A környezettudatos magatartás, úgy tűnik, már a horrorzabálók kasztjába is befészkelte magát, ami egyrészt nem baj, másrészt viszont ez nem szabad, hogy az érintetteket “meggondolatlan cselekedetekre vezérelje”. Nem arról van szó, hogy a jobb híján öko-horrornak becézett alműfaj alkalmatlan lenne nívós alkotások keretbe foglalására, inkább az van, hogy maga a horror horrorsága az, ami elég nehezen vesz fel magára, mintegy tanulság- vagy üzenetképpen, bármilyen okosságot: elég nehéz ugyanis gondolkodni és gondolkodtatni, amikor közben azt nézzük (azt mutatjuk), hogy teszem azt, egy kétkezes zöldségaprító bárddal próbálja valaki leválasztani valakinek az arcáról az állát, ami viszont azért könnyen elképzelhető egy horror műfajú alkotásban. Kivételek, persze, vannak, de ez A kolónia című cucc nem az.

Az “intellektuális felület” jelen esetben az időjáráspara, tehát a globális felmelegedés, a mérges gázok üvegházhatása, és az ezek következtében bekövetkező meteorológiai hátraarc, egy új jégkorszak jeges rémálma. A Földet hó borítja, az emberiség az élelemforrások megszűnése miatt gyakorlatilag kihalt, csak néhány kolónián tengődnek kisebb túlélőcsoportok. Az egyikben véletlenül kisebb gyűjteményt óvnak féltve növényi magvakból, afféle botanikai Noé bárkájaként. Egyszer azonban SOS-üzenetet kapnak valahonnan, amit ki kel deríteni, és ezt részben nem kéne (mert jön a horror), részben viszont meg kell lépni (mert különben nem érne el hozzájuk a remény halvány sugara).

A horror felülete még az intellektuális szintnél is sematikusabb. Vannak relatíve szelíd emberek, akik még ragaszkodnak a homo sapiens genetikailag rögzült etikai elveihez, míg vannak már olyan egyedek (afféle zombikus entitások) is, akik feladtak mindent effélét a fajfenntartás és a túlélés érdekében. Aztán ezek találkoznak, csontok reccsennek, belek szakadnak, spriccel, mit spriccel, egyenesen lövell a vér mindenfelé, mígnem a végén győz az értelem. Jelentkezzen az, aki nem látott már 100 efféle problematikára építő filmet! Ez a mai film tehát e két összetevő minden különösebb egyéni ötletet nélkülöző elegye. Kánikulában üdítő lehet megtekintése, hiszen végig süvít a jeges szél benne. A belsők sem melegebbek, de ezt is tudjuk már, hiszen ilyen pincében, földalatti járatokban és elhagyott gyárcsarnokokban rohangászós történetet is láttunk már sokszor.

Nem szóltam a szintén bénácska szerelmi szálról, valamint arról, hogy a jobb sorsra érdemes Laurence Fishburne és Bill Paxton is már minden szart elvállal… Nem muszáj megnézni, na. Asanisimasa: 2/10