K-PAX – A belső bolygó (K-Pax, 2001) – Egészen messziről, de a hatvanas évek artisztikus scifijeit juttatja eszembe ez a film, pl. Truffaut 45 Fahrenheitjét, vagy az Alphaville-t attól a másik franciától (J.L. Godard). A K-PAX azonban tök más irányba fut. Lehetne akár ez az irány a filozofikus sci-fi is, azonban a szirupos -és inkább csak misztikus, mint tudományos-fantasztikus- végkifejlettel ez az esély elúszik. Kevin Spacey és Jeff Bridges kétszemélyes kamara-pszichodrámája inkább csak melankolikus és melodramatikus elmélkedés az élet értelméről és a sorsról. Inkább afféle Virágot Algernonnak-típusú történet ez, vagy Száll a kakuk fészkére light. 6/10

Julieta (2016) – Látszólag melodráma (Pedro) Almodóvar sokféle díjra jelölt 2016-os filmje, és talán nem csak látszólag is az. Csak éppen abban különbözik az általában lekicsinylő jelzőként bizonyos filmekre aggatott műfaji definíciótól, hogy itt valóban mély és hitelesen ábrázolt érzelmekről van szó. Almodóvar nagyon érti és nagyon érzi, hogyan kell ábrázolni, megmutatni és felfejteni bonyolult érzelmeket és emberi kapcsolatok lelki szövevényét. Senki nem képes ma a filmművészetben oly mélyre hatolni a(z elsősorban női) lélekbe, mint ő. Csodás, egyben nagyon kemény film ez. 9/10

Vaják – s01e01 (The Witcher, s01e01, 2019) – Legfeljebb negyedórát ért meg nekem ez az imdb-n számomra meglepően magasra testált fantasy-széria. Ilyen fogalmatlan színészi játékot, ilyen gagyi látványvilágot én már nem veszek be ebben a műfajban (sem). Az pedig, hogy szinte konkrétan ugyanazon díszletek között játszódik már a második vagy harmadik jelenet, amit korábban a Katedrálisban, vagy a szintén igen hamar (de nálam legalább egy évadot megélt) Trónok harcában… Gáz. Amúgy közhelyerdő, unalom, tehát kuka. 0/10