Sons Of Anarchy (5. évad, 2012) – A kifulladás szelét érzem. Attól függetlenül, hogy még mindig az egyik legjobb high concept-sorozatról beszélünk, én még egy évadot adok, amiben egyszerre s mindenkorra le lehet (mert most már le kell!) rendezni ezt a Hamlet vs. Claudius-viszályt (előző évadok itt és itt). Gonoszokból merőben újat már nemigen lehet behozni, a chapter létszáma is erősen fogyóban… úgyhogy: 7/10

Négy karácsony (Four Christmases, 2008) – Az altesti poénokban bővelkedő baromságot néha egy-két üdítően friss poén szakítja meg. Vince Vaughn nagyon nagy darab ember. 3/10

Madagaszkár 2. (Madagascar: Escape 2 Africa, 2008) – Közepesen vicces 3D animáció. 5/10

Kőkemény család (The Family Stone, 2005) – A karácsonyi nyáláradatban kifejezetten üdítően hatott ez a jó színészekkel teli, szókimondó és bájos romkom. Furcsa család-motívum egyfajta okos ragozása, de intelligensebb a Ben Stiller-féle Apádra ütök-nél, s még Sarah Jessica Parkert is el tudtam viselni. 7/10

Terápia (s01 e06-40, 2012) – Ment tovább minden, ahogy indult. Precízen megírt forgatókönyv, természetes szófordulatokkal élő dialógokkal, melyekkel láthatóan nem kellett küzdeniük a színészeknek, és maradt energiájuk a karakterek “lelkét” is felépíteni. Remek színészek, egytől egyig, de külön kiemelném Blaskó Péter rabiátus apafiguráját, akinek a 37-ik részben a sorozat egyik legerősebb, legdrámaibb pillanata köszönhető. 8/10

Szentek és álszentek (Holy Smoke, 1999) – Igen vicces és igen pszichedelikus erotikus vígjáték egy megszállott ördögűző (Harvey Keitel) és egy normális szektás lány (Kate Winslet) szeánszáról, mélyen bent az ausztrál sivatagban, avagy egy őrült világban a kevésbé őrült az egészséges. A filmet rendező Jane Campion nem sokat lacafacázott e filmmel, kár, hogy ennyivel beérte. Olykor szabadosan értelmezett logika, meghökkentő fordulatok – de tényleg reményteljes darab. 7/10

Lány a hídon (La fille sur le pont, 1999) – Patrice Leconte fekete-fehér, dekadensen romantikus drámáját csak egy paraszthajszál választja el attól, hogy a zseniális filmek kategóriájának közepén csücsüljön. Csak egy picit modorosabb a kelleténél, csak néhány helyen bizonytalanodik el az operatőr, és csak egy picit idegesítőbb Vanessa Paradis, mint amennyi a báj-kecs-kellem alapvetéséhez elegendő. Daniel Auteuil kihúzott szemével pazar késdobáló. 8/10

Álmaimban Argentína (Imagining Argentina, 2003) – Helyenként igen erős, igen hitelesen mutatja be a katonai junta elnyomását, a lelki terrort és a “mocskos háborút”, bár a happy end és a látomásos jelenetek picit tompítanak ezen. Nagyon jó Banderas. 7/10

Borat – Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika (Borat: Cultural Learnings of America for Make Benefit Glorious Nation of Kazakhstan, 2006) – Nem jön be nekem ez a csávó, mégha néha tényleg igaza is van. Túl… alpári, túl idétlen az én “finom” ízlésemnek. Kőagyú jobber-ballerek provokálására jó lehet, másra nem. 2/10

Szökésben (The Getaway, 1994) – Sam Peckinpah ’72-es menekülős szajréfilmjének remake-je tulajdonképpen nem sikerült rosszul: Alec Baldwin így fiatalon még elég jó ehhez a szerephez, Kim Basinger pedig még elég jó nő… Roger Donaldson korrekt rendezését elsősorban a kellékesek és más technikai stábtagok bénázása rontja csak le. Néha ott a táska a kezükben, néha nem. Néha koszos a szélvédő, néha nem, ugyanazon az úton, ugyanazon a jelenetben. Ilyenek. Meg kéne nézni az eredetit… 6/10

Puncture (2011) – Korrekt független jogi dráma, megtörtént események alapján: egy drogfüggő ügyvéd harcáról a biztonságos, egyszer használatos tűk elterjesztéséért. Dávid kontra Góliát, a kis lúzer ügyvéd az óriási, befolyásos egészségügyi maffia ellenében, újra. Az eset furcsasága, valamint annak hiteles feldolgozása (Adam és Mark Kassen debütálása) mégis érdekessé teszi ezt a filmet. 7/10

Káros szenvedélyek (Dangerous Parking, 2007) – Remekbe szabott angol/független “leépülés-dráma”, valahol félúton az All That Jazz és a Trainspotting között. Friss, ötletes, hiteles, ha túltesszük magunkat az író/rendező/főszereplő Peter Howitt kissé furcsa karakterén. Jól játszik, jól ír és jól is rendez, csak éppen nem néz ki annak, amit játszik. Ettől függetlenül is hiteles a film, ami viszont egyértelmű erényeit mutatja. 8/10

Kocka 2.: Hiperkocka (Cube 2: Hypercube) – A Vincenzo Natali által rendezett, bizarr és abszurd első részhez képest ez egyértelmű visszalépés, még akkor is, ha a kockabörtön egy dimenzióval bővült is, immár négydimenziósra. A jellegzetes matematikai, fizikai és pszichológiai vonulata a film első kétharmadában még viszonylag jól működött, a végkifejlet azonban agyonvágta az egészet. 5/10

A Profi (Le professionel, 1981) – A már erősen középkorú, de még mindig csibészes Belmondo egyik emblematikus szerepe, Morricone egyik legjellegzetesebb filmzenéje, ami tulajdonképen az egész film hangulatát megszabja. Bosszúvágy témájából nem sok ilyen kalandvígjáték született, mint ez. 8/10