A Touron ma nem lesznek akkora benga nagy hegyek, mint tegnap, de azért két első kategóriásat csak meg kell mászni, méghozzá rögtön az elején, és a végén is hegyi befutó lesz. De mondjuk inkább azt, hogy felfele lesz a befutó… Mindenesetre, úgy tűnik, ma sem állítja le senki a Sky-vonatot… (Esetleg a WADA?)

Este sokáig semmi, csak (jórészt) idióta konzerv, de annyira, hogy nem is igazán értem, mit akartak a Duna tévé szerkesztői azzal hogy egy ilyen nap tűzik műsorra a korán elhunyt, de hamar legendássá váló Fehér György Szürkület című krimijét (Duna, 22.35). A Tarr Béla közreműködésével, Vidovszky László zenéjével készült fekete-fehér film Dürrenmatt Az ígéret című kisregényének remekbe szabott adaptációja, ami azért is különösen örvendetes tény, hogy (számos egyéb kísérlet mellett) ugyanezzel a feladattal próbálkozó Sean Penn-Jack Nicholson páros például simán megbukott. Persze, a sikert nyilván nem a pénztárak előtt kígyózó sorokban kell mérni itt sem, de ott sem. “Az isten háta mögötti hegyi falut övező erdőben egy detektív kislányok gyilkosa után kutat. De amint a vizsgálódása összeütközésbe kerül a professzionális “objektivitással”, elveszik tőle az ügyet. Ő azonban továbbra is a sorozatgyilkos nyomában marad. A Szürkület cselekménye kétségtelenül sablonosan hangzik, Fehér György rendező csalódást okoz a hatásvadász thrillert váró közönségnek, ugyanakkor meg is döbbenti őket. Mozgékony kamera pásztázza a kietlen, eső verte tájat tompa fényben vagy szürkületkor, amikor minden más, mint aminek látszik és mindenki gyanús. Ennél sokkal több nem is történik, a feszültség mégis állandóan jelen van, miközben a film egyre beljebb visz minket egy pszichológiai mélyvilágba, amelyben elmosódik a különbség bűn és ártatlanság, üldöző és üldözött között. Fehér György első nagyjátékfilmjében a kép és hang mesteri kezelésével lenyűgöző elemzést ad a bűn ontológiájáról. Kinek a nézőpontjával azonosuljunk? A gyilkoséval? A nyomozóéval? A rettegő falubeliekével? Ki a gyilkos? Hangulatokra építő szerkesztésével, Tarr Bélát nyíltan idéző, makacsul kitartott képeivel ez az első játékfilm hipnotikus irányban csavarja meg a bűnügyi film műfaját. Újjáéleszti a sejtelmeken, borzongató érzeteken alapuló filmtípust.” – írta annak idején a külföldi kritikus (Laura Thielen).