A belga-francia Joachim Lafosse, úgy tűnik, szigorúan ragaszkodik a családhoz. Eddigi 9 filmet felölelő pályafutásának szinte minden filmje ebben a témában forgott, minden története egy-egy felbomló család természetrajzát próbálta felvázolni. Ilyen volt az általam korábban látott Sárdobálók is, és ahogyan már címéből is következik, a Rég nem szerelem sem mesél másról, mint a válásról. Valamint arról, hogy ezt a gyermekek sínylik meg legtragikusabban…

Boris és Marie 2000-ben ismerkedtek meg egymással, 2006-ban összeházasodtak és a történet idején, 2015-ben már válnak is. Közben született két tündéri kislányuk, akik semmit nem értenek az egészből, csak azt látják, azt hallják, hogy a válás közben is egy háztartásban élő szüleik folyamatosan marják egymást, nem ritkán hangosan kiabálnak egymással. Szó sincs arról, hogy ne szeretnék a gyerekeiket, sőt, egyenesen imádják őket – egymást nem tudják már elviselni. Sokunknak ismerős lehet a szitu, ugyanis ma -Magyarországon is- a házasságok 40%-a (!) végződik válással.

Persze, közhelyes történet ez és Lafosse sem áll elő vadonatúj megállapításokkal. Célja inkább az, hogy minél hitelesebben mutasson be egy pár válását, annak minden vonzatával együtt. Szó esik a mocskos anyagiakról is, aminél undorítóbb dolgot talán elképzelni sem lehet, mikor egy hajdani szerelmespár azon vitatkozik, ki mennyit tett bele a mögöttük álló kapcsolatba. Szó esik arról is, hogy mennyire megdöbbentően nem tudnak kommunikálni egymással azok, akik nem is olyan régen még annyira szerették egymást, hogy gyermekeket is vállaltak. De szó esik arról is, hogy mennyire nehéz megszakítani egy olyan kapcsolatot, mely alapvetően a pozitív érzelmekre épült fel, még akkor is, ha ma már legtöbbször látni sem bírja az egyik a másikat. És igen, a gyerekek, ők szenvedik ezt meg mindig a legjobban…

Nem tudjuk meg, mi az oka igazából a válásnak, talán annyi, hogy a férfi karrierje nem sikerült úgy, hogy az a feleség számára is elfogadható legyen, talán voltak valami homályos ügyletei is és a két fél társadalmi státusza sem passzolt éppen egymáshoz. De nem tudunk olyan körülményről, ami ellenére ne lehetne ez egy boldog család. Ahogyan a Sárdobálókban, itt sem működik a kommunikáció. Lafosse a két igen erős jelenlétet produkáló színészével, Bérénice Bejoval és Cédric Kahnnal mégis plasztikus rajzolatát (vagy ahogyan az eredeti cím szól: gazdaságrajzát) adja ennek a befuccsolt párkapcsolatnak és tűpontosan láttatja hibáit, problematikus pontjait is. Látjuk, értjük, hogy ez így kettőjük között nem mehet tovább, különben tényleg komoly tragédia lesz a vége – de nem értjük, hogy ők miért nem látják és miért nem tudják megbeszélni ezeket?

Amúgy szó sincs olcsó, lapos melodrámáról, éppen hogy túl száraz, túl szenvtelen Lafosse látásmódja, ahogyan gyakorlatilag ki sem mozdulva a férj kétkezi munkájával felépített lakásból mutatja be Marie és Boris válását. Éppen ezért erős és elgondolkoztató film ez, enyhe didaktikus attitűddel – mintha a hajdani Családi kör egy betétjét látnánk, csak a végéről hiányzik az a feloldó, megmagyarázó beszélgetés, amiben Ranschburg Jenő és Kelemen Endre megoldja a gordiuszi csomót. Ezúttal ez a beszélgetés ránk vár. 7/10