A törvény nevében (True Detective, 2014)

Most került sor nálam az idei év eddigi legnagyobb sikert arató sorozatának szemlézésére, ám mivel a hype már elült, és az okosok is elmondtak már róla minden jót (rosszat feltűnően kevésbé), sok dolgom nincs is a True true detective - matthew mcconaugheyDetective-vel, vagy ahogy nálunk adta az HBO: A törvény nevében című krimi-szériával. Röviden tényleg annyi, hogy ennyi, kipipálva.

Ha kéne bővebben is, akkor cizellálnám egy picit a közhangulatot. Az tény, hogy az HBO által bemutatott sorozatok kivétel nélkül igényes munkák, s a műfaj csúcsait jelentik a legtöbb kategóriában. Nyilván lehet kötözködni bármelyikkel, de tökéletes munkát csak az, Akinek a nevét nem szabad kimondani, valamint a már odaát, a másik világban alkotó filmesek végeznek. Ilyen  True Detective is (az eredeti címet használom, mert az az eredeti 😉 ), egy igényesen elkészített, szépen végiggondolt krimi-sorozat, mely tulajdonképpen tekinthető egyetlen filmnek is, hiszen az epizodikusság semmilyen formában nincs jelen benne. Egyszerűen arról van szó, hogy a széria kreátora, Niz Pizzolatto (az első évadot rendező Cary Fukunaga segítségével) ezt a történetet ekkora terjedelemben gondolta kifejteni, amit érthető fogyasztási okokból 8 (az átlagnál hosszabb, egy óra körüli) részre kellett vágni. A True Detective azonban még így, egybenézve is rövidebb, mint Tarr Béla Sátántangója, úgyhogy, ez ügyben nincs miről beszélni.

true detective - woody harrelson és matthew mcconaugheyNa, de a vicc az, hogy majdnem olyan súlyos is, mint Tarr viharsarki megváltás-története. A történet helyszíne nagyjából ugyanaz, mint nálunk a Viharsarok: Louisianában járunk, az USA legfullasztóbb, legszutykosabb, legmisztikusabb zugában, ahol az ott lakók életét egyszerre tematizálja az évenkénti hurrikánszezon, az állandó és bőséges esőzés, a Mississippi és a tenger rendszeres áradása és a pokolian párás, forró klíma – valamint a történelmi Dél minden átkos kulturális, vallási és szociális öröksége, melynek sajátos ízeit az állam sajátos etnikai összetétele fűszerezi még émelyítőbbé. Itt történt 1995-ben (és most maradjunk is ennyiben) egy igen csúnya, nyilvánvalóan szexuális indíttatású, de komoly okkult, sátánista motivációkat is felvető, brutális gyilkosság, melyben két helyi zsaru, a tipikus vidéki tahó Marty Hart (Woody Harrelson) és a zűrös, rejtélyekben gazdag előélettel rendelkező, intellektuális beállítottságú Rust Cohle (Matthew McConaughey) kezd el nyomozni. A szálak aztán nagyon messzire és nagyon mélyre vezetnek, ahogyan a sorozat plakátjának szlogenje is mondja: “Man is the cruelest animal”, tehát az ember a legkegyetlenebb állat. Így a finálé után ezzel nagyjából egyet is érthetünk, miután leszögeztük, hogy azért ez is csak egy nyomozós, ki-a-gyilkos? történet volt.

Annak viszont tagadhatatlanul jó volt, bár Pizzolatto igazán új ötleteket nem tudott bedobni. A True Detective így leginkább valamiféle tévésorozatos motívum-gyűjteményre emlékeztet. Az egész szériát átlengő sejtelmes, misztikus hangulat, valamint a bizarr események bizarr láncolata és a detektíveket vallató motívum Lynch Twin Peaksét idézi. A sorozatgyilkos tematikáról a Dexter és a most is futó Hannibál juthat eszünkbe, míg az őrült szekta-motívum egy korábbi, szintén kitűnő HBO-s sorozatra, a Carnivaléra emlékeztet. Erdők mélyén fekvő kunyhókban gyanús üzelmeket folytató, embertelen körülmények között élő, szélsőségesen lepukkant suttytrue detectiveókat láthattunk például a Justified-ban, a motoros-motívum természetesen a Sons of Anarchy-t, míg a kristályos meth-kotyvasztás a Breaking Badet hozza elő. Természetesen, aki nálam több sorozatot néz, abban nyilván még több előképet is megidézhet a True Detective, mely mindettől függetlenül egyáltalán nem lopott ötletek összefércelt gyűjteménye, hanem egy önálló, különös történet, melyben itt-ott felmerülnek ismert momentumok, fordulatok és motívumok. Na de, ha azt vesszük, hogy egy krimihez három dolog kell: bűnöző, bűnüldöző és bűntény, minden más csak ezek tupírozása. A Columbóra sem mondta senki, hogy a Maigret koppintása, pedig mindkettőben egy furcsa nyomozó oldott meg csúnya gyilkosságokat…

A True Detective sikeréhez a borzongató légkörön, a rejtelmes szektás, perverz gyilkosos, rohadt, mocskos világos koncepción túl azért kellett a ma nagyon komoly pályát futó McConaughey és a szintén élvonalbeli Harrelson jelentős súlyt képviselő párosa is, hiszen a filmet gyakorlatilag ők ketten viszik a hátukon. McConaughey gyakorlatilag végigpofázza a teljes sorozat minimum négy ötödét, ráadásul jórészt parttalanul áradó, folyamatos önreflexiókba bonyolódó filozofikus eszmefuttatásokat mormol, ami azért nem kis feladat. Nem csoda, hogy be is sokallt kicsit a végére, hiszen a második évadot már nem vállalta be

A két (olykor három) idősíkon futó cselekmény, mely folyamatos oda-visszaható relációban van egymással, sőt, az egyik kulcsjelenetben, true detective seggmelyben az időben hozzánk közelebbi síkban magyarázzák a korábban történt eseményt, miközben látjuk, hogy az valójában hogyan történt, a történet egészével, valamint a két főszereplő egymással való, igen bonyolult viszonyával kapcsolatosan kapunk új információkat. Bravúrosan megszerkesztette tehát Pizzolatto a történetet, jól pörögnek (vagyis, igazából sokszor éppen csak lebegnek) a Rusty és Marty közötti dialógok is, ízlésesen visszafogott a sorozatoknál, műfajtól függetlenül kötelező melodramatikus szál is. Abban viszont csak reménykedhetünk, hogy a kreátor fejében megvan a sztorinak a végső, összegző és minden bizonnyal apokaliptikus végkifejlete is. Pizzolatto amúgy az egész True Detective-projektet egyfajta antológiaként képzeli el, melyben minden évad egy esetről szól, új szereplőkkel. Nem világos azonban előttem, hogy ezek kapcsolódnak majd egymáshoz, vagy teljesen különböző események kerülnek majd a képernyőre – mert itt azért maradtak kérdőjelek dögivel… Remek a zenéje, ez viszont egészen bizonyosan egyértelmű. Asanisimasa: 8/10

Kategória: Film, Tévé
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

7 hozzászólás a(z) A törvény nevében (True Detective, 2014) bejegyzéshez

  1. wim szerint:

    Örülök, hogy sort kerítettél rá. 🙂 Épp készülök én is kiposztolni, most, hogy már a kutya sem nézi…
    Nekem 9/10, de én végletesen elfogult vagyok (bár bizonyos dolgokban lehet, hogy kevésbé elnéző).

  2. wim szerint:

    A főcímet mindenki az egekig magasztalta, érdekes, hogy engem legelső hallásra bosszantott. Nem mintha nem szeretném az altcountryt (sőt!), de a képek plusz zene együttese annyira passzolt a southern-fílinghez, annyira “kúl” volt,hogy az már zavart. Akárhányszor meg bírnám hallgatni/nézni, nagyon szeretem, de továbbra is tartom, hogy félrevezető, a sorozat egészéhez képest felületes, mert túlságosan egy stílus irányába visz el.

    • efes szerint:

      Én nem is a főcímre, hanem a betétdalokra gondoltam elsősorban. De például amikor a főcímben megszólal a csaj is (az én sztereómon valahonnan a bal sarokból) az is nagyon izgi.

  3. Visszajelzés: Mocsárvidék (La isla mínima/Marshland, 2014) | asanisimasa

  4. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Hétfő | asanisimasa

  5. Visszajelzés: Palackposta (Flaskepost fra P, 2016) | asanisimasa

  6. Visszajelzés: Filmnapló – 2019. március | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.