Valamiféle furcsa öszvérműfajban indítja karrierjét az izlandi Benedikt Erlingsson, amikor az izlandi Lovak és emberek kapcsolatáról mesél. Egyszerre igen morbid humorú, karikaturisztikus társadalomrajz és lírai, megkapó hangú filmesszé a film, mely csupán laza szövedékű sztorit, sztori-füzért mesél el, valójában csak az izlandi lovak nagyszerűségét, az izlandi táj kietlen, vad szépségét és az izlandi emberek szeretetét foglalja bele egy igen intenzív filmélménybe.

Huszárik zseniális Elégiája óta nem beszélt filmen ilyen mélyen, ilyen filozofikusan és ennyi tisztelettel vegyes szeretettel a lovakról, mint azt Erlingsson teszi meg filmjében. A lovak mellett szerepet kapnak itt a lovak gazdái, tenyésztői is, akik együtt olyan dolgokat éltek s élnek meg a végtelen izlandi tájban, amiket nem lehet íróasztal mellett kitalálni. Kétségem nincs afelől, hogy amit itt, e filmben látunk, az mind megtörtént valahogy, valamikor – s abban nincs semmi zavaró, hogy ezek az anekdotikus kis történetek nem feltétlenül állnak össze egyetlen, nagyívű cselekménnyé. A film laudáció, dicsőítése a lónak és embereknek, mely olykor igen gonosz idézőjelek közé téve jelenik meg.

Fantasztikus, szinte egytől egyig keretbe kívánkozó képek, bizarr poénok és nagy-nagy szeretet ebben a kihagyhatatlan filmben. Asanisimasa: 9/10