Szuper-Hipochonder (Supercondriaque, 2014)

Én most akkor azt mondom, hogy Dany Boon a franciák Adam Sandlere, és ezzel gyakorlatilag mindent el is mondtam erről a Szuper-Hipochonder című új francia komédiáról. Bizonyos embereknek már csak e név említésére is nyílik a bicska a zsebében és hisztérikusan ízlésrendőrért kiáltanak, néhányan értetlenül bámulnak maguk elé, míg mások rohannak a moziba, hogy végre felszabadultan röhögjenek egy sort… Nem könnyű a komikusok élete.

szuper-hipochonder - dany boonEgyébként, Sandleren épp az imént röhögtem a legnagyobbat, amikor azt olvastam wikilapján, hogy végzettsége szerint bölcsész. Tény, hogy elsősorban ordenáré, gatyamadzag alatti humorú, kakipuki-filmjeiről ismerjük az amerikai színészt és hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy elvétve azért játszott komolyabb filmekben is, ugyanígy Dany Boont sem érdemes egyből lesöpörni az asztalról. Róla nem tudom, hogy végzett-e bölcsészként, vagy sem, színésznek nem kötelező a humán műveltség tudományos szinten, filmrendezőként is legfeljebb ajánlott, bár az sem biztos (legyen nyitott és érzékeny, de a penészes, poros könyvtár- és múzeumillat ritkán jár jó filmekhez), a francia irodalom nyomokban és furcsa körülmények között, mégis feltűnik ebben a filmben (nem beszélve most a szintén francia Moliére klasszikus vígjátékáról, A képzelt betegről, mint előképről). Külsőre viszont meglepő a hasonlóság a két színész között, bár Boon humora azért jóval illedelmesebb és lényegesen ritkábban csúszik altesti tájakra…

De ugyanolyan harsány erővel üti arcon a nézőt, mint amerikai kollégája. A Szuper-Hipochonder cselekménynek fő mozgatórugója a látszólag nevetséges, valójában azonban igen komoly pszichológiai tünetegyüttes, mely a film címét is adja. nyilván sokan vannak, akik egyből a google-ba ütik, ha valahol fáj, viszket, elszíneződik (stb), szuper-hipochonder - alice pol és dany boonhogy akkor ez most rák, vagy csak infarktus. Akik a kapott találatok sokszínűségén megnyugodna és lapoznak, azok egészségesek, akik viszont ezen bepánikolnak, azok a klinikai esetek – mint például a Boon alakította figura, az általa rendezett és írt filmben. Boon (vagyis itt Romain Faubert, egy orvosi weblap fotográfusa – mikből meg nem lehet élni azon a rothadó Nyugaton!) lassan negyven éves, de még szűz, hiszen betegesen irtózik minden csóktól, testi érintéstől, valamint kutyáktól, macskáktól, padlószőnyegektől, WC-től, tömegközlekedéstől és általában mindentől, ami nincs tökéletesen lefertőtlenítve, minthogy Romain hozzáérne. Ismert (sőt mi több, jól ismert) vígjátéki alaphelyzet, mely a szokásos módon bonyolódik a szokásos végkifejlet felé, néhány speciálisan Boon-os fordulat közbeiktatásával. Nagyrészt ezek a fordulatok adják meg a film sajátos ízét. Boon eddigi alkotói életművét végigkíséri a nemzeti másság iránti fokozott érdeklődés, valamint ezek visszásságain való humorizálás. Az Isten hozott az isten háta mögött számomra kifejezetten üdítő darab volt e tárgyban, a Finánc a pácban viszont inkább fájt, mint nevettetett (vö: nem fáj, csak ha nevetek”). Itt egy bizonyos -fiktív- kelet-európai nemzet diktatúrája elől menekülő emberek jutnak szóhoz és szerephez a nyugodt (sic!), francia demokráciában és Romain Faubert barátunk életében. (Csak nekünk, magyaroknak mond valamit, hogy azt a bizonyos kelet-szuper-hipochonder - dany boon 2európai diktatúrát Magyarország játszotta, valami katyvasz, oroszos szláv nyelven, hiszen felismerhetjük a Hajógyári-sziget ismert hídját, valamint tipikus utcasarkokat Csepel hajdani gyárvárosából, egy csomó magyar színész mellett…)

A film maga, olyan sandleres. Ha élből elutasítjuk, akkor idegesíteni fog, sőt, sérteni, viszont ha elfogadjuk azt a tempót, hangvételt és ripacskodást, amit Boon és az általa vezetett színészgárda művel, akkor egy kis akklimatizálódás után abszolút működhet a történet, mely néhány öblösen felhorkanó röhögésben fog megnyilvánulni a kalandban résztvevő néző részéről. Boon végül is szerethető fazon, a többi karakter is, és a diktatúristákat is jól beszopatják a végén, tehát semmi gond. Csak addig el kell jutni és akarni kell eljutni addig. Asanisimasa: 6/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) Szuper-Hipochonder (Supercondriaque, 2014) bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: A sóher (Radin! 2016) | asanisimasa

  2. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Csütörtök | asanisimasa

  3. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Csütörtök | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.