Bel Ami – A szépfiú (Bel Ami, 2012)

Tény, hogy igen nagy hendikeppel indul nálam ez a Robert Pattinson-gyerek, hiszen tán sosem hánytam még filmtől, ellenben az Alkonyat-trilógia általam látott két része után tapasztalt tünetekkel, melyek éppen e srác miatt is okoztak heveny rosszullétet ízlésemben. Azzal viszont, hogy e míves irodalmi alapanyagból (Guy de Maupassant) elrugaszkodó Bel Ami – A szépfiú című film címszerepét elvállalta, olyan mértékű öniróniáról/önismeretről/önkritikáról tett tanúbizonyságot, amit már önmagában is respektálnom kell. Hogy aztán valójában milyen színész, arról majd egy(több) következő filmből fogunk képet kapni, ezzel a bátor bevállalással azonban sikeresen elrugaszkodott a bugyinedvesítés kétbites vulgarizmusától.

Fényévekkel komolyabb teljesítményt nyújt, mint az Alkonyatban, még akkor is, ha tulajdonképpen ugyanazt a karaktert játssza. Bel Ami, vagyis Robert Pattinson, egy alapvetően üresfejű, sápkóros, karikás szemű, közepesnél valamivel gyengébb tehetséggel megáldott pojáca, akire valami megmagyarázhatatlan okból ragadnak a nők, magukat felajánlva bújnak ágyába, adják neki vagyonukat és vetetik el magukat vele feleségül. A figura nem kitaláció, ismerünk ilyet magunk is, tán többet is. Pattinson látható élvezettel játssza ezt, bújik bele, még csak nem is karikírozza, mégis – és itt érzem én az Alkonyatra való tudatos visszautalást (ugyanaz a smink, ugyanazok a gesztusok) – időzőjelbe helyezi. Zseniális az is, ahogy Maupassant szinte végig csak tőmondatokat ad szájába, ha kettőnél több tagmondatból álló szöveg hagyja el a száját, azt is a nők adják bele… Mintha csupán egy bábu lenne okos és hatalommal bíró nők kezében, melyet látszólag saját kényükre-kedvükre, szórakozásból dobálnak egymásnak – a végén mégis Bel Ami kerekedik ki győztesen, pökhendi kis félmosollyal a szája sarkában, könnyes szemekkel utána integető, összetört lelkű nőkkel a háttérben.

A film Declan Donnelan-Nick Ormerod rendezőpáros első nagyjátékfilmje, akik a színház világából érkeztek. Lendületes, hatásos Macbethjüket kb. hatszázvalahanyad-magammal láthattuk tavaly a Nemzeti Színházban, a Tavaszi Fesztivál keretében. A Bel Ami közel sem olyan zsigeri, és nem is olyan lendületes, azonban messze nem rossz film. Szép, gazdag kivitelű, kosztümös mozi, bár, talán egy picit túl fakó. Alig ismerni fel az Andrássy utat és az Operát (hiszen a külsők nagy részét itt forgatták), illetve, jó érzés látni ezeket az ismerős házakat új fényben, a sztori lejön, a jellem fejlődik, szívek facsarodnak. Mint mondtam, Pattinsont nem lehet még leírni. Uma Thurman elkezdett botoxolni, azonban ettől még nem lett rosszabb színésznő. Jól is állna neki a kor, ha hagyná. Kristin Scott Thomas tökéletes, mint mindig, ezúttal azonban körüllengi valami finoman tragikus aura, mint annak idején nálunk Sulyok Máriát. Christina Riccivel elfogult vagyok, már régóta az egyik kedvenc színésznőm. Hmm… Mi legyen? Asanisimasa: 7/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

4 hozzászólás a(z) Bel Ami – A szépfiú (Bel Ami, 2012) bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Mit nézzünk ma a tévében? – Szerda | asanisimasa

  2. Visszajelzés: Mit nézzünk ma a tévében? – Hétfő | asanisimasa

  3. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Vasárnap | asanisimasa

  4. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Vasárnap | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.