Jameson Brooks egészen szép kritikai visszhangot keltő, de csak on-demand forgalmazásban fellelhető filmje tulajdonképpen a majd’ fél évszázaddal korábbi Szelíd motorosok ikertestvére. Dennis Hopper 1969-ben készült “generációs mérföldkövében” és műfaji alapvetésében a hippi-generáció korlátlan szabadságra törekvése vérzik el a többségi -maradi- társadalom hozzájuk való álszent, kirekesztő magatartásán, itt -egy 1999-ben, tehát pontosan egy generációval később valóságban megtörtént tragikus esemény dokumentarisztikus reprodukciójában- az utánuk jövő punk-generáció kap jelképesen halálos döfést ugyanattól, ugyanott, ugyanazért.

A szomorú vicc az, hogy valóban csak a frizurák változtak egy generáció alatt, a hippik szélben lobogó hajzata 1999-re égnek meredő irokéz-frizurává vált, de ezenkívül alig változott bármi is a világ legszabadabb országának magányos csillagán, Texas államban. Persze, a szeretetet, elfogadást hirdető, külső- és belső indíttatásból egyaránt mosolygó hippik és a (hangzatosan) dühös, féktelen rombolást, pusztítást dicsőítő punkok (a hetvenes évek közepén, végén megjelenő eredeti őspunkok nyomán) látszólag csak különbségeket látunk, ami azonban mégis közös bennük, az a begyepesedett konzumtársadalommal való szembefordulás, az abból való kivonulás, hagyományos értékeinek tagadása és egy szabad, totális egyenlőségen és tolerancián alapuló új világ eszményének építése. Igen, a punkok anarchiája is pont ezt jelenti: Semmi hatalmat senkinek és minden hatalmat mindenkinek!

Bomb City valójában Texas állam Amarillo nevű városát jelenti, melyet még a XX. század közepén az amerikai atombomba-gyártás központjaként hoztak létre. A hidegháború -ma már úgy tűnik, csak ideiglenes- elmúlásával, a különböző atomsorompó-egyezmények társadalmi következményeként a város funkcióját veszti és társadalmi értelemben mély repedések jelentkeznek “testén”. A század utolsó pillanataiban történt meg a film apropójául szolgáló eset, melyben a város egyik hírhedt punkzenekarának tagjai és az alapvetően konzervatív beállítottságú helyi menő csávók, a város gazdagjainak csemetéi a köztük meglévő sorozatos összetűzések folyományaként egy bevásárló központ parkolójában összeverekednek, melynek következtében egy punkot, a 17 éves Brian Denekét halálra gázolnak. A tettet a város egyik megbecsült, befolyásos családjának fiúgyermeke, a helyi főiskola ünnepelt focisztárja, a katolikus közösség üdvöskéje követte el részegen, de előre megfontolt szándékkal.

Brooks debütáló filmjében a gyilkosság bírósági tárgyalását és az odáig vezető események láncolatát tárja fel szemel láthatóan a realitás teljes igényével, de határozottan a gyengébbek -a punkok- mellől nézve. Az attitűd tehát ez esetben is hasonló, mint a Szelíd motorosok esetében. Míg azonban a motorosok útjának célja mégiscsak a kábítószercsempészet volt, itt a punkok bűne tényleg csak annyi, hogy öltözködésük, hajviseletük, életmódjuk nem illik a környező élére vasalt, jól fésült, konzervatív világba. A punkok kakastaréja, szegecsei, biztosítótűi és szakadt bőrdzsekijei és a valójában ártalmatlan handabandázása mégis aránytalanul, brutálisan durva ellenreakciót generál, és ez semmiképpen nem az ún. rendes, törvénytisztelő polgárság igazát mutatja. A film csattanója -a bíróság ítélete- pedig még alá is húzza ezt, vastag, fekete vonallal.

Brian Deneke története viszont megérdemelt volna egy ennél még erősebb, még drámaibb feldolgozást is. Nem sikerült emlékezetes arcot adni a fő karaktereknek, a motivációk sem igazán tisztázottak, de az látszik, hogy Brooks igyekszik megteremteni a hiteles miliőt. Elég világosan látszik a két szemben álló csoport közötti különbözőség dinamikája is, azonban a film második harmadától, ahogyan a bicskanyitogató ítéletig felvezeti a sztorit, annyira túlhajtja a feszültség keltésére alkalmazott, nyomasztó elektronikus effektzenét, hogy az már inkább idegesítő, mint hatásos és a történet drámaiságát is inkább csak elkeni. Annál inkább zavaró ez, hogy egyébként pedig bátran használja Deneke bandájának (és más korabeli punkbandáknak) számait. A film végén, egy tévé képernyőjén megmutatkozó narrátor személye, valamint Denekéék művészi tevékenységének bemutatott bizonyítékai, valamint Deneke gyilkosának további életpályája viszont a jogos dühöt táplálja, mely a nyilvánvaló igazságtalanságok ellenében gyullad meg minden jó szándékú emberben. 7/10