A múlt héten mozikba (főleg a Cirkóba) került, igen remek mexikói Heli után ez alkalommal még mélyebbre nyúlhatunk a viszonylag kevésbé feldolgozott, ezáltal ismeretlenebbnek is tűnő Közép-Amerika valóságába. Az ígéret földje hősei Guatemalából indulnak végtelennek tetsző útjukra a címben szereplő, számukra ismeretlen vidékre, amely mi lenne más, mint az innen nézve gazdag, gondtalan, irigyelt és hatalmas Egyesült Államok. A kiindulási pont éppen eggyel van mélyebben, mint Mexikó, gazdasági és földrajzi értelemben egyaránt, így a film hőseinek motivációja is erősebb.

Pedig Guatemala Amerika történelmében fontos szerepet töltött be hajdanán, hiszen e föld volt szülője a döbbenetesen fejlett maja kultúrának is. Ma azonban a helyzet reménytelen, az utóbbi évtizedek elhúzódó polgárháborúi, a magas bűnözési ráta, mely az igazságszolgáltatás szinte teljes hiánya miatt csak tovább nő, az általános szegénység és a tarthatatlan egészségügyi helyzet – rengeteg az oka az etnikailag sokszínű guatemalai lakosságnak, hogy elmeneküljenek erről az amúgy természetileg csodás vidékről. A film három tizenéves fiatalt követ nyomon, akik együtt határozták el, hogy elszöknek innen az ígéret földjére, az arany álmok földjére. Juan, a biztonság kedvéért fiúnak öltöző Sara és Samuel gyalog, olykor a csigalassúsággal döcögő tehervonatokra felkapaszkodva vág neki a hosszú útnak. Később csatlakozik hozzájuk a spanyolul egy szót sem értő indián Chauk.

Diego Quemada-Díez díjakkal szépen megszórt filmje tulajdonképpen egy road-movie, autentikus tájakon, autentikus szereplők által eljátszva az autentikus történetet. Bár életemben nem jártam Guatemalában (sőt, egyáltalán, Amerikában), kétségem sincs a filmben látható történések hitelessége felől. Ez így, ahogy van, simán elmenne nálam például egy közép-amerikai migrációs folyamatokat bemutató, szociológiai Phd-szintű tudományos munkának (vagy ha annak nem is, de illusztrációjának mindenképpen). Mindemellett korántsem száraz, tudományos ízű, az egzakt dokumentarizmus zakatolásába merevedett dolgozat Az ígéret földje. Kedves, érzelmeiket őszintén megélő szereplők, a köztük zajló, szűzies féltékenységi drámák és a zsigerileg megnyilvánuló humánum szerethetővé, az önmagában monoton utat a menekülőket fenyegető, egymásba folyó és egymásból következő vészhelyzetek szörnyű, olykor kifejezetten életveszélyes kihívásai pedig kifejezetten izgalmassá teszik a filmet. Quemada-Diez azonban nem romantikus kalandfilmet rendezett, hanem a kíméletlen valóságot mutatja meg, szinte balladisztikus szűkszavúsággal, de lényegre törően. Juan végül eljut Az ígéret földjére, de szemeiben nincs öröm, csupán dél- és közép-amerikai szenvedő százmilliók végtelen keserűsége. Asanisimasa: 9/10