Mr. és Mrs. Smith (Mr. and Mrs. Smith, 2005) – Már minimum hét éve együtt van Brangelina? Hogy telik az idő… A film nem vészes: hülyeség, de legalább szórakoztató. Jolie és Pitt, minden körülöttük kulmináló médiacirkusz ellenére, tehetséges emberek. Itt persze nem játsszák le a csillagokat az égről, de legalább szórakoztatóak. 6/10

Candy (2006) – Az ausztrál Neil Armfield Arany Medvére is érdemesnek tartott filmje furcsa, de remek elegye az őszinte, igaz és hiteles drogfilmnek és a romantikus szerelmi drámának. Jó benne a nem sokkal később végül is aranyat lőtt Heath Ledger, de még jobb partnere, Abbie Cornish. Geoffrey Rush homoszexuális, drogos tanár-figurája viszont egyenesen zseniális. 8/10

Imitátorok (Mister Lonely, 2007) – Furcsa hangulatú film, melyben egy csomó, híres popikonokat (Chaplin, Michael Jackson, Marylin Monroe, pápa, stb.) utánzó imitátor baromkodik egy vidéki kastélyban, miközben valahol Afrikában egy őrült pap viszi reptetni apácáit. Úgy tűnik, mintha egy elmegyógyintézetbe tekintenénk be, és csak a végén áll össze a kép: egy growing up-dráma, keresd meg önmagad, légy önmagad, stb. Érdekes képi világ, eléggé keresett, erőltetett cselekmény, mellékszerepekben meglepő arcok: pl. Léos Carax, Werner Herzog, Denis Lavant. A film bizonyos Harmony Korine projektje, ami minden furcsasága, művészi igénye és szándéka ellenére nem igazán jött be. 4/10

Farkas (Varg, 2008) – A lapp rénszarvaskóboj és unokaöccse csordáikat legelteti valahol fenn, Lappföldön, amikor lelőnek egy állataikat dézsmáló, ám ritkasága miatt védett farkast. A történet azt a lehetetlen, ám valóságos helyzetet vázolja fel, amelyben a törvény jobban védi a ritka vadállatot, mint a hagyományos életformájukat élő, rénszarvastenyésztő lappokat. A film ehhez képest gyenge eresztés, kihagyott ziccer. Szépek a tájak. 4/10

Az ünnepségről és a vendégekről (O slavnosti a hostech, 1966) – Hát, ez is egy klasszikus, a cseh új hullám egyik fontos filmje, Jan Némec alkotása, az idő azonban eljárt felette. Kristálytiszta az, amiről beszél, sőt, lassan újra érvényes is lesz nálunk, ha nem vigyázunk, azonban ez az összekacsintós, most kódolva mondom, a sorok között írom le, az igazságot-módszer mára már olyan kicsit, mint az óvodások tevenevemtuvudszívígybeveszévélnivivi játéka. Gyerekes, modoros, kicsit idétlen. De mondom még egyszer, lehet, hogy újra meg kell tanulni ezt a nyelvet – és majd akkor újra elővesszük ezt a filmet is. De ma este, teszem azt a Dr.Csont helyett, uncsi volt. Bocsi. 3/10

A fekete ruhás nő (The Woman in Black, 2012) – Mivel rengeteg ilyen ködös, elhagyott kastélyos, kísértő lelkes történetet láttunk már, e film valódi tétje az, hogy Daniel Radcliffe túl tud-e lépni Harry Potteren? Nos, túl tud, igazi színész lett belőle (és színpadon is remekel állítólag). A film hozza az elvárt szintet, igényes, borzongató, a vége pedig divatosan sötét. Műfajában rendben van, bár mondom még egyszer, az eredetiség bélyegét nehezen lehetne rásütni. 6/10

Lőtávolban (At Close Range, 1986) – Rohadt fa közepesen rohadt, de még ehető almája messzire gurult – bűnöző apuka munkanélküli fiából is bűnöző lesz, de a szerelem helyreteszi. A film afféle hollywoodi mércével mért dráma, tehát ha éppen nem közhelyes, akkor hamis, és ezen az sem segít, hogy megtörtént esetet dolgoz fel. Christopher Walken (apa) viszont dermesztő, sajnos Sean Penn (fiú), még szinte hamvas fiatalon is több, mint kéne. 4/10

Artúr király (King Arthur, 2004) – Nekem bejött ez a szabadságharcos, kvázi “történelmi” kalandfilmes verzió, a mesés-misztikus-fantasysat már unom, Monthy Python meg egy van, ugye. A csatajelenetek persze, lehettek volna véresebbek, Guinevere-szál is elnagyolt. Clive Owen egyféleképpen néz, ha csatába megy, ha esküvőre, mindegy neki. De a szabadság, az kell. Értelmezésben is. 6/10

Zenerajongók (The Music Lovers, 1970) – A zenerajongó Ken Russell filmje ez Csajkovszkijról, s ezzel a beavatottak számára talán el is mondtam mindent róla. A zenerajongó pompázatos, elsöprő energiájú, látványos és giccses közhelyekben frivol élvezettel fürdőző klipegyveleget készített Csajkovszkij legismertebb dallamaira – ezek a jelenetek tényleg elbűvölőek. A hírhedt botrány-rendező azonban képtelen volt a bulvár felszínénél mélyebbre hatolni a nagy orosz romantikus zeneszerző ellentmondásoktól sem terhes figurájának megismerésében/megismertetésében. Aki kíváncsi egy Csajkovszkij-életrajzra, az mindezt már régen tudja, amit Russell elmond róla (homoszexualitás, a nőkkel való ambivalens viszony, kicsapongó életmód). Richard Chamberlaint (Csajkovszkij adekvát megformálóját) viszont dicséret illeti, mivel szinte tökéletesen imitálta a zongorázást. 6/10

Gyönyörű mocsokságok (Dirty Pretty Things, 2002) – Másodszorra is kitűnő film ez. Gördülékeny, szórakoztató, emellett valós problémákról beszél: illegális vendégmunkások, szervkereskedelem… Stephen Frears tud, de hogy milyen remek Chiwetel Ejiofor, aki a főszereplő nigériai orvos/taxisofőr/éjszakai portás/önjelölt nyomozó szerepét játssza, arra nincsen szó. 9/10

Hallam Foe (2007) – A megkukkolt kukkoló családi drámában eredő és oda visszatérő, freudiánus konklúziókkal operáló romantikus drámája, a Billy Elliottal feltűnő, itt is remek Jamie Bellel, a Young Adamot is rendező David Mackenzie elővezetésében. 17 éves fura fiúknak kötelező, de amúgy sem rossz. 7/10

Golyózápor (Shoot ‘Em Up, 2007) – Nagyon beteg rajzfilmhumorú akciófilm-paródia Tarantinón is túlról, valahol Robert Rodriguez tájáról. Tényleg elképesztő kreativitással megkoreografált golyózápor, semmi más, de egy fárasztó nap után a legjobb választás. Vagy inkább egy fárasztónak ígérkező nap előtt? Clive Owen levezett egy szülést, közben halomra lövi a rátámadó gonoszokat, majd ugyanezt megismétli Monica Bellucci megdugása közben is. Ilyen film. 😀 7/10