Tulajdonképpen egész korrekt tévéfilmet dobott össze Ralph Fiennes a múlt század egyik leghíresebb balett-táncosáról, Rudolf Nurejevről. Méretében A fehér holló lehetne akár mozifilm is, hiszen bő két óra a vetítésideje, azonban bizonyos stilisztikai vonások (a közelik, félközelik túlnyomó aránya a külső felvételekhez képest, több párbeszéd, mint szöveg nélküli jelenet, stb.) miatt inkább tévére “optimalizált” biopic ez, főleg, hogy nálunk az HBO vetíti. Természetesen, láttunk már ennél tévéfilmebb filmet is moziforgalmazásban, nem is egyet. Ezek nem kőbe vésett szabályok, csak van ez az érzet, ami azt mondatja a sokat látott nézővel (pl. velem), hogy ez olyan tévéfilm. Nem feltétlenül negatív vagy pozitív értelemben, csak úgy.

Ez ráadásul még azt sem jelenti, hogy rosszul nézne ki a film, vagy igénytelen lenne kivitelezésében. Ízléses, szépen szerkesztett történet ez, mely a messziről indult balett-világsztár életének első felének bemutatását tűzte ki céljául, s ezt teljesíti is. A Szibéria közepén, tehát az isten háta mögött ezer versztára, a Bajkál-tó mellett egy vonaton született Nurejev életútja valóban filmre való, ahogyan a mozgékony kis tatár fiúból a híres Kirov Balett vezető táncosa lesz, hogy aztán egy hirtelen pillanatban, egy párizsi vendégszereplés alkalmával, a csoportot kísérő KGB-ügynökök teljes elképedésére, a reptéren disszidáljon. Szerencsére, Fiennes-nek van annyi esze, hogy a köztudomásúan nehéz egyéniségű Nurejev személyiségének a problematikus vonásait is megmutassa, hogy mennyire volt olykor bárdolatlan, agresszív környezetével, hogyan élte meg a szexualitás különféle területeit, stb. Kifejezetten alkalmas szereplőt sikerült ehhez a nehéz feladathoz találnia, hiszen a Nurejevhez megtévesztően hasonlító Oleg Ivenko szintén balett-táncos, így azt sem kell megúszni, hogy holmi dublőrökkel kelljen elmaszatolni az ebben a témában kötelező balett-betéteket: Ivenko tehetséges táncos (lásd a képen). Tulajdonképpen prózai színészként is megállja a helyét (sajnos, a szereposztás több más helyen ezt a szintet nem hozza), mivel azonban a film párbeszédeinek jelentős része angolul folyik, s ezen a nyelven Nurejev (így Ivenko is) igen darabos törtséggel beszél – ez elég nehézzé teszi az angolul tudók számára a film élvezetét. No, és maga a klasszikus balett magas művészete sem áll manapság az érdeklődés középpontjában. Én sem értek hozzá. Ennek ellenére tetszett a film. 7/10