Marguerite (2015)

Minden idők leghamisabban éneklő énekese volt Florence Foster Jenkins, akinek tanulságos élete egyszerre két filmest is megihletett mostanában, köszönhetően talán a televíziókban igen divatos énekes tehetségkutató showműsorok bevezető, selejtező részeiben felbukkanó önjelölt, ám rendkívül tehetségtelen énekes “sztárok” óriási számának (érdemes meghallgatni Mozart Varázsfuvolájából a híres Éj királynője-ária egy részletét Jenkins előadásában), valamint fülsértő produkciójuk által keltett széleskörű elképedésnek. Meryl Streep konkrétan Jenkinst jeleníti meg Stephen Frears 2016-os filmjében – ezt nem láttam még. A francia Xavier Giannoli viszont az utánozhatatlan karaktert átköltöztette Európába, Franciaországba és elnevezte Marguerite Dumontnak.

marguerite 1Marguerite (Catherine Frot) egy kedves, jólelkű, igen gazdag hölgy volt, aki férje révén a grófi címet is birtokolta. Motorja volt a környék társasági életének, jótékonysági estélyei messzeföldön híresek voltak, annak ellenére, hogy ezen események csúcspontját mindig az jelentette, amikor Marguerite mély átéléssel, ám rendkívül hamisan elénekelte az operairodalom egy-egy híres áriáját. Marguerite ugyanis meg volt arról győződve, hogy kitűnően énekel, aminek ellenkezőjével, a macskanyávogáshoz hasonló valósággal e hallgatóság soha nem szembesítette, tekintettel a hölgy társasági, társadalmi státuszára, jó emberi tulajdonságaira, szeretetre méltóságára, valamint az estély megfellebbezhetetlen karitatív voltára. Marguerite a hazugság jótékony ködében élte gondtalan életét, az asszony bántó tehetségtelenségét természetesen mindenki hallotta, aki nem volt tök süket, ám Madebos, a fekete komornyik (Denis M’Punga) ha kellett, füldugókat osztott, ha kellett “rajongók virágcsokraival” borította be a kastély auláját – közben mindent dokumentált fényképezőapparátjával.

marguerite 2Közben azért igazi rajongói is akadtak Marguerite-nek. Lucien (Sylvain Dieuaide), egy fiatal újságíró, bár elsőre csak a botrány illatát érezte meg, hamarosan megérintette a nő ártatlansága is, s mellesleg az ő estélyén láttam meg majdani szerelmét is. Barátja, Kyrill (Aubert Fenoy) magát orosz anarchistának kiadva, saját művészi projektjeihez használja Marguerite őszintén kitárulkozó, naiv dilettantizmusát – ő a groteszk múzsát látja a hallgathatatlan produkcióban. A férj, a grhóf úhr (André Marcon), viszont szeretőjéhez menekül az ő köreiben vállalhatatlan(nak hitt) kapcsolatból… Marguerite nem áll meg a kastélybeli szalonkoncerteknél, és Kyrill performaszának botrányos “sikerét” kompenzálandó, egy igazi, nagy koncertben kezd el gondolkodni, amihez Lucien minden segítséget megad: profi énektanárt és stábot szervez Marguerite köré…

Xavier Giannoli izgalmas kontrasztot teremtett azzal, hogy a múlt század húszas éveinek Párizsába tette a hamis énekesnő történetét. Még bőven tartanak a századelő művészi avantgárdja által okozott hullámok, már betört az új, forradalmi, vad zene is, a jazz, az opera műfaja is a csúcson van, tombol az élet minden színtéren, ahogyan minden háború után az tapasztalható. Azonban még ebből a forrongó, zajló világból is kitűnik Marguerite meghökkentő, szinte túlvilági figurája, valamint fülsértő produkciója. Giannoli a történet cselekményszövetében lazán szövi a mellékkarakterek szálat, nem ismerjük meg például pontosan Madebos motivációit, aki leginkább valamiféle Gondviselőként kíséri végig Marguerite történeté, a férj távolságtartása is csak sejthető, a főszereplő által húzott ív viszont töretlen. 🙂 Marguerite sztorija valójában az igazság kettős természetét mutatja be: ha szembesítjük a nőt saját tehetségtelenségével, megmondjuk neki az igazat, hogy rettenetesen énekel, boldogtalanná tesszük, hiszen ő meg van győződve ennek ellenkezőjéről. Ha viszont meghagyjuk őt ártatlan, együgyű álomvilágában, súlyos halláskárosodást, egyben ízlésrombolást kockáztatunk környezetünk és magunk számára.

marguerite 3Giannoli egy percig sem hagy kétséget Marguerite igazsága felől, miközben a film ezt bizonyító pillanatai -bennem legalábbis- vinnyogó, kínzó röhögést eredményeznek. Mindazonáltal, a film gyönyörűen szól, még az operairodalom legszebb áriáinak megcsúfolása által is. De mégsem zenés film a Marguerite, hanem valamiféle gunyorosan filozofikus karcolat a hitről, az igazságról, a művészetről és ezzel összefüggésben a művészet értékeléséről és elfogadásáról is, és egyben egy igen szomorú sorstörténet is. Szépen fényképezett, igényes kivitelő film, igen karakteres szereplőkkel, szórakoztató formában, de mégsem tartalmatlanul elmesélve. Asanisimasa: 8/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

4 hozzászólás a(z) Marguerite (2015) bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Filmnapló – 2017. január | asanisimasa

  2. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Vasárnap | asanisimasa

  3. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Szombat | asanisimasa

  4. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Csütörtök | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.