A csodabogár (Zoran, il mio nipote scemo, 2013)

Van egy hasonló (magyar) című Travolta-film, de ez A csodabogár annál picit messzebb, tehát a mi szívünkhöz jóval közelebb van. A megható, ámde fantasztikus hollywoodi történet messze van a valóságtól, és földrajzilag sem mondható szomszédosnak, viszont az az eldugott, szlovén határ-menti olasz falucska legyen bármennyire a csodabogár 2is isten háta mögött, mégis itt van egy köpésre. Bár nem értünk se olaszul, se szlovénul, de a fazonok, az élethelyzetek, a konfliktusok és motivációk ismerősek.

Például pont ilyen csórók vagyunk. Pont ilyen bénán görgetjük magunk előtt életünket és pont ilyen teszetosza módon csesszük el a jövőnket, ahogyan e film többé-kevésbé szerethető karakterei – kivéve a címszereplőt, aki viszont minden látszat ellenére, egy valódi tökös legény. Különös tehetsége egyáltalán nem nyomja agyon, képes élni vele és képes azt még fejleszteni is. Zoran (Rok Prasnikar) előnytelen külseje, visszahúzódó, csendes, elfogódott viselkedése kiíró a korhely, de még a rendesebb falusiak egyenes, ám rusztikusan egyszerű köznapi életviteléből, de rendelkezik azzal a tehetséggel is, hogy minden különcsége ellenére képes maga mellé állítani az embereket, még a legmakacsabb, legön- és fafejűbbet is, mint például amilyen saját nagybátyja, a részeges Paolo (Giuseppe Battiston) is.

a csodabogár 1Bár minden ellenkező híreszteléssel ellentétben, Matteo Oleotto bemutatkozó filmje nem vígjáték, mégha alapvetően derűs hangvételben pereg is le, de semmiképpen nem unalmas, hosszadalmas, nyögvenyelős, ahogyan ezt a forgalmazó harangozta be kissé eltúlzottan önkínzó őszinteséggel. Oké, nem pörög, mint a ringlispíl, de ha egyszer az az élet, amit bemutat, ilyen komótos, kényelmes és joviális, akkor hova rohanjunk vele? Igyunk még egy-négy pohárkával, aztán majd meglátjuk! Meglátjuk. A legjobb menzeli kisrealizmus bája keveredik itt Aki Kaurismaki szeszfűtötte groteszkjével és Jim Jarmusch megfoghatatlan, finoman delejes transzcendenciájával, miközben mindvégig fókuszban vagyunk és lassan döcögve haladunk a kitűzött dramaturgiai cél felé. Hús-vér, tapintható, rizling- vagy éppen szappanszagú embereket látunk, közöttük figyeljük, hogyan történik velük, velünk az élet. Ennél nincs nagyobb történet, még Hollywoodban sem. Asanisimasa: 8/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.