Filmnapló – 2012. november

Visszafordíthatatlan (Irréversible, 2002) – Gaspar Noé véleményem szerint az egyik legtúlértékeltebb filmes a világon, aki köré kultuszt szőttek a furcsaságot, különlegességet fetisizáló, sznob rajongók. E film dramaturgiai ötletét pl. Nolan elsütötte már a Mementóban, az explicit erőszak képei sem lehetnek már unikumok a filmvásznon, amellett, hogy természetesen mindig sokkolnak. De azontúl, hogy Noé elmondhatja magáról, hogy egyszer megerőszakoltatta Monica Belluccit, e fimben legfeljebb csak az egyszerű, primer, zsigeri sokk elemeként, nagyjából a filmvégi stroboszkóp-efekttel egy szinten értelmezhető – hiszen a film cselekménye, sztorija gyakorlatilag nulla. Otromba, ostoba és öncélúan brutális film, vizuálisan pedig dilettáns. 2/10

Salt ügynök (Salt, 2010) – Két dolog: Angelina Jolie-t a filmet rendező Phillip Noyce bizony meghajtotta, mint paraszt a köszörűkövet (természetesen fizikai értelemben), a másik pedig, hogy a sztorit úgy megcsavarta, hogy a végén már talán ő maga sem hitte el a végét. Én akkor hogyan? Ilyen kémes-üldözős-akció a film amúgy, Jack Bauer modorában. 6/10

Gengszterek sofőrje (The Driver, 1978) – Valamilyen oknál fogva e filmet nem találta A. Gyuri bácsi veszélyesnek a szocialista kultúrára, hiszen a ment mozikban annak idején. Persze, ha abban a gaz, kapitalista Amerikában ilyen mély bugyrai vannak a bűnnek… Ma már igen poros, néhány suta fordulattal operáló krimi ez, csikorgó gumikkal, a “rendőrkanyarokban” lerepülő dísztárcsákkal és egy slank Ryan O’Neallel, Walter Hilltől, pedig akkoriban (kb. 14 évesen) az egyik legjobb film volt… 5/10

Létszükséglet (Ce qu’il faut pour vivre, 2008) – Eszkimó vadász tébécés lesz és kórházba viszik a hatvanas évek elején Kanadán végigsöprő tuberkolózis-járvány következtében. Egyedül a fehérek idegen világában, egy szanatóriumban, ahol egy szavát sem érti senki és ő sem ért senkit, semmit… Tényleg megható kis film az inuitok létszükségletéről, a szabad életről. Csak egy egész picit giccses, picit katolikus, de inkább csak szép, tiszta és egyszerű film. 7/10

The Expendables 2. – A feláldozhatók 2. (2012) – Ahogy a Rare Earth fináléban szóló számában is éneklik: I just wanna celebrate! Igen, ez az egész csak arról szól, hogy ünnepeljük meg az akciófilm műfaját, annak legnagyobb sztárjaival, egy afféle All Star-gálán. Vagy akció-revün, ahogy az első résznél írtam. Semmi komoly, csak egy látványos, agyatlan lövöldözős baromság egy csomó önironikus poénnal. Bírtam. 7/10

Brooklyn mélyén (Brooklyn’s Finest, 2009) – Antoine Fuqua A kiképzés című remek zsarufilmjének kvázi második részeként is felfogható ez a dráma, ami dráma, s nem krimi, akcióizé, vagy más efféle. Három párhuzamosan futó zsarusors, mely a végső véres fináléban ér össze. Kiábrándult, naturalista pillanatkép a mai New York bűnüldözéséről, szociografikus hitelességgel. Itt nincsenek hősök, csak áldozatok, akik akkor szerencsések, ha egy órával tovább élnek, mint a társuk. Richard Gere remek a nyugdíj előtt álló gyávácska zsaru szerepében. 8/10

A pap vége (Farářův konec, 1969) – Evald Schorm a cseh új hullám rejtőző klasszikusa, elsősorban e filmnek köszönhetően, hiszen a többit be sem mutathatta. Egy magát papnak kiadó, kétbalkezes sekrestyésből valódi mártírt csinál a bűnös világ. Mintha Bódy Kutya éji dalának burleszk-eredetijét néznénk. Ma már eszközeiben poros, mondanivalójában sarkított, de azért működik. 7/10

Az Alzheimer ügy/Célpont: A gyilkos (De Zaak Alzheimer, 2003) – A két magyar cím ugyanazt a belga-holland krimit takarja, ami alapanyagában (Jeff Geeraerts regénye) egy igen jó kis krimi, jó fordulatokkal, jó karakterekkel (pl. az öreg, Alzheimer-kóros bérgyilkos bosszúhadjárata, mire emlékszik, s mire nem…), a filmes megvalósítása viszont igen amatőr. A színészi játék és a rendezés, az akciójelenetek és a többi legfeljebb az ismert német krimisorozatok (Tetthely, Cobra 11, és hasonlók) színvonalát éri el, de a sztori az tényleg OK. 5/10

Isten megbocsát, én nem! (Dio perdona… Io no!, 1968) – Van egy sanda gyanúm, hogy itt játszik először együtt Bud Spencer és Terence Hill, még nem párban, de a zárókép azért mutatja már a sikerrel kecsegtető “kémiát”. Hill még nagyobb sztár, Bud bácsi csak a második-harmadik vonalba fér be. Amúgy egy viszonylag komoly hangvételű üldözéses spagettiwestern ez, nagy, ám kissé abszurdnak ható szónoklatokkal, meglepő logikáját konzekvensen követő cselekménnyel. Terence Hill elképesztően akrobatikus, de a film igen gyenge. A rajongók viszont szeretik. 3/10

Harry Potter és a Főnix Rendje (Harry Potter and the Order of the Phoenix, 2007) – Unalmas, erőltetett, ráadásul még látványban is gagyi. 2/10

A titkos ablak (Secret Window, 2004) – Klasszikus “hitchcocki” pályán mozgó kamarathriller, Stephen King öniróniával teli írásából, Johnny Depp főszereplésében. Sajnos, az unalomig ismert sablonok agyonnyomják az egészet – azt hiszem, a film kihozott mindent a relatíve gyenge alapanyagból. 6/10

Matador (The Matador, 2005) – Közepesnél picit jobban szórakoztató krimivígjáték, melyben Pierce Brosnan egy kiöregedőben lévő, igen cinikus bérgyilkos, Greg Kinnear pedig egy szürke utazóügynök. Elsősorban a kettős-jelenetek működnek, de azok igen jól. A többi töltelék. 6/10

Ezüst birodalom (白银帝国, Baiyin diguo, 2009) – Szép színes, látványos, ám rettenetesen unalmas képeskönyv a kínai “Wall Street” megszületéséről, a Kang bankárdinasztia történetén keresztül. Érdekes is lehetne, de tökéletesen érdektelen Christina Yao filmje. 3/10

Feketelistán (Guilty By Suspicion, 1991) – Érdekes volt látni Robert De Nirót lekomcsizott filmrendezőként, de jól tolta itt (is), főleg, amikor elküldte a francba az egész sötét bagázst Kubatovfeketelistájukkal és az összes baromsággal együtt. Az Amerikában már 60 éve megtörtént események felelevenítése ma is aktuális. 8/10

Bor, mámor, Provence (A Good Year, 2006) – Ha akarom, Ridley Scott szerelmeslevele az aranysárgában, bíborbordóban, rozsdanarancsban és üde zöldben úszó Provence-i tájhoz és terményeihez, a zöldségekhez és a borhoz; ha akarom, képeslapesztétikában fényképezett puccos turisztikai reklám; ha akarom, enyhén giccses, romantikus történet – azonban mindháromnak jó. Bajom csak Russel Crowe-val van, akit vagy valamilyen harcosnak, vagy kubikosnak, bányásznak és más, efféle kétkezi melósnak tudok elképzelni. Romantikus hősszerelmesnek viszont semmiképpen. Marion csini, mint mindig, Finney pedig szuper, szintúgy. 7/10

Kategória: Film, Filmnaplók, Tévé
Címke: , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

7 hozzászólás a(z) Filmnapló – 2012. november bejegyzéshez

  1. wim szerint:

    Ennyi szar filmet találni egy hónapon belül, gratulálok. 🙂
    A Gengszterek sofőrje ilyen vacak lenne? A Drive után tervbe vettem, hogy újranézem, de valahogy elmaradt, akkor már nem is erőltetem. Pedig nekem is jó emlékeim voltak róla, kb. egy időben nézhettük.

  2. Kata szerint:

    Nekem a Brooklyn mélyén WTF volt. A Bor, mámorban nem volt akkora hősszerelmes Crowe, de valóban inkább a bunyesz szerepek állnak neki jobban.

  3. Kata szerint:

    Akkor csak az én sötétségemet nem volt képes bevilágítani. 🙂

  4. Visszajelzés: Filmnapló – 2015. január | asanisimasa

  5. Visszajelzés: Szerelem (Love, 2015) | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.