Az ausztrál John Hillcoat négy filmet rendezett eddig, ennyi azonban elég volt neki, hogy a legrespektáltabb kortárs filmesek között emlegesse az igényes közönség. Pedig nem fest pozitív képet az emberről, sem a jövőre nézve, sem a múltba mélyedve. Az ő világában kemény férfiak teszik a dolgukat, tehát küzdenek egymással az életben maradásért, s eközben nem válogatnak eszközökben – nők nála csak mellékszerepben, a fal mellett ácsorogva látszódnak. A Fékezhetetlen című új filmjében, pontosabban annak legvégén, mintha hajnalpír sejtetné az elkövetkező boldogabb napokat, hiszen hősei sok-sok harc után (SPOILER) “boldogan éltek, míg meg nem haltak”…

E vöröslő farok persze, köszönhető annak is, hogy a történet valóságban megtörtént eseményeken alakul, tehát, amit az élet produkál, azt nem illik megváltoztatni, ha egyszer éppen azt szeretnénk elmesélni. A Nick Cave (igen, az a Nick Cave) által írt történet a múlt század harmincas éveinek alkoholtilalma idején Virginia államban szeszfőzdét üzemeltető testvérek történetét meséli el, akik alkalomadtán vakmerően szálltak szembe a korrupt hatalommal is. Tökéletes találkozás ez, hiszen csont nélkül passzol történetük Cave dalai által megénekelt világba, abba, amit például az És meglátá a szamár az Úrnak angyalát című démonikus hatású regényében is leírt. Hideg sár felett köd lepi el a történet helyszínéül szolgáló erdős vidéket, ahol durva, kevés szavú férfiak töltik befőttes üvegekbe az erdő mélyére rejtett, illegális szeszfőzdében erjesztett, bizonytalan minőségű piát. A völgyben, a faluban bigottan vallásos közösség eksztatikus istentiszteleteken “dugja fejét a homokba”, így kerülve el a valósággal való szembesülést. Ebben a világban nincsenek jók, legfeljebb ártatlanok, illetve, inkább áldozatok. A halálnak fittyet hányó Bondurant-fivérek a helybéliek szemében legendákká váltak, sorsuk pedig Hillcoat és Cave olvasatában száraz, szikár, férfiasan kemény ballada – ha nem nézzük “azt a véget”.

Ezúttal nincsen szó filozofikus mellékzöngékről, utópiáról és disztópiáról, nincs moralizálás, csak a “dal” van, amely megénekli Forrest, Jack és Howard Bondurant történetét, aki legyőzte a gaz Charlie Rakest, a velejéig rohadt, korrupt szövetségi ügynököt. Szerencsére Hillcoat nem akart műfaji filmet kreálni e sztoriból, épp olyan komótos tempóban baktat leszegett fejjel előre, ahogy eddig is tette. Az akciójelenetek viszont meghökkentően brutálisak. A főalak Forrest szerepében az egyik legkurrensebb férfisztár, Tom Hardy ismét briliáns. Shia LaBeouf tejfelesszájú, romantikus Jack-je igazi drámai figura lenne, ha ismét csak az a vég nem lenne… Guy Pearce (Charlie Rakes) pedig olyan rohadt, amilyen eddig egész életében nem volt még. Gary Oldman viszont rutinból hozza a pszichopata gengsztert. Remek a zene is, amit szintén Nick Cave szállít, Warren Ellis remegő hangú, pszichedelikus hegedűjével – nagyban meghatározza a film balladisztikus hangulatát. Jó kis film. Asanisimasa: 8/10