Oh Boy (2012)

Fogalmam sincs, mi visz rá egy ízig-vérig mai, fiatal német filmest (Jan Ole Gerster, született 1978-ban, Hagenben), hogy rendezői bemutatkozását fekete-fehérben kövesse el, 2012-ben. Régebben, de már jócskán a színes korszakban a Oh Boy 2kezdő, csóró filmesek kísérleteztek fekete-fehérrel, illetve a művészek művészkedtek ezzel a nyersanyaggal, az Oh Boy azonban Red One digitális kamerára forgott, tehát tök mindegy, milyenre színezik utólag, ráadásul anyagi okokkal sem lehet indokolni ezt a döntést. Lehetnek művészi indokok is, azonban a filmet látva, én nem találok ilyet – marad tehát a rendezői “mert én így akarom” önkény. OK.

Nem rossz film ez azonban, sőt, kifejezetten szerethető. Ahogy nézzük, hamarosan észre sem vesszük, hogy fekete-fehér ez a világ – pont ezért mondom, hogy felesleges ez a májerkodás, mert hamar átsiklunk felette. A címbéli sajnálni való fiú Niko Fischer (Tom Schilling), aki pont olyan, mint az a filmblogger (volt ezelőtt 20 évvel), aki péntek 13-án is moziba megy (pont ezen a szerencsétlen nap volt a sajtóvetítés), illetve, pont olyan, mint az a néhány száz (ezer, tán millió) huszonéves srác, akinek soha semmi nem jön össze, aki nem tudja, merre tart a világ, de legfőképpen, ő merre tart a nem tudni merre tartó világban. Egyetemet már két éve félbehagyta, fodrásznál már régen volt, a cipője félretaposva. Csajok vannak, voltak, mindig vannak, mindig voltak, de inkább cigi van, vodka, magányos farkaskodás a hajnali kocsmapultnál. Az ő nehéz napjainak nehéz éjszakáiról szól a film. Végül is, ez lehet fekete-fehér is, mint amilyen az Element of Crime zenéje. Gerster szinte novellakerekségű jelenet-szkeccsekből gyúrja egybe Oh Boy 1első filmjét, Niko napját és éjszakáját. Banális, de mégis fontos kis történetek egymásutánja, akár egy alternatív rockzenekar lemezének videoklip-sorozata. Woody Allen jut eszünkbe, ráadásul szól a jazz is, a srác fád neurózisa is hasonló egy kicsit, csak éppen Woody slemilsége nélkül. Éli az életét. Éljük az életét, éltük az életét. Rátalál az élet. Rátalál az életre. Nemzedéki film, első film, szerintem szeretjük.

Hála istennek, a film amúgy tök egyben van, nincs semmi karcos, elsőfilmes nagyot mondani akarás, semmi görcs, perfekt, precíz munka. Szép képek Berlinről. Hiteles szereplők, különösen jó a srác (Tom Schilling). Nincs nagy hiba, bár túl nagy öröm sem. Asanisimasa: 7/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.