Saját szoba – Chihiro Szellemországban (Sen to Chihiro no kamikakushi, 2001)

Jó hír: a Ghibli stúdió filmjei februártól elérhetők lesznek a Netflixen! Ez többek között azt is jelenti, hogy Hayao Miyazaki alkotásai jobban szem elé kerülnek, így akár olyanokhoz is eljuthatnak, akik csak hírből (vagy még onnan sem) ismerik. Arról nem is szólva, milyen félelmetes aktualitást nyertek ezek a mesék napjainkban.  És ha már ilyen szépen szóba jöttek a Ghibli-filmek, nem hagyom ki a lehetőséget, hogy a kedvencemről – és minden bizonnyal a rendező legjobb filmjéről – beszéljek. Végtelenül mély, egészen szürreális felnövés-és beavatástörténet.

A nyugaton legismertebb japán animációs rendező saját bevallása szerint gyerekeknek szánja ugyan műveit, igazán csak felnőtt fejjel érthetők meg – ezt nevezem én családi filmnek -, ami pedig a teljes mélységüket illeti, sokszor alig ér le a lábunk. Miyazaki meséiben újra meg újra felbukkan a háborúellenesség, a környezetvédelem motívuma, kivételes bölcsességgel jeleníti meg szereplőinek akár egymáshoz, akár a természethez fűződő kapcsolatát. Világmegmentő hősei rendszerint gyerekek, többnyire kislányok. Közülük a legismertebb, legbelevalóbb, gyerkőc Chihiro  (nem is tudom, be kell-e mutatnom).

Szóval ez a Chihiro, egy 10 év körüli, durcás leányzó, éppen új otthonuk felé autózik szüleivel. Elvétik az utat, egy erdei ösvény különös létesítményhez viszi őket. Olyan, mint egy elhagyatott vidámpark, ám az üres épületek között ínycsiklandó illat száll. A szülők nem bírnak parancsolni mohóságuknak, nekiesnek az ott talált finomságoknak, emberi mivoltukból kivetkőzve habzsolnak, a végén disznóvá változnak. Leszáll az alkonyat, a város megtelik árnyakkal, és a magára maradt lány számára lidérces kaland veszi kezdetét. Kiderül, hogy az épületek nem lakóházak: a város az istenek fürdőhelye. A sötétség beálltával özönleni kezdenek a fürdővendégek: bohókás, bizarr vagy félelmetes lények. A kislány, ha akarná, sem tudná többé elhagyni a helyet, de nem is akarja, hiszen fel kell szabadítania szüleit a gonosz varázslat alól.

E világnak szigorú törvényei vannak: csakis munkával lehet benne polgárjogot nyerni, továbbá ügyelnünk kell arra, hogy ne feledjük el az igazi nevünket, különben örökre itt ragadunk. A birodalmat irányító főboszorkány elveszi Chihiro nevét, viszont munkát ad neki a fürdőházban.

A figurák attól valószerűek, hogy egyikük sem egyértelműen rossz vagy jó, még az arcnélküli démonról sem könnyű eldönteni, hová tegyük: egyszer az alkalmazkodó szeretetvágy, máskor a visszataszító birtoklási téboly megtestesítője. Ha nem zavarnak a főhős gyerekközönségnek szóló csetlés-botlásai (esik-kel, bukfencezik, mégis talpon marad), könnyű beleszédülni a film varázslatos atmoszférájába. Miyazaki a valóság aprólékos hűséggel ábrázolt elemeiből rakja össze fantáziavilágát. Bizonytalan álomlogikával kapcsolódik össze a fűtőház békebeli rendetlensége egy hagyományos japán ház puritán belső tereivel; hortenziákkal, rododendronokkal pompázó éjszakai kert, hidegen derengő, lámpafényes hajnalok; az épület előtt időnként átrobog a menetrend szerint közlekedő vonat. A hangulatok olyan többletet adnak az elbeszéléshez, ami szavakkal kifejezhetetlen. Különösen megragadó a csöndes vonatút valahol az éjszaka és virradat határán; a hosszú, kisebbeknek bizonyára unalmas jelenet folyamán elhalványul az eredeti úticél, elmerülünk az utazásban, mely után a megérkezés olyan magától értetődő, mint egy hazatérés. „Semmi sem merül feledésbe, ami egyszer megtörtént…” – a történet bizonyos pontjai rég elfeledett harmónia emlékét éleszthetik a nézőben. A szemlélődős részeket szomorkás, meditatív zongoraszólam festi alá, segítve a ráhangolódást.

Hősünknek minden esélye megvan rá, hogy olyanná váljon, mint tradíciótól elszakadt, a fogyasztás bűvkörében élő szülei, ám az átélt kalandok révén föléjük emelkedik. Kitartásával, bátorságával egyedül is megállja helyét a vadidegen környezetben, mellesleg az első szerelem élményével is megismerkedik. Érettebb, felelősségteljesebb lesz, és ami legalább ennyire fontos, feltárul előtte a létezés valódi arca, ember és természet meghitt egysége. Míg előbbi tapasztalataival a gyereknézők tudnak azonosulni, utóbbi az idősebbek számára szolgálhat tanulsággal. A mese a végén körbeér – álom volt vagy valóság? A válasz hadd lebegjen és oszoljon szét a levegőben. Egy biztos: ha jól figyelünk, Chihiróval együtt mi is bölcsebbek leszünk.

Kategória: Film, Saját szoba | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.