Tizenegy darab Oscar-díjra jelölték az idén Todd Phillips filmjét és minden bizonnyal ezekből be is fog gyűjteni néhányat, ahogyan eddig is szépen kaszált a különféle díjosztó ceremóniákon. A közönség is szereti a filmet, a tetszési index az egekben. Tényleg alig hallani negatív véleményeket a Jokerrel kapcsolatban. Én sem akarom lefitymálni, hiszen milliárdnyi légy nem tévedhet és a viccet -viccet! hahaha- félretéve, Joaquin Phoenix valóban nagyot játszik a képregény- és szuperhőskultúra egyik legizgalmasabb figurájaként. I-ga-zi nagyot. Nem véletlenül osztották ezt a szerepet sokszor komoly színészekre, hiszen játszotta ezt egy korábbi Batman-filmben Jack Nicholson is, miközben Heath Ledger emlékezetes alakítása Oscar-díjat is eredményezett a tragikus sorsú színésznek. Sajnos, lehet, hogy ez utóbbi lesz Joaquin Phoenix Oscarjának buktatója, hiszen ugyanazért a karakterért, illetve annak szinte ugyanolyan felfogású megformálásáért csak nem adnak kétszer Oscart? Bár, végül is beleférne… Viszont azért lenne néhány észrevételem is e filmmel kapcsolatban.

Maga a film Christopher Nolan Batman-trilógiájának (Batman: Kezdődik, A sötét lovag, A sötét lovag – Felemelkedés) hangvételét követi, de ahhoz szervesen nem kapcsolódik. A címszereplő karakter, illetve a környezet névleg szintén a DC Comics illető franchise-ján alapszik, Phillips azonban még Nolan akkoriban éjsötétként jellemzett felfogásához képest is jobban a földhöz, a valósághoz ragasztotta a hajdani mese/képregényfigurát és -történetet. Annyira, hogy számomra már kifejezetten zavaró, hogy New Yorkot ennek ellenére le-Gothamozza, amellett, hogy még Párizsként, Londonként, de akár Budapestként is sokkal hitelesebben jelenne meg a filmben, mint a klasszikus képregénybeli metropolisz. A film környezetábrázolása, ahogyan benne a társadalom, a média és a politika megjelenik, az teljesen reális, sőt naturalisztikusan valósághű – nincs benne semmi fantasztikus, semmi mese. EZ VAN MA. Ugyanez a helyzet Joker karakterével, illetve azzal, ahogyan a film végére kialakul a Batman-történetekből ismert negatív hős – ez is egy tapinthatóan, elképzelhetően és valóságosan igazi személyiségfejlődés. Joker itt feltáruló életútja szociológiai és pszichológiai szempontból is hitelesnek tekinthető. Súlyos, terhelt háttérből érkező, nárcisztikus pszichopatákból Dunát lehet rekeszteni manapság, ez mondhatni népbetegséggé vált a fejlett társadalmakban az elmúlt száz-százötven évben. Joker története tehát, nagyjából snittről-snittre, ugyanígy működne minden DC Comics-jogdíjas bohóckodás nélkül is. Egy korrekt, erős, jó kis film lenne, afféle Taxisofőr 2. (a hírek szerint Scorsese is sertepertélt valamit e film körül…), csak éppen nem néznék meg ennyien. (Így viszont, hogy ennyien nézik, éppen valódi ereje vész el…)

Persze, azon azért nem csodálkoznék, ha hamarosan a Guy Fawkes-maszkok után/mellett megjelennének a hatalomellenes tüntetéseken a bohócmaszkok is, azonban ezek így már divattárggyá, csoportazonosságot jelző kellékké silányulnak, mint hajdan a farmernadrág és a hosszú haj. Külsőségek, melyeknek elsikkadt eredeti belső tartalma. Merthogy van töltet, sőt, üzenet is a filmben. Egy nagyon határozott felkiáltójel, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy igen komoly, valós veszélyekkel járhat meghatározott néprétegek, társadalmi szokások, akár hagyományok, kisebbségi rítusok, bármilyen többségitől eltérő másság lekicsinylése; a hatalmi oldal arroganciája, a fizika hatás-ellenhatás törvényének megfelelően, mindig kivívja az elnyomottak lázadását, ami a történelem tanúsága szerint sosem elegáns, kifinomult és mértéktartó. És az már nem csak egy film lesz… Sose vicceljünk tehát kriplikkel, látszólag fogyatékosokkal, bolondokkal, a furcsákkal és különbözőkkel, a csendes magányosokkal, a halk szavúakkal, a láthatatlanokkal, a szegényekkel, a nincstelenekkel pedig nagyon vigyázzunk – de mindenképpen nevessünk velük, ha ők viccelnek. Mondhatnám: Ne vesd meg, de nevess vele! (Akkor főleg, ha az illető egyáltalán nem vicces.) 7/10