Egy háborúnak sincsenek hősei. Áldozatai vannak, túlélői vannak, de hősei nincsenek. Azokat csak az utókor teremti azokból az áldozatokból, akik voltak annyira hülyék, hogy meghaljanak azokért az “eszmékért”, amikkel a háború kirobbantói tömték tele a fejüket. Nem létezhet olyan háború, amelynek jó célja van, amely jó ügyért robban ki. Viszont egy háború sem keverendő össze egy forradalommal, egy szabadságharccal (hiszen ha összekeverhető lenne, azokat sem neveznénk forradalomnak, vagy szabadságharcnak)! Azok a valódi hősök, akik a háború idején lettek hősök, azok valójában mindig az élet hősei: tetteik, áldozatvállalásuk mindig az emberi élet, az emberi kultúra megmentésére, nem pedig ezek elpusztítására irányul. Értelemszerűen, számomra egyetlen háborús tematikájú filmnek sem lehetnek hősei, csakis áldozatai. Esetleg túlélői, akik túlélésükben hordozzák magukban a békés jövő ígéretét és a háború sötét emlékét.

Nekem két -igen érintőleges- élményem van a háborúról. Egyrészről voltam katona. Álltam őrségben, olykor mínusz 20 fokban, hogy odafagyott a kesztyűm az AK 47-es géppisztolyhoz “a semmit őrizve”, lőttem is vele, dobtam kézigránátot, igaz, csak gyakorlaton. Vágtam magam hasra parancsszóra, vertem a díszlépést, tisztelegtem patkányoknak, pucoltam surranót, százméteres folyosót és üstöt a csellón. Voltak bajtársaim. Tudom, miért kell teljesíteni egy olyan parancsot, amely szerint kézben kell vinni azt, ami gömbölyű, és gurítani azt, ami kocka. Másrészt, őrizgetek egy szakadt kis füzetet, dédapám naplóját, melyet akkor írt, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetében szolgálatot teljesítve kibekkelte az első világháború nagy részét. Kibekkelte, ugyanis a háború kitörésekor egy olyan hadihajón teljesített szolgálatot -beosztott segédgépészként- amely a császár utasítására Föld körüli expedíció vett részt, és amit a háború kitörésre a kínai Sanghaj kikötőjében ért. Dédfater tehát a háború nagy részét egzotikus, ám biztonságos karanténban töltötte – a naplójából azonban pompásan megismerhető egy ilyen hadihajó szigorú alá-fölérendeltségi viszonyainak szociográfiája, a korabeli, adott társadalmi szint jellemző szóhasználata, effélék. Továbbá híradók, filmek. Mindenesetre, ezekben én nyomát sem láttam hősöknek. (Filmekben ugyan néha láttam hősöknek ábrázolt fickókat, de azok mind rossz, hazug propaganda-filmek voltak.)

Szerencsére, a Szürke senkik sem teremt hősöket, amitől azért előzőleg egy kicsit tartottam. Köbli Norbert forgatókönyvíró (A berni követ, Félvilág, A vizsga) és Kovács István rendező tulajdonképpen szűz talajra lépve egy első világháborús történetet mesél el mindössze alig egy órás tévéfilmjében. Filmes szempontból alig feldolgozott terület ez a kor és ez a problémahalmaz, mely azonban a magyar történelemben, a történelmi emlékezetben a mai napig is igen jelentős súllyal képviselteti magát, elég csak három földrajzi kifejezést említenem: Isonzó, Doberdó, valamint a háború következményeképpen Trianon. Az alkotók azonban, igen okosan, nem vállalták túl magukat, hiszen egy biztonságos kis lépéssel mindig tovább lehet jutni, mint egy vakmerő, nagy ugrással a semmibe, nem kívánták egy csapásra elmesélni az összes córeszt, ami az első világháború kapcsán eszükbe juthat; az egyórás filmbe éppen egy órányi drámát, feszültséget és arányosan elegendő akciót pakoltak bele.

Igen slank, igen sűrű kis darab ez a film. Egy maroknyi k.u.k. felderítőszakasz vonszolja magát valahol az Isonzó-folyó környéki hegyekben, fogvacogtató hidegben (mely a szakaszt vezető őrmestert alakító Trill Zsolt elmondása szerint a forgatás alatt, a valóságban is igen kemény volt), azzal a céllal, hogy felderítsen egy olasz (tehát a jelen viszonyok szerint ellenséges) híradó állomást. Romantikus mellékmotívum, hogy ekkoriban, a terepviszonyoknak köszönhetően a katonai hírközlés még lovas futárokkal, illetve postagalambokkal működött – így a galamb motívuma egyben a szabadság és a béke allegóriájaként is jelenhet meg és jelenik is meg a történetben. Fagyos sár a köröm alatt, kéken vacogó ajkakban lógó cigaretta, értelmetlen küldetés feletti hümmögés, a bajtársiasság fokozatai. Otthoni emlékek, harctéri veszteségek, a békeidő langy melege utáni állandó vágyakozás, kétségbeesett, “áruló” szökés kontra eszement, “hősi” virtus. Mennek, mennek, míg meg nem halnak.

Tisztában vagyok azzal, hogy egy zsánernek, egy háborús játékfilmnek nem kell feltétlenül történelmi hitelességűnek lennie minden egyes pillanatban, és haditörténész sem vagyok, de azért arra egy kisebb pénzösszeget simán feltennék, hogy az első világháborús k.u.k. hadseregben nem használták a derékszögben feltartott ököl néma “állj” jelzését, amelyet amúgy minden kommandós akciófilmben láthatunk Chuck Norris és Sylvester Stallone műfaji alapvetései óta. A Szürke senkik azonban, bár határozott jelei vannak annak, hogy az alkotók kifejezetten zsánerben gondoltak, nem merült túl mélyre a klisék sorjázásában, nem lett egy Missing in Action 16 Hungarian Version, ami viszont használatba került, az szépen, pontosan, kreatívan lett megfaragva, illetve összeillesztve. A film inkább háborús thriller, mely inkább a szuszpenzre, a drámai feszültségre koncentrál, mint a csihipuhira – azok az akciójelenetek, amelyek viszont bekerültek a filmben, korrektek. A fényképezés (Dévényi Zoltán) illúziókeltő, expresszív és kerüli a túlzó hatásvadászatot (és szerencsére nem kaszálja szét a filmet, divatos és/vagy kényszerű szokás szerint).

Mint említettem, nem e film feladata rendbe tenni az első világháború problematikáját, de azért az elég sűrűre húzott dialógokba (főleg a román Radu –Keszég László– szájába adva) belekerült néhány fontos, a háborút általában, de az első világháborút a mi szemszögünkből is illető kijelentés, melyekkel én, e cikk első bekezdésékben foglaltak szellemében, messzemenőkig egyet tudok érteni. A történet karaterei a rendelkezésre álló szűkös lehetőségek szerint -és a remek színészi teljesítményeknek is köszönhetően- eléggé plasztikusra kerekednek: vannak arcok, tekintetek, melyeken keresztül valódi, reális sorsok, életek sejlenek fel. Az első képek rögtön behúztak a történetbe… Nem mondom, hogy sajnáltam, amikor hamarosan vége is lett, hiszen minden kérdésre megkaptam a választ. Egy háborús történet számomra éppen ennyi. Egy bekezdés a magyar történelemből. 8/10