Twixt (2011)

Horrornak gyenge, művészfilmnek horror, thrillernek pedig igen fura művészfilm Francis Ford Coppola Twixt című legutóbbi dolgozata, nem csoda tehát, hogy mindössze néhány fesztiválon köröztették meg, aztán nyomták ki DVD-BD-re, hogy ne is tudjunk róla. Persze, ez a titkolózás ma már nem olyan egyszerű…

TwixtCoppolától természetesen nem áll távol a horror műfaja, készített is korábban néhány messze nem elhanyagolható filmet e műfajban, ez az új azonban már magán viseli a Hollywoodból régen kiszakadt, leginkább saját borgazdaságában időző idős filmes öntörvényű, szabadon kísérletező kedvének nyomait. Persze, akár bele is illik a manapság kulmináló vámpírrehabilitációba, melyet az Alkonyat (és a többi hasonló) romantikus tini-vámpírhistóriák gerjesztettek fel, de szabálytalan narrációja, furcsa, zaklatott hangulata és a giccsbe hajló érzelgősség teljes hiánya azonnal el is riasztja az e filmek célközönségét. A horrorközönség is fanyaloghat, hiszen alig folyik vér, a thrillerek pedig ennél sokkal aberráltabb, sokkal elmebetegebb történetekkel traktálják már rajongóikat, azt pedig én magam fogadtam meg még évekkel ezelőtt, hogy az a film, amelyik az írásképtelen írót teszi meg főalakjának, aki a film végén mégis megírja a filmet képező történetet, az nem kaphat 1/10-nél többet. Egyszer OK, de ezredszerre már nem OK.

A mára már tekintélyes pizzaképet növesztő, szemlátomást súlyosan alkoholista Val Kilmer mégis egy ilyen írót alakít e filmben (amúgy, mindennek ellenére, egészen jól), aki legutóbbi saját regényét terjesztve jut el a történet helyszínéül szolgáló kisvárosba, ahol kezdetben ő maga sem sejti, hogy élete legjobb története várja. A város nyugalmát rendszeresen kóbor szellemek, furcsa zenére furcsán mulatozó fiatalok, egy összevissza járó toronyóra (aminek csúcsában maga az ördög lakozik) zavarja meg, az öreg seriff pedig nem nagyon tudja kezelni az így kialakult helyzetet. Kapóra jön a városba látogató regényíró, akitől a rejtélyek megoldását és megírását várja a seriff, ám az írónak nem nagyon megy az írás. Ezt a meddőséget feloldandó, az italt és az altatót, mint minden alkotói válságban leledző író biztos menedékét hívja segítségül, minek eredménye szörnyű lázálmok sorozata lesz, melyben maga Edgar Allan Poe segíti hozzá az írót a rejtély megoldásához. (Szóba kerül Twixt 1közben Dickens és Baudelaire is…) Közben persze, rájövünk arra is, hogy rémálmaink hátterében általában saját, feldolgozatlan traumáinkat kell keresnünk, az ital és a drogok nem a legjobb tanácsadók, s főleg nem azok stresszhelyzetben, de legalább a regény elkészül a végére.

88 perc a film, tehát ez is mutatja, hogy a mai Coppola már nem az a bőbeszédű tablófestő, mint volt egykor. Talán néha kicsit többet kortyol borából és mivel pénze van, elkezd filmeken gondolkodni, csak úgy örömből, szórakozásból. Ez a film olyan is. A képi világ digitálisan megrajzolt, szinte Frank Miller-i képregény-látvány, a sztori tulajdonképpen áll a lábán, még akkor is, ha néha lólépésben halad előre a narratíva. Egyedinek, különlegesnek sem mondanám, de közhelyesnek sem. Talán tanulmánynak a legjobb, egy majdani, komplexebb, nagyobb lélegzetű film elé. Asanisimasa: 5/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.