Jó, tehát én vagyok a hülye, miért nem készülök fel jobban… Bedőltem a csábításnak, no, meg a kényszerű otthonülés is kívánta, hogy valami jó kis izgalmas sorozattal üssek el ebből egy (két) napot. Az HBO januárban startolt új sorozata, A kívülálló pont jónak ígérkezett erre a feladatra, hiszen durva tetszési indexeket kapott (még most is 8.0 ponton áll az imdb-n). Valami durva gyerekgyilkosságos sztori, ami állítólag még a True Detective-t is lenyomja – nagyjából ennyit tudtam előzetesen. SOHA NE DŐLJÜNK BE A HYPE-NAK!

Azért a True Detective első évada ennél sokkal jobb volt. Nem mintha A kívülálló annyira szar lenne, erről nincs szó. Csakhogy van egy bazi nagy DE. Kezdeném azzal, hogy Stephen King–regény adja az alapanyagot. Ezzel önmagában akkora baj még nem lenne, de azért nem árt tudni, hogy egyszerűen fizikai lehetetlenség, hogy egy író minden műve remekmű legyen. Ha az író nagyon jó író, akkor is életművének legfeljebb elenyésző része lehet remekmű, és hát King egyrészt rendkívül termékeny (szerintem nem is ő írja mindegyik neve alatt megjelenő regényt…), másrészt azonban még legjobb regényei is csak bestsellerek, kommersz sikerdarabok, ergo, a ponyvairodalom remekei. Jelentős darabok a thriller és a horror területén. A Ragyogás, A halálsoron, a Tortúra, és még néhány nekem is komoly élmény volt. Filmen is, de könyvben is. A King által kedvelt műfajokban nehezen lehet megkerülni a misztikumot, a természetfelettit, de neki -jobb, ihletett pillanataiban- ezt sikerült valóban szervesen, sőt mi több, logikusan beépíteni a cselekménybe, amellett, hogy a jobban sikerült történeteiben az igazán gonosz, a valóban rettenetes, félelmetes mindig teljesen hétköznapi, valóságos dolog, vagy a legtermészetesebb emberi kapcsolatokban rejtőzik és ezekből bújik elő. Van aztán az esti mese, amikor különféle szörnyek, démonok, földöntúli entitások ijesztgetik a szereplőket – na ez engem ritkán szokott érdekelni, de ha mégis, akkor is csak addig, amíg meg nem unom a nevetést.

Jó is ez a széria kb. a hetedik, de legfeljebb a nyolcadik részig. (Spoiler veszély!) Jó ötlet, hogy miközben valakit bizonyítékok, köztük a megdönthetetlen, tetthelyen talált DNS-el megvádolnak, megjelenik egy másik cáfolhatatlan bizonyíték, mely szerint az illető a bűntett elkövetése idejében több száz kilométerrel odébb tartózkodott… Ennek magyarázatára lehet egy sor, a logikának, a tudomány mai állásának is megfelelő mód (pl. ikerpár, korábbi arcplasztika, vagy más, bonyolult és szövevényes előkészület). Lehet szépen nyomozni, ahogyan Ralph Anderson nyomozó (Ben Mendelsohn) nyomoz is, minél bonyolultabbnak, szövevényesebbnek és zavarba ejtőbbnek mutatkozik az ügy, annál izgalmasabb a sorozat is, amit nézek. Még az is belefér, hogy megjelenik az autisztikus szuperképességekkel bíró címszereplő (Cynthia Erivo). Az is adott okot a reményre, hogy rögtön az elején Jason Bateman játszotta a gyilkost, sőt azokat a részeket még ő is rendezte – márpedig Bateman túl nagy név ahhoz, hogy két rész alatt kiírják egy sorozatból, mindamellett, hogy az Ozark című remek sorozattal ebben a tévésorozatos “univerzumban” is elég hangosan letette névjegyét az illető asztalra. Bateman karakterének ezek fényében vissza kellett volna térnie valamikor…

Persze, lehet szarni még a leginkább márványtáblákba vésett törvényekbe is, simán ki lehet írni egy történetből bárkit, sőt, adott esetben a sablonkerülés még üdítően is hathat. Azonban az nem véletlenül alapszabály, ha egyetlen szörny van egy történetben, akkor az a történet akkor működik igazán, ha a szörny jelenlétét csak sejteni lehet, de a maga valójában nem mutatkozik meg, legfeljebb a leszámolás végkifejletében. Ha mégis megjelenik a szörny, idejekorán, akkor az már pornográfia, nyílt színi ijesztgetés, komolytalan baromság. A kívülálló hét részen át nem ebbe az irányba tartott, azonban a Medve-barlangos első jelenetnél, amikor csak egy szarvas jutott vacsorára, ott megbicsaklott az egész. A stáblista előtti fekete blank alatt hallatszó sátáni hörgés ócska, zsékategóriás bazári mulatsággá degradálta az addig ígéretesen bonyolódó pszichothrillert. Nyilván jelek voltak már előzőleg is (miért ment akkora, ráadásul ötletszerűen összeverbuválódott, szedett-vedett csapat a El Cuco üldözésére, mikor igazi indoka, a lehetséges magyarázatok fényében, erre alig volt valakinek…) Szerintem a bekattant Jack rendőr karaktere (Marc Menchaca) is bőven elegendő lett volna egy épkézláb misztikus krimihez. Akár még a pattantyús farkú, kénköveset fingó ördög is megszállhatta volna, bár csak belülről. Ez az El Cuco, vagy hívják akárhogyan, tök felesleges volt az egészbe, főleg, hogy még kinyírni is viszonylag egyszerű volt. 5/10