Lopom a sztárom (The Bling Ring, 2013)

Egy üres, nihilista generáció üres, nihilista filmje a Lopom a sztárom, melynek ennek ellenére óriási jelentősége van, hovatovább az eddigi 2000-es évek egyik legfontosabb nemzedéki filmjének tartom. Nem fog tetszeni itt ez a film, s talán az sem, amit mondok róla, ugyanis sem közönsége, sem a témája nem alkot lopom a sztárom - emma watsonközös halmazt e blog olvasóival. Azok, akikről e film szól sosem olvassák ezt a blogot, egyáltalán, alig olvasnak blogot (legfeljebb Steiner kolléga übertrendi blogját, bár a legfrissebb hullámokról valószínűleg már ő is le-lecsúszik a békés tel-avivi családi élet melegében 😉 ). Ők inkább a facebookon és egyéb közösségi oldalakon léteznek, plázákban és egyéb divatos helyeken bandáznak. Számukra a blogolás ősi, uncsi, nem tudom a megfelelő kifejezést rá, amit éppen ők használnak. Szóval, Sofia Coppola (aki Francis Ford Coppola lánya, ugye) új mozijának főszereplői a mai (jó, mondjuk a tegnapi) tinédzserek, akiknek idoljai Paris Hilton, Lindsay Lohan és a hozzájuk hasonló “sztárok”, s akik ölni tudnának egy szupi Birkin táskáért, vagy mondjuk, egy megfizethetetlen Zuhair Murad semmiségért. Életük minden percét amúgy általános érvényű értéket felmutatni alig tudó, pusztán a bulvármédia gépezete által kitermelt celebek életének minden percének szentelik, bármikor kapásból vágják, mikor, melyik celeb milyen ruhában jelent meg, mit fogyasztott és kivel ment el. Fennmaradó pillanataikat ezeknek a “sztároknak” másolásával töltik, butikok öltözőiben, szórakozóhelyeken, és azok vécéiben pózolva fotózkodnak, amit aztán azonnal posztolnak a face-re okostelójukon. Azt játsszák, hogy ők is sztárok, hiszen olyanok, úgy öltöznek (a próbafülkékben) mint a sztárok: pont olyan üres, valódi értékek nélküli, pózokból és műbűbájból összefércelt próbababák.

Sofia Coppola megtörtént esetet mesél el filmjében: néhány tehetős felső-középosztályból származó, Los Angelesi tinédzser unalmukban rákapnak arra, hogy híres sztárok házaiba törjenek be, hiszen a facebookról pontosan tudják, mikor kicsoda éppen hol bulizik, s mivel a kulcs általában mindig a lábtörlő alatt van (hiszen úgyis gerely módon beállva jönnek majd haza), de ha esetleg mégsem, akkor az úszómedencére nyíló ajtó úgyis nyitva van. Riasztóberendezés vagy nincs, vagy pedig a már említett hazatérési állapotra való tekintettel ki van kapcsolva, ígylopom a sztárom1 kedvükre garázdálkodhatnak kedvenceik ruháiban, ékszereiben, jó néhánytól meg is szabadítva őket, úgyis annyi van nekik, hogy észre sem fogják venni, ha hiányzik. Nem is veszik észre, mígnem valamelyik celeb permanens alkohol- és kokainmámorában azt is elfelejti, hogy előző alkalommal elfelejtette kikapcsolni a biztonsági kamerát, amelynek képét véletlenül éppen nézte is egy őr…

Szóval, nem jó nézni a filmet, mert egész egyszerűen kisüti az ember agyát az arrogáns módon fülsértő, üres viháncolás, a “just for fun” sivár felelőtlensége, az ehhez járó zenei körítés (faék hiphop vagy puccos tuctuc). Viszont Sofia Coppola tökéletesen tudja, miről beszél, hiszen ő maga is ebbe a körbe született (csak továbbfejlődött). Egész eddigi, amúgy szerintem igen figyelemreméltó pályája (itt vagy itt, vagy itt) ennek a nemzedéki, illetve társadalmi körnek a megfogalmazásával telik, s ennek pontos, szigorú újabb mérföldköve ez a film. Egzakt, pontos bűndokumentum, érzékenyen felfestett motivációkkal, szenvtelen szembesítéssel és szájbarágást ügyesen kerülő végkifejlettel, egyben minden részletre kiterjedő panteonja egy egész nemzedéknek. Tényleg nincs jövő. (A film amúgy történetében kicsit hajaz Kim Ki-duk ennél azért sokkal-sokkal költőibb Bin Jip – Lopakodó lelkek című mozijára, a szereplők karakterei, indítékai és sorsai viszont teljesen mások.) Asanisimasa: 9/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

6 hozzászólás a(z) Lopom a sztárom (The Bling Ring, 2013) bejegyzéshez

  1. ChrisDry szerint:

    9 pont!!? hajaj, eddig eszembe sem jutott leszedni, még morfondírozom.

  2. ChrisDry szerint:

    szörnyű volt, érdektelen, lényegtelen, hülye tinik és a hóbortjaik, persze mindez a média torz szüleménye: inger az agyakban, mint film-élmény zéró, 20perces dokumentumfilmnek valahol jobban beillett volna… 10/1
    Off: (maradok a dán és norvég alkotásoknál: A Hijacking vagy a Arme Riddere, most a hónapban a nyerő), javaslom.

    • efes szerint:

      mondtam, hogy neked nem fog bejönni… 🙂

      amúgy ebben a filmben az a szörnyű/egyben félelmetes, és zseniális, hogy meg sem kísérli valamiféle extrém diliként, valami devianciaként vagy szubkultúraként ábrázolni ezt az életvitelt, hanem a maga üres, cinikus, felszínes valójában, a maga természetességében, “magától értetődőségében” mutatja meg. Erre mondom, hogy nem jó nézni, de az is biztos, hogy hiánypótló mű, mert a saját húgodról, öcsédről, lányodról/fiadról szól.

    • efes szerint:

      És még az is fantasztikus, hogy ennek ábrázolásában Sofia Coppola nem akart valamiféle artisztikus, művi, művészi világot teremteni (mint azt megtette pl.a Made In Hollywoodban), hanem eszközeiben, zenehasználatában, nyelvében is adekvát módon az általa ábrázolt világ eszközeit, zenéit, nyelvét használja. Zseniális film.

  3. ChrisDry szerint:

    azért jó, mert emberi, a betöréseken kívül sok ilyen haverom öccsét, húgát ismerem aki ilyen, szomorú, így nekem ez “sima” szocio. bemutatás ami nem ér fel egy (mozi)film élménnyel, max rövidfilmnek, vizsgafilmnek, dok.filmnek nézném meg… akkor már inkább a Project X (10/3), az legalább látványos hülyeség. 🙂 Uff.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.