A kortárs orosz filmgyártás pénzt, paripát, fegyvert nem kímélve, tényleg mindent elkövet, hogy felzárkózzon Hollywoodhoz. Technikai, filmnyelvi kérdésekben igen nagy a lemaradás (s itt ne a művészi igényű, szerzői filmekre tessék gondolni, mert abban azért kissé más a leosztás…), de a kétezres évektől már egyre-másra tűnnek fel igen érdekes műfaji produktumok, melyek sok tekintetben már felveszik a versenyt az amerikai filmekkel, sőt, bizonyos tekintetben akár vérfrissítésként is működnek a kommersz filmek piacán. Aleksei Andrianov (az orosz neveket az internet-szerte manapság használatos angol átírásban használom) Shpion (A kém) című ropogósan friss filmje is egy például ezek sorában.
A film második világháborús kémtörténet, igen vaskos romantikus cselekményszállal átszőve, melynek Borisz Akunyinnak, a modern orosz krimi nagyágyújának Kémregény című regénye képezi “irodalmi” alapjait (Akunyin megosztó személyiség, könyveiből lett sikeres, és nagyon gazdag – éppen ezért gyorsan rásütik a bélyeget, hogy nem is irodalmár. Ismert sztori.). A történet főhőse Dorin (Danila Kozlovskiy), a tehetséges, fiatal, srámos, és bátor bunyós, akit egy innovatív NKVD-alezredes, bizonyos Oktyabrskiy (Fedor Bondarchuk) emel ki és szervez be a cégbe, azzal a feladattal, hogy felkutasson és lebuktasson egy bizonyos Wasser fedőnevű, veszélyes német kémet. Dorin kiválóan teljesíti megbízatását, közben azonban megismerkedik a gyönyörű Nadjával (Anna Chipovskaya), aki tragikus családi okokból éppen, hogy nem rajong a szovjet rendszerért. Közben Dorin feje felett, az NKVD berkeiben is eldurvul a hatalmi harc, mindeközben Hitler Szovjetunió megtámadására készült (a történet 1941 nyarán játszódik).
Andrianov filmje nagy vonalakban híven követi a történelmi tényeket, maga a történet azonban természetesen fiktív. Dramaturgiája már egy vérbeli kémkrimié, nem pedig történelmi drámáé, mint általában a korábbi évtized szovjet, illetve orosz háborús témájú filmjeiben láthattuk. Kisebb részletekben viszont zseniálisan játszik a látszólag jelentéktelen kellékekkel: Hitler pl. élő, zártláncú tévéadásban utasítja Cannaris tengernagyot – ez akkoriban technikailag ugyan akár lehetséges is volt, azonban így, ezt filmen látni inkább valami steampunk-szerű dimenzióba, mint a történeti hitelesség irányába viszi el a sztorit. Nem megszokott. A film képi világa, az olykor extrém beállítások, a harsány, korabeli plakátokat idéző színvilág, 1941 Moszkvájának szinte futurisztikusan látványos panorámái (erős CGI természetesen) is inkább elemelnek a történelem mocskából, egy idealizált fantáziavilágba – miközben azért reális, akár a valóságban is megtörtént események burjánzanak a végkifejlet felé. Látjuk aztán Sztálint, a világ urát, olyan erkélyen, amit George Lucas egy az egyben lenyúlhatott volna Darth Sidious számára…
Nem kifejezett akciófilm a Shpion, bár akadnak azért látványos verekedési, és egyéb más akciójelenetek is: Andrianov első nagyjátékfilmjében ügyesen fonja egybe a különféle műfajok kellékeit (ez a “műfajszörf” amúgy is jellemző a modern orosz zsánerfilmekre). A történet csavaros, bár ritmusában, mesélőmódjában azért még eléggé oroszos (ez persze, lehet erény is). A karakterek által bejárt út, a jellemek fejlődése (ha szabad ilyenről beszélni) viszont már igazi, úgymond, előírásszerű. A Dorint alakító fiatal színész sármos és atlétikus, bár lehetne kissé markánsabb, viszont a Bondarchuk-fiú világszínvonalú teljesítményt nyújt. Anna Chipovskaya pedig csodaszép. Mindent összevetve, a nagyképű amerikai filmekbe belefáradt szememnek ez kifejezetten üdítő, bájos és helyenként izgalmas film volt – és annak kifejezetten örülök, hogy a világot sem akarja sarkából kifordítani. Asanisimasa: 7/10
