megnézhetjük például, hogyan esett szerelembe Susan Sarandon Tim Robbinsszal a Baseball bikákban, melynek a valóságban is szerelem lett a vége, ami egészen 2009-es szakításukig tartott és két gyermeket gyümölcsözött. Talán a film sem rossz, nem tudom, nem emlékszem már rá… 🙂 (Viasat3, 21.50)

Színház: (Többek között) Kleist Közellenségének színpadra állításával alapozta meg alternatív színházi guru-hírnevét Schilling Árpád. A Katona-beli előadás 2001-es felvételét nézhetjük meg ma a Duna Worldön 21.30-tól, a főbb szerepekben Stohl Andrással, Fekete Ernővel, Szirtes Ágival és “sokan másokkal”, valamint Kiss Erzsi zenével.

Kategória: Tévé | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 Responses to Mit nézzünk ma a tévében? – Vasárnap

  1. Ani's avatar Ani szerint:

    Az a baj, hogy a Tizedes meg a többiek klasszikus. Igen, lehet elpolitizálni, de generációk nevettek rajta mert vicces. És politikai hovatartozás nélkül is élvezhető, ami nem túl gyakran mondható el az utóbbi idők magyar, tömegfogyasztásra készült filmjeiről. Susan Sarandon nagyon jó a Baseball bikákban, Tim Robbins is kitűnően hozza a hebehurgyát, de ezerszer inkább a Tizedes meg a többieken röhögnék már vagy századszorra, ha választanom kellene.

  2. Kata's avatar Kata szerint:

    A Baseball bikák maga a Biblia. Kérdés, hogy az eredeti szinkronnal nyomják (Szakácsi, Andresz), vagy a béna MGM-essel. A Tizedes meg a többiek is alapmű, én felveszem az egyiket és így mindkettő abszolválva. :)))

Hozzászólás a(z) Ani bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .