Ez alkalommal szerintem jobb lett a magyar cím, mint az eredeti (ritkán tudom ezt így kijelenteni): az eredeti Egy királyi viszony semleges, száraz és tényszerű megállapítás, mindamellett nem is feltétlenül fedi a lényeget, míg az Egy veszedelmes viszonyban benne van minden, amiről e film szól – egyben hajaz Laclos híres Veszedelmes viszonyok című levélregényére, mely szinte évre ugyanabban a korban íródott és játszódik, amiben e film cselekménye is. Különbség szinte csak az események horderejében, valamint a kézenfekvő földrajzi távolságban adódik.

Kétféle olvasata lehet a filmnek. Az egyik az, hogy adott egy viruló, gazdag ország (Dánia), melynek ifjú és kissé túl bohókás királya megházasodik. A frigy azonban szükségszerű, de valójában tétje mindössze annyi, hogy királyi utód szülessen – a nemesekből, egyházfikból, hűbéresekből és egyéb talpnyalókból álló Tanács úgyis mindent elrendez, a maguk igényei szerint. Mivel épp ez időben (XVIII. század második fele) ütik fel fejüket Franciaországban az olyan eretnek tanok, melyek szabadságot, egyenlőséget és testvériséget hirdetnek, elemi érdekük, hogy Dániát meg kell óvni ezektől. Sajnos, az angol földről érkezett ifjú királyné otthon már megfertőződött Rousseau és Voltaire tanaival. Amikor az udvarba érkezik az idegenszívű, sátánfia, liberális Struensee, egy német doktor, egyszerre mérgezi meg a labilis ifjú királyt beteg, szabadelvű téveszmékkel, valamint az ifjú királynét fattyú poronttyal (és kábító áfiummal). De Isten vigyázó tekintetével, talán még elejét lehet venni ennek a sátáni összeesküvésnek és a régi rend hívei élhetnek tovább békében… A másik szerint a kor Európájában felvirradt végre a felvilágosodás kora. Új, szabad eszmék hirdetnek új igét a népet szipolyozó nemesség és egyház ellenében. Már a legmagasabb körökben is egyre többen gondolkoznak felvilágosodottan, ezért nem is érti Karolina, az Angliából érkezett ifjú királynő a szűklátókörű, belterjes dán udvar sajátos, középkori viszonyait. Férje, VII. Keresztély kissé tébolyult fickó, nem is érdekli nagyon más, mint a bor, a színház és a csöcsös kurvák, így gyakorlatilag hidegen hagyja, hogy udvarában ki, min áskálódik. A bigottan vallásos német családból származó, ám hamar felvilágosult gondolkodóvá váló Struensee éppen Koppenhágában gyógyított, nagyrészt szegényeket, nagyrészt ingyen, amikor a kevés számú rangosabb támogatója közül egyik beajánlotta a királyi udvarhoz, udvari orvosnak. Struensee személyiségének és gondolatainak erejével, empátiájával, valamint tehetségével gyorsan elnyerte a király rokonszenvét és barátságát, valamint a királynő szerelmét is (bár e kettőt szimultán), és elérte, hogy a király Európa egyik legelső felvilágosult királyságát kezdje megalkotni Dániából. Sajnos azonban túl korán érkezett, a hatalmukhoz, pozíciójukhoz körömszakadtukig ragaszkodó régi rend hívei még túl erősek voltak ekkor… Tessék választani (de nehogy úgy, mint 2010-ben!)

A szó legjobb értelmében vett történelmi dráma az Egy veszedelmes viszony, hiszen valós személyek valós eseményeit, valódi sorsát meséli el – s hogy ezt milyen oldalról nézzük, azt tényleg szinte csak saját világlátásunk szabja meg. Működik mindkét oldalról (ha már valamiért nálunk is azt képes gondolni egy csomó ember, hogy a múlt század harmincas évei jobbak voltak, mint az emúttnyóccév). Hogy aztán az Igazság melyik oldalon van, az egy másik dolog. Az azért elgondolkoztató, hogy akárhol a Földön, Dániában, Amerikában, Oroszországban, de akár Japánban jó film készül, az szinte egészen biztosan nem konzervatív, revizionista és szabadságellenes értékeket vall (nem lebecsülve a hagyományos konzervatív értékeket, melyekhez viszont a magukat konzervatívnak valló embereknek van a legkevesebb közük). Természetesen e filmben is szimpátiánk Karolina és Struensee szerelme mellett van, és hát, hajrá szabadság. Még az idióta királyt is meg tudjuk kedvelni (nem véletlenül kapott Ezüst Medvét az őt alakító Mikkel Boe Folsgaard!), ami viszont nem mondható el a (nevezzük így:) konzi oldalról senkiről. Ennek ellenére a film könyve is nagyszerűen van megírva, mert az fix, hogy azokat nem lehet pozitív tulajdonságokkal felruházni, akik a szabadság ellenében saját hatalmuk megvédésével, illetve visszaszerzésével foglalatoskodnak, semmilyen visszataszító eszköz használatát nem elvetve. A liberális oldal a Jó. Ami viszont igen megszívlelendő és tanulságos, az az, hogy azt sem kritikától mentesen látjuk. Mads Mikkelsen Struensee-je egyáltalán nem gáncsnélküli lovag, hiszen gond nélkül veszi saját kezébe a hatalmat, amit (akkor is, ha alapvetően a jó értékek “felhatalmazásával”) kíméletlenül meg is tart. Módszerei is legtöbbször, hogyismondjamcsak: politikusak. Rövid életű dán reform-királyság is gyorsan dugába dől, ahogyan a történelem tényei is mondják, nem lehet életképes ekkor még egy ilyen szabadelvű társadalom (az az idő majd később jön el).

Nikolaj Arcer gazdag kiállítású filmje gyakorlatilag hibátlan. A történet nagyjából híven követi a valós történéseket, már így kétszáz-valahány év távlatából. Mindamellett, egyszerre romantikus szerelmi dráma, és kosztümös politikai krimi, hitszegéssel és árulással. A 137 percből szinte egy sem felesleges. A látvány pazar, igényes, sőt, minden igényt kielégítő. A színészek (mint a skandináv filmekben általában) kiválóak, még az igen hamvas Alicia Vikander (Karolina) és az igen gyűrött Mikkelsen között is szinte sistereg a levegő. A végkifejlet sokkoló, vigaszt csak a történelem hoz jónéhány év múlva. Asanisimasa: 9/10