Szindbád az örök vándor, az élet tengerének hajósa, közeledő halálának pillanataiban, visszagondol szerelmekben, gáláns kalandokban, érzéki örömökben, gasztronómiai élvezetekben gazdag életére. Ő a szépség és a tökéletesség hajszolója és koldusa, Ő a női nem nagy tisztelője, Ő az élet igenlője. Ritka művészi találkozásnak lehetünk tanúi e költői filmfestmény megtekintésekor: Krúdy Gyula író, Huszárik Zoltán filmrendező, Sára Sándor operatőr és Latinovits Zoltán a színészkirály közösen teremtik meg  ezt a remekművet.

Egy mondat a szállóigévé vált a sok közül. Szindbád-Latinovits mondja a pikoló fiúnak, aki kihozta neki fülespohárban a megrendelt sert, a velős csontos húsleves, és az olasz gesztenyével töltött fácánsült között, felemelvén söröskorsóját: „Gazdag ember lehet a korcsmárosod, bőven méri a habot.„

Hányszor, de hányszor ismételjük ezt a mondatot évek óta, nap mint nap.

A filmről Huszárik Zoltán így nyilatkozott:

„A mese ejtett rabul… Egy gáláns lovag tette a szépet, ette a jót, kóstolt bele a fonnyadó avarba és a fanyar borokba. Az ódon városokat, szalonokat, kocsmákat, színes nyomatként raktározza az emlékezet… többszólamú, fátyolos közlése mögött akkor éreztem meg a férfias szemérmet. Mit akar Szindbád? Elsősorban élni, minden életközegben benne lenni – tájban, nőben, tárgyban, az ételek jóízében, kifakult borospoharak tükrében, temetők mohos kertjeiben… Nem hagy maga után mást csak a pillanat szétroncsolt emlékműveit.”

Ajánlom minden romantikus lelkű embernek, ki szeret elrévedni, és visszaemlékezni a régmúlt, nagyszerű emlékeire.

Szindbád – színes, magyar filmdráma, 90 perc, 1971