Sanyi menni színházba 8. (Paradise Reloaded-Lilith, Római vakáció, Ahogy tetszik, A csillagos ég, avagy a nemzetközi sikerre való tekintet)

Ma kortárs operát színpadra állítani az egyik legkúlabb dolog. Nem biztos, hogy a legsikeresebb, egészen biztos, hogy nem a legnépszerűbb, de igen komoly kurázsi kell hozzá. Eötvös Péter ugyan világsztár, és a 2013 októberében Bécsben már bemutatott Paradise Reloaded (Lilith) című vadonatúj operájára egyetlen alkalommal zsúfolásig megtelt a MÜPA római vakáció - fekete ernő és tenki rékanagyterme, de valljuk be, a nagy tömegek számára ez az örömteli tény semmit nem jelent. Akiknek viszont igen, akik ott voltak, azoknak illyési értelemben volt vigasz. A sztori, Albert Ostermaier drámája nyomán, afféle Ember tragédiája-parafrázis. Főszereplői azonban most nemcsak Ádám, Éva és Lucifer (aki itt barátságosan megengedi, hogy csak Luci-nak szólítsák), hanem Ádám óhéber mítoszokban szereplő eredeti, nem oldalbordából teremtett, hanem porból gyúrt, vele egyenrangú felesége, Lilith is belekerül Lucifer időutazásába. A konfliktus Éva és Lilith, valamint Lucifer és Isten között feszül – Ádám közben fogja fejét, hogy mibe keveredett. A fiatal énekesek, amellett, hogy bevállalták a rendezői koncepció (Johannes Erath) igencsskeak merész, lengéc neglizséit, szépen énekeltek – sajnos, még nem elég hangerővel. Az olykor kifejezetten mozgalmas színpadon nem mindig tudható, ki énekel éppen, s ezt a hangszórókkal erősített ének sem támogat. De amit hallunk, az szépen szól: ma már közhely, milyen fantasztikus a terem akusztikája. Jól játszik a “beugró” MR Szimfonikusok (vezényli Vajda Gergely) is, kiválóan érzik Eötvös “látványos”, helyenként bombasztikus, ütősökben és effektekben gazdag, máskor kifejezetten lírai zenéjét, ami úgy járta át tagjaimat, agyamat és szívemet, mint valami “csodaelixír”. Amúgy pedig az ismert tanácsok, miszerint küzdj, bízz, és a többi…

A Szentendréről a Belvárosi Színházba beköltözött Római vakáció című Orlay-produkciónak tétje mindössze annyi, hogy mennyire sikerül megidézni, illetve elfeledtetni a klasszikus (és felejthetetlen) hollywoodi mozifilm két sztárjának ikonikus alakját. Nos, Tenki Réka elbűvölően bájos, törékeny és pajkos, mint Audrey Hepburn, Fekete Ernőnél ugyan jobb képű csávó volt Gregory Peck (a képen ők láthatók), bár ez elég szubjektív szempont, de amúgy ő is biztosan hozza a figurát. A filmforgatás kerete jó ötlet (rendezte Pelsőczy Réka), megvalósítása azonban néha zavarosra sikerült. Szikszai Rémusz és Nagy Dániel Viktor ügyes, a többiek pedig hozzák az elvárhatót. Realista végkifejlete ellenére szórakoztató, könnyed, üdítő előadás.

Érdemes megnézni a nemzetközileg ismert és elismert román Silviu Purcărete rendezésében Shakespeare Ahogy tetszik című drámáját a Nemzeti Színházban, mert különlegesen szép képeket láthatunk egy valódi, nagyformátumú színházi ember látomásában. Hihetetlenül virtuóz térkezelés és színészvezetés, elegáns, önreflexióra is hajlamos humor, gazdag, komplex, nagyívű szimbolika – na, ez utóbbira viszont nem árt felkészülni. Megfejthető Purcărete, dekódolható, de ehhez elég alaposan kell ismerni Shakespeare drámáját is. Különben csupán ámulunk… A Nemzeti színészei derekasan küzdenek, sajnos, itt a bemutató táján, még együtt a figyelő, érteni akaró nézőkkel.

Mohácsi János Radnóti Színházbeli legújabb rendezése, A csillagos ég, avagy a nemzetközi sikerre való tekintet egy maró szatíra a mindenkori kulturális élet “zászlóshajóiról”, a színházakról, arról, hogyan fonja át vezetésüket, életüket a mindenkori politika; hogyan zajlik benne a művészi alkotómunka, avagy nem ritkán a “favágás”, és nem utolsósorban, hogy mennyire szánalmas kis furcsaságok vagyunk, mi, emberek. A sztori valóban megtörtént: egy vidéki társulat tényleg elhitte túltengő fantáziával megáldott kommunikációs asszisztensének, hogy külföldi vendégszereplésre megy, csak éppen nem Malaysiába. A társulat tényleg már a buszon kapta a hírt, hogy természetesen nincsen szó semmi a vendégjátékról, s tényleg kitört a pánik, miután előre elköltötték a remélt külföldi gázsit és így tovább. Minden kínosan reális, amit itt látunk, a nagyhatalmú színházi embertől az ostoba polgármesterig, az önérzetes portástól a művészileg óriás, de emberként parányi színészkirályokig. Hogy most azokra asszociálunk, akik a mai világunkban ilyenek, az csak azért van, mert ma élünk. Mohácsi és a Radnóti társulata pontos, találó figurákat rajzol. Tegnap is meglettek volna ezek a karakterek, s talán azon vagyunk e darab által, hogy holnap kevesebben legyenek. A színház pedig, mint az egész világ, ugye… Nagy kedvvel játszott, nagyszerű, éles, de egyben szórakoztató előadás, a Mohácsi-darabokból ismert, ám most frissen szóló poénokkal, zenével, tánccal; a üzenete pedig tényleg nem több annál, mint hogy “akinek nem inge, ne vegye magára, de akinek inge, az öltözködjön gyorsan, mert megfázik”.

Kategória: Színház, Zene | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.