Filmnapló – 2015. október

Nyitott ajtók (Porte aperte, 1990) – Gianni Amelio Európa-díjas regényadaptációja (Leonardo Sciascia művéből) amolyan erkölcsi-etikai kisesszének tűnik, mely a halálbüntetés intézményén moralizál, erőteljes dosztojevszkiji párhuzamokat húzva. A múlt század harmincas éveiben járunk, a szicíliai Palermóban, ahol egy könyvelőt elbocsájtanak állásából, aki ezután egy nappal meggyilkolja volt főnökét, a helyére felvett új könyvelőt, valamint feleségét. Egy vizsgálóbíró (Gian Maria Volonté) a nyilvánvaló bűnösség, és a fasiszta állam törvénykezésében szinte kötelezően kijáró halálos büntetés ellenére – amit a hithű fasiszta elkövető is hangosan kér magára- eltökélten küzd azért, hogy a vádlottat a fantasztikus róka úrmegmentse a kivégzéstől, amit barbárságnak tart. Csendes, szelíd, kissé tán túl szelíd film az értelem (a humanizmus) és az indulat (a vérbosszú zsigeri vágya) közti végtelen, kilátástalan küzdelemről. 7/10

Adam (2009) – Romantikus dráma egy Asperger-szindrómás srácról (Hugh Dancy), mely mint film, tulajdonképpen reálisan reprezentálja az efféle rendellenességben “szenvedők” sorsát, egyaránt jelezve annak pozitív és negatív oldalát, ráadásul tanulsággal is szolgálva az ún. “egészségesek” számára is. Szerethető, egyenes film Max Mayer munkája, mely kevésbé szentimentális, mint a Rain Man, és kevésbé kreatív, mint a Forrest Gump. Ettől még nagy baj nincs vele, de sajnos, így ki sem tűnik a középszerből… 6/10

Sámán (Chamane/Шаман, 1996) – Ez egy igen érdekes darab, hiszen rendezője, Bartabas, egy saját köreiben ismert, francia cirkuszi lótréner, témája pedig -immár nem meglepetésre- a ló. Egy prémes jakut ló, melyen a moszkvai Dimitrij és a jakut Anatolij megszökik egy szibériai gulágról. Nem sokkal később Anatolijt az üldöző rendőrök lelövik, de szelleme átszáll a lóba és Dimitrijt végigvezeti a valódi szabadság felé vezető hosszú, viszontagságos úton. Helyenként mulatságos, máskor brutális fordulatokban bővelkedő lovas, fagyos -kissé pszichedelikus- roadmovie ez, érezhetően átgondolt látvány-tematikával, mely azonban a kissé tévéfilmes megvalósításon és a túlságosan is eszköztelen színészi játékon elcsúszik. Szép viszont a gulág, a tajga lakóinak, életének bemutatása. 6/10

Fat Man és Little Boy (Fat Man and Little Boy, 1989) – Tulajdonképpen hiánypótló műnek is nevezhető Roland Joffé történelmi drámája, mely az első atombombák kifejlesztésének sztoriját hivatott elmesélni. Sajnos, ez túl sok felesleges és/vagy érdektelen locsogással, Oppenheimer (Dwight Schultz) figurájának már-már viccesen démonikusra nagyításával, és az ügy magyar szereplőinek (Szilárd, Teller) feltűnő háttérbe szorításával nem lett sikeres – a film tulajdonképpen unalmas, bármennyire is érdekes. A stábban viszont két legendás magyar is helyet kapott: Zsigmond Vilmos ezúttal is bizonyítja, hogy a klasszikus, szélesvásznú fényképezés egyik nagymestere, míg Halász Péter egy mellékszerepben (Kistiakowskyt, a Nemzeti Védelmi Bizottság vezetőjét alakította) tűnt fel. 5/10

Mr. és Mrs. Bridge (Mr. & Mrs. Bridge, 1990) – James Ivory e drámában a Közép-Nyugat (jelesül Kansas City) felső-középosztálybeli társadalmát veszi górcső alá a múlt század 30-as, 40-es éveiben. Az érzelemmentes, munkamániás, szigorú, nyárspolgári erkölcsöket magáénak valló, ám a női vonalakat iránt azért érdeklődést mutató helyi sztárügyvédet Paul Newman, míg unatkozó, az életet megismerni vágyó, érzelmes, kíváncsi, ám kissé szeleburdi feleségét felesége, Joanne Woodward adja. A történetben e házaspár saját gondolkodásuk szerint próbálja meg megélni gyermekeik felnőtté válását. A látlelet finoman, de olykor mégis véresen ironikus és megmosolyogtatóan tragikomikus, főként a keretként szolgált “archív” tekercsek időzőjelében. A film erősen alulértékelt, éppen finomsága, árnyaltsága és bonyolult pszichológiai alapossága miatt. 8/10

A fantasztikus Róka úr (Fantastic Mr. Fox, 2009) – Roald Dahl mesekönyvét a fékezhetetlen fantáziájú Wes Anderson adaptálta rajzos bábfilmmé a jó öreg stop motion-technikával. Kevés jobb dolgok történhet manapság egy filmrajongóval, minthogy szembesüljön egy-egy Wes Anderson-opusszal. Ez is ilyen, elementáris, spontán, agyzsibbasztó és -felszabadító, bombasztikus kavalkád, egy pitiáner, de mégis szeretetreméltó tyúktolvajról, népes és multikulti családjáról (lásd a képen), valamint pitiáner emberekről, akik nem értenek semmit sem. 10/10

A Főnix útja (Flight of the Phoenix, 2004) – Az Életben maradtak valós, és sajnos valóban tragikus történetének mérhetetlenül ostoba, gagyi, ultra B-kategóriás változata, némi MacGyver-szállal bonyolítva. Az efféléktől megy el a kedvem a filmnézéstől… 2/10

Jóban-rosszban (Born Romantic, 2000) – A hasonló című magyar szappanoperával nem összekeverendően, ez egy igen friss, kedves, de viszonylag cukormentes, pörgős angol komédia a londoni éjszakáról, ahol három fiú és három lány keresi egymást példásan egy bölcs és segítőkész taxis segítségével, a karibi salsa tüzes ritmusára. Spontán, éppen ezért igen természetes fordulatok, üde poénok és egy csomó ismeretlenül is ismerős karakter. Kellemes, okos film. 7/10

Mamma Mia! (2008) – Három dolog lepett meg. A legfontosabb az, hogy milyen jól működnek az ABBA-dalok dramaturgiailag összefűzve, egy musical storyline-jában, a másik, hogy Meryl egy állat (bár ezt eddig is tudtam), a harmadik pedig az, hogy ez az Amanda Seyfried milyen édes kis csaj (eddig csak thrillerekben láttam, szerintem) Szerintem a film helyszínéül szolgáló kis sziget lakóinak nem kell azon aggódniuk, hogy nem tudják kiadni szobácskáikat… 7/10

Másnaposok 2. (Hangover 2., 2011) – Hát, hogy is mondjam… Számomra a bangkoki utca-jelenetek voltak érdekesek, főleg, amikor a helybéliek simán belebámultak a kamerába… 🙂 Amúgy, szerintem már mindenki átélt ilyen történeteket, aki legalább egyszer tovább lépett a málnaszörp-habos süti fogyasztáson. Ha tényleg ilyen az első rész, akkor én nem vagyok erre kíváncsi. Uncsi. 3/10

Félúton (Halbe Treppe / Grill Point, 2002) – Andreas Dresen (Christian Petzold mellett) a német kortárs film, úgymint a realista, sőt, olykor naturalista szemléletű, élő, mozgóképes társadalmi önismeret egyik legjelentősebb képviselője. E filmje talán a legismertebb alkotása, két késő harmncas, negyvenes (poszt-NDK-s) házaspár drámája az életút felén. Van, aki megáll, tétovázik, van, aki észre sem veszi, és van, aki visszafordul. Olyan is van, aki változtat az addigi irányokon… Részvétlen, kíméletlenül precízen kitartott, már-már kínosan pontos szituációk, hiteles figurák, pszichológiailag pontos lelkiutak, tarrbélaizmus. Viszont mai szemmel már túl sok kézikamerázás. Tükör, mely metszően éles képet mutat rólunk, késő harmincas-negyvenes-ötvenesekről. 8/10

Kategória: Film, Filmnaplók, Tévé
Címke: , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.