A nő (Her, 2013)

Talán csak a híres skót pszichológus R.D. Laing egy időben igen népszerű és sokat forgatott Tényleg szeretsz? című verses esszéjében találkozhatunk többször a szeretet, szeretlek, szeretsz szavakkal, mint Spike Jonze öt kategóriában is Oscarra jelölt A nő (Her) című filmjében. Nem tudom, A nő 2nem számoltam, de így néhány órával a film megtekintése után erősen úgy tűnik, hogy szinte minden elhangzó mondatban szerepelt valamilyen formában a ‘szeretet’ szó – ami egy “izomból” végigbeszélt bő kétórás filmet nézve sok. Mondhatni: sokk.

Megfojt a szeretet, belefulladunk a szeretetbe, ugye… Tipikusan amerikai szokás a szeretet fontosságának, a szeretet létezésének minduntalan hangsúlyozása, annak bizonygatása, illetve számonkérése, és ez így állandóan kimondva talán értelmét, sőt értékét is veszti, főleg, amikor más (amerikai és egyéb) filmekben látjuk azt a rengeteg szétszakadó családtörténetet, érzéketlenséget, sőt cinikus brutalitást, de azért lépten-nyomon I love you, so much I love you, honey. Do you love me? Mindazonáltal Jonze jelen filmjének témája a szeretet, illetve annak hiánya és az iránta való vágy, tehát itt miről lehetne másról beszélni, mint a szeretetről?

Egy utópikus, szép és kényelmes világban találjuk magunkat e film által. Az élet békésen és jólétben folydogál, minden mosolygós, idillien pasztellszínű. Theodore (Joaquin Phoenix) is jól megél munkájából, kézzel ír és leveleket fogalmaz, majd nyomtat számítógépén mások helyett, akiknek imponál, ha ilyeneket kapnak, ilyeneket küldenek, de ők maguknak ehhez már nincs meg a “hozzáférésük”. Theodore azonban boldogtalan, hiszen a közelmúltban szakított kedvesével, hiába, békés jólét még nem garantálja önmagában a biztos, boldog és kielégítő párkapcsolatot – eddig, ugyanis kijött egy új operációs rendszer, amelynek mesterséges intelligenciája képes tanulni, képes érzelmeket megélni, valódi virtuális társként működni. Képes egy test nélküli, önálló, érző, szerető és szeretetre vágyó személyként létezni – aki alkalomadtán ugyanúgy faképnél tud hagyni, minA nő 1t egy élő, hús-vér nő…

Mondják, a nőnek mindig hagynia kell egy picit, hogy a férfi taníthassa, aki ezáltal (is) érzi magát igazi férfinak, azt azonban már a férfinak kell tudnia, hol a határ, mi az a szint, ameddig okíthatja csillogó szemű, figyelmes tanítványát, mert a tanítványnak egy idő után már nem lesz elég az a tudás, amit a tanára kínál számára és keres egy újat, egy nagyobb tudásút… Jonze történetében valahol ebbe a hibába esett bele Theodore, az oprendszer, vagyis Theodore számára elérhető avatárja, Samantha (Scarlett Johansson hangján) túl tanulékonynak bizonyult, és egyben túlságosan is vágyott a szeretetre, a kommunikációra és a még intenzívebb együttlétre. A gép forog, és magára hagyja az alkotót.

A film tulajdonképpen egy melodráma, mely újra a szeretet kontra önzés problematikát járja körül. Minél magányosabb az ember, minél elidegenítőbb társadalomban él, annál görcsösebben ragad meg minden szalmaszálat, mely a kiutat jelenti neki abból, amiben él. Ez a görcsös ragaszkodás azonban mindig a börtönt jelenti a másiknak, ami elébb-utóbb szakításhoz vezet és a helyzet rosszabb lesz, mint volt. Ennek a görcsnek egyik látványos tünete a szeretet meglétének állandó bizonygatása, és az arra való állandó rákérdezés, miközben éppen szeretni felejtjük el a másikat. Elfogadni azt, hogy ő is egy önálló, gondolkodni és érezni képes, érdeklődő, nyitott személyiség. Az szeret igazán, aki szabadon enged, nem pedig az, aki kalickába zár. Spike Jonze ezt a problematikát egy tőle egyáltalán nem meglepő bizarr megközelítésben boncolja fel, egy humanoid és egy operációs rendszer virtuális szeremének meséjével – ami egyáltalán nem áll messze a mai is megtapasztalható vérrög valótól. Emberek százmilliói élik (éljük, höhöhö!) már életük az internet virtuális terében, a Google és a Facebook már többet tud rólunk, mint saját szüleink, illetve férjünk/feleségünk/barátnőnk/barátunk, egyesek online számítógépes játékok kreált terében és idejében töltik szabadidejüket, mások más emberek interneten szabadjára engedett tudatalattijával vívnak végtelen és soha győzelmet nem hozó csatákat, megint mások pedig arra büszkék, hogy be sem tudják kapcsolni a számítógépet – de ezzel semmivel sincsenek jobban, előrébb, mint a többiek, hiszen kimaradnak mindabból, A nő - Joaquin Phoenixamit azok élnek. Innen már belátható (már megszületett és szépen növekszik!) a következő szint, amikor a mesterséges intelligencia lesz a társunk, akár virtuálisan, akár fizikálisan (lásd: Asimov: A Robotika alaptörvényei), neki nem lesznek rossz napjai, ő mindig készséges lesz és figyelmes, mindig ránk gondol és mi mindig rá gondolunk. Már csak a fajunk fenntartását kellene valahogyan megoldani és azt azért csak nem bízhatjuk a gépekre – és megint ott vagyunk, hogy Kezdetben vala sötétség…

Érdekes film ez. Kicsit hosszabb, mint kellene, de érdekes. Ahhoz képest, hogy tulajdonképpen egyetlen szereplőt nézünk két órán át, aki egy (igen szexi) női hanggal végiglelkizi a filmet, tényleg érdekes, hogy egyáltalán végig lehet ülni. Helyenként szórakoztató és néhány pontosan elhelyezett obszcén kifejezéssel és más “csúnya” szóval a vastagon áradó szeretetáradat is elviselhetően émelyítővé szelídül. A végkifejlet pedig, a körülményekhez képest, kifejezetten rousseau-i, emberi és nem akar megváltani. Asanisimasa: 7/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

15 hozzászólás a(z) A nő (Her, 2013) bejegyzéshez

  1. kaamir szerint:

    Talán jobban tetszett volna, ha nem néhány nappal korábban nézem meg a Black Mirror “Be Right Back” epizódját, ami 45 percben is sokkal bátrabban, okosabban és sokrétűbben mutatja be ezt a dolgot.

    Jonze mintha egy idő után nem tudna mit kezdeni az ötlettel, és ugyanazokat a köröket futja újra és újra. Vagy rövidebbre kellett volna vágni, vagy kicsit (sokkal) továbbgondolni a helyzetben rejlő lehetőségeket. Nekem egy kicsit sok volt az üresjárat és a szenvelgés. Phoenix bambasága pedig egy idő után fárasztó kezd lenni.

    Ettől függetlenül igényes és alapvetően szép film, csak több volt benne. Johansson hangját pedig a síron túl is elhallgatnám 😀

  2. ChrisDry szerint:

    nem is hallottam róla (egyikről sem), majd megnézem…

  3. Visszajelzés: Mit nézzünk ma a tévében? – Szerda | asanisimasa

  4. Visszajelzés: The Zero Theorem (2013) | asanisimasa

  5. Visszajelzés: Mit nézzünk a tévében Újév első napján? | asanisimasa

  6. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Szombat | asanisimasa

  7. Visszajelzés: Creative Control (2015) | asanisimasa

  8. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Csütörtök | asanisimasa

  9. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Szerda | asanisimasa

  10. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Péntek | asanisimasa

  11. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Kedd | asanisimasa

  12. Visszajelzés: Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) (2018) | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.