Pofás kis film a Creative Control, bár a virtuális valóság témájához igazán semmit nem tesz hozzá, amit eddig ne tudtunk volna Philip K. Dick írásaiból, vagy éppen az e témában forgó scifik tömkelegéből. Ráadásul, a filmben megjelenő termék, egy virtuális szemüveg felhasználási lehetőségeit, értelmezését tekintve például a nemrégiben 4 Oscarra jelölt és a forgatókönyvért az ötödik jelölést szoborrá is váltó A nő ennél jóval messzebbre jutott. Ez persze, egyáltalában nem baj, próbálkozni mindig ér, és amit egy tulajdonképpen ma is létező másvilágból ez a film megmutat, az rendben is van. Azt azonban nem értem, miért fekete-fehérben kellett ezt az egészet lefilmezni, azonkívül, hogy a fekete-fehér olyan artisztikus, olyan sznob és olyan furi – merthogy más dramaturgiai funkcióját én nem bírtam felfedezni ennek a mára divatjamúlt, és csak nagyon indokolt művészi megfontolásból alkalmazható módszernek. Főleg nem abban a témában, amit megmutat…

De az is igaz, hogy igazából Benjamin Dickinson és Micah Bloomberg nagy stúdióktól független, részben adománygyűjtésből létrejött low-budget filmje inkább egy divatjelenség, a hipszterség alkonyáról, se benne egy (a) tipikus hipszter érzelmi és erkölcsi apokalipsziséről szól. A történet fő-antihőse David (a filmet író és rendező Dickinson alakítja) egy reklámügynökség kreatívja, aki szakállas, állandóan másnapos, serkentőket és nyugtatókat reggelizik, és kaviárt vacsorál pezsgővel. Közben azért feltol néhány csíkot is, hogy el ne aludjon. Csúnyán beszél, nagyon laza, és alkalmanként arcon hányja alkalmi partnerét. Nem nagyon akar hazamenni, ahol jógaoktatóként tevékenykedő barátnője (Nora Zehetner) várja, unja őt is. David feladata lenne bevezetni a már említett új terméket, melynek tulajdonságai lenyűgözik a srácot, annyira, hogy magával a reklámkampánnyal már foglalkozni sincs energiája. Közben Sophie-ra (Alexia Rasmussen) gerjed, aki viszont David legjobb haverjának, a menő fotós Wimnek (Dan Gill) a barátnője. David egyre jobban belepörgeti magát az általa eladandó termék virtuális lehetőségeibe és hamarosan minden vágyát abban éli ki – eközben azonban mind szakmájában, mind személyes kapcsolataiban vesztésre áll.

Fenntartva azt, hogy lehetnek olyanok, akiknek szimpatikus egy olyan világ, ahol túlfizetett, öntelt kóklerek pöffeszkednek trendi irodáikban, és mérhetetlenül felesleges és üres dolgokat görgetnek maguk előtt szakmányban, úgy, mintha annál fontosabb nem is létezne a világon; számomra azonban az, ahogy e filmben megjelenik ez a hipszter-mennyország, inkább tűnik gúnyos kritikának, mint akár egy realista környezetábrázolásnak. Azonban ugyanezt gondolom a hipszter-univerzum másik feléről, a különféle keleti filozófiák felületes mixtúrájába, a bio-, organikus-, vegetáriánus, és ha lehet, méregdrága étkezési kultúrába, a tantrikus jógába és ki tudja még, milyen misztikus katyvaszba menekülő neohippikről, akiket viszont Juliette, David barátnője testesít meg, ők is valami finom iróniával rajzolódnak ki a filmben. Egyáltalán, senki nem viselkedik természetesen a filmben, mindenki valami trendnek, valamilyen közösség elvárásainak akar megfelelni, őszinte, mélyről jövő érzelmekre, gesztusokra körükben nem találunk. David talán valahol éppen ezeket keresi, de olyan mélyen tagozódik bele ebbe a szépen körülhatárolható szubkultúrába, vagy “mikrotársadalmi rétegbe”, hogy onnan már esélye sincs kikászálódni. Ha netán mégis sikerülne, ne legyenek kétségeink afelől, hogy a mocsár vissza fogja húzni.

Az is lehet azonban, hogy Dickinson a fekete-fehér képekkel éppen azt kívánta kihangsúlyozni, hogy ez az általa bemutatott környezet mennyire mű, mennyire nem igazi. Talán ezt támasztja alá a kísérőzeneként alkalmazott barokk zene is, aminek szintén annyi köze van a kokainban fürdő, cinikus és üresfejű bulimatadorokhoz és a rájuk tagadó bulicicákhoz, mint Bachnak a crossfaderhez. Azonban ha tényleg kritikáról, van szó, akkor azt nem kellene így elmaszatolni. Persze, az már önmagában is olyan hip, hogy a neten összetarhálunk valami pénzt, hogy csinálunk magunkról filmet, amit megírunk, megrendezünk és a főszerepet is eljátsszuk. Közben lesznek csajok, kokó, buli és fanta… 7/10