Igen komoly feladatba vágta fejszéjét, amikor a kizárólag reklámokból, tehát a lehető legszélesebb körű nézettségből élő RTL Klub felvállalta a minőségi tévésorozatok magyarországi felélesztését. Azért nagy vállalás ez, mert bár az HBO igen szép eredményeket (pl. Terápia, Aranyélet) produkált a témában, az egy alapvetően előfizetésekből működő tévécsatorna, tehát eleve bizonyos szempontok szerint szűrt -igényesebb- nézői réteget szolgál ki, amellett, hogy eleve globális forgalmazásra is szánják saját produkcióikat. Az állami fenntartású közmédia, amelynek szintén lenne/van lehetősége saját produkciók gyártására, egyrészt annyira átpolitizált, hogy esély sincs arra, hogy ott bármilyen éllel rendelkező film készüljön, másrészt, ami készül, az egy teljesen más -tévéfilmek, főleg történelmi -nem röhög!- tárgyú tévéfilmek- műfaj felé orientálódik. Az RTL Klub szép közönségsikereket ért már el vidám, könnyed (a kritika szerint legtöbbször csak súlytalan) szórakoztató szériákkal (pl. Válótársak, Mi kis falunk), azonban a már két évadot megélt Mellékhatás, már egy egészen más “tészta”.

Bár ennek is van előzménye. Tavaly mutatta be a csatorna a szintén saját gyártásban, de még csak licencből készített Alvilág című sorozatát, amit a “nagy” filmekben már szépen bizonyító Ujj Mészáros Károly rendezett, olyan nívós hazai nevekkel, mint Balsai Móni: ez azonban tulajdonképpen csont nélkül megbukott a nézők előtt (“mindössze” néhány százezres nézőszámot hozva), miközben a kritika dicsérte, sőt, idén a legjobb tévésorozatnak választották (miközben semmivel sem jobb holland fejlesztésű eredetije öt évadot élt meg…). Skandináv típusú, hideg, kegyetlen történet volt, azonban úgy tűnik, a nézők inkább a Drága örökösök “seggrepacsiját” akarják nézni. Ehhez képest a Mellékhatás szintén egy komor, sőt az előbbinél talán még súlyosabb témát (a gyermekvállalás legális és illegális “lehetőségeit”) feldolgozó széria, szintén szürke, hideg-kék látvánnyal, a jelen valóság betonkemény környezetében, mentesen bármiféle könnyed viccelődéstől, habkönnyű szórakoztatástól. Ráadásul a második évad már az RTL saját online streamelésében, ami még tovább szűkíti az elérhetőséget (ezt persze, csak saccolom, nyilván minden ki van rendesen kalkulálva…).

A téma talán jobban betalál a szívekbe, az Alvilág bűnös, ám alaposan túltárgyalt machinácóihoz képest a gyermek, még a közismert hollywoodi sikerrecept szerint is biztos befutó, bár talán ők nem feltétlenül a hiányára gondoltak. Az eddigi két évad (állítólag zöld lámpát kapott a harmadik is) alapján könnyen megállípíthatjuk, hogy a cselekményben van potenciál, igen bőven. Kőgazdag, “államtitkárokat reggeliző” maffianisztikus módszerekkel operáló nagyvállalkozó képtelen összehozni a birodalom örökösét, ezért a saját eszközeivel rákényszerít egy kissé zilált magánéletű, menő nőgyógyászt, hogy illegális béranyaporgramban oldja meg az ügyet. Természetesen a cselekményben dől és bukik minden, igen hiteles emberi sorsok vesznek nyaktörő kanyarokat a mai közélet fonákságaira is rákacsintó izgalmas, feszült történetben. A látványvilág ezúttal is a divatos skandináv, éles kontrasztban az anyacsatorna rikító, vibráló színeivel. A történet hangvétele komor, súlyos, vibrál az idegtől, a feszültségtől – miközben a nézők még emlékeznek a koronavírus-járvány okozta globális pánikra. Pedig a Kovács Dániel Richárd által rendezett, népes írócsapat által mindvégig, vagyis eddig acélosra feszített sorozat tényleg jól néz ki, eddig bármilyen tekintetben állja a versenyt szerte a világban, bármelyik más sorozattal, akár a műfajban legmenőbbnek számítóval is. Kifejezetten jók a színészek (Barta Ágnes, Tenki Réka, Sztarenki Dóra, Borbély Alexandra, Adorjáni Bálint és Nagy Zsolt), baromi jól mutatnak, de jól is szólalnak meg a képernyőn, mint ahogy látványos az ízléses, nívós környezet is, amiben játszódik a sorozat… (Ez a magánegészségügy realitása. A közegészségügyé ehhez képest jelenleg nettó szeletelős horror, azt még annyira nem szeretné nézni a nép – elég ha túléli…) 8/10