2004-ben George W. Bush újra jelölteti magát az Amerikai Egyesült Államok elnökének, a konzervatív, republikánusok nagy örömére és a liberális demokraták legalább ekkora bánatára. Ma már nagyjából mindenki tisztában van az ifjabb Bush két elnöki ciklusának eredményeivel (aki nem, annak legyen elég annyi, hogy ő volt minden idők egyik legtámogatottabb, egyben legnépszerűtlenebb amerikai elnöke), az amerikai irodalom egyik legnagyobb tekintélyű reprezentánsa, Philip Roth számára azonban ekkor még az sem volt bizonyos, hogy végül még öt évet kell eltölteni az egyre jobbra tolódó amerikai politikai közhangulatban, hogy jöjjön két ciklusnyi friss levegő, majd utána egy még sötétebb korszak. Már amerikai viszonylatban sötét korszak. Mindenesetre, az ifjabb Bush első elnöki időszaka alatt burjánzásnak indult belpolitikai folyamatok (az amerikai társadalom bizonyos rétegeiben mindig is jelenlévő szélsőjobboldali, rasszista mozgalmak, csoportok felszínre kerülése, megerősödése) Rothot egy olyan regény megírására ihlették, mely az amerikai történelem korábbi időszakának közismert szereplőit és eseményeit hozza egy olyan fiktív szituációba, mely döbbenetes párhuzamot képez azzal, amit 2004-ben érezhetett saját bőrén az amerikai liberális értelmiség.

Az Összeesküvés Amerika ellen című regény cselekményének központjában egy newarki (New Jersey állam), középosztálybeli zsidó közösség áll, melynek tagjai egyre növekvő aggodalommal figyeli az Európában zajló eseményeket: 1940 júliusát írjuk, Hitler blitzkriegje ekkor megállíthatatlannak tűnik. Amerikai elnökválasztás előtt áll. Franklin D. Roosevelt kihívója Charles Lindbergh, egy virtigli amerikai hős (ő az a pilóta, aki Spirit of St. Louis nevű repülőgépén először repülte át az Atlanti-óceánt). Lindbergh valós figura, és mindaz nagyjából úgy is volt vele, ahogyan Roth leírta: valóban rokonszenvezett a német nácikkal, valóban találkozott náci vezérekkel, magával, Hitlerrel is. Belpolitikai nézetei között első helyen szerepelt az, hogy Amerikának ki kell maradnia a háborúból, így őrizve meg az ország békéjét. A republikánus párton belül sikerült is ezzel a populista lózunggal támogatottságot szereznie, még az is felmerült, hogy őt indítják Roosevelt ellenében – szerencsére a valóságban nem így lett. Roth azonban egy rosszabb verziót írt meg regényében: 1940-ben Amerikai új elnöke Charles Lindbergh és ezzel elszabadult mindaz, ami 1933-ban Németországban. Fellobbanó nacionalizmus, pogromok, a zsidók kitelepítése.

2020-ban Donald Trump még csak első ciklusának végét járja, de az már most nyilvánvaló, hogy ez a néhány év még annál is nagyobb pusztítást végzett az épelméjűség, az emberek közti tolerancia, a társadalmi szolidaritás és a humanizmus, tehát az egyetemes emberi értékek terén, mint amit ifjabb Bush whiskyben tocsogó ámokfutása tett elejétől a végéig. Az HBO elérkezettnek az időt, hogy elővegye Roth regényét, melynek aktualitása ma még vitathatatlanabb, mint volt megjelenése idején. Az Összeesküvés Amerika ellen hat részes minisorozat formájában valósult meg, a műfajban legmagasabb minőséget képviselő David Simon (pl. Drót, Fülledt utcák) és Ed Burns (pl. Drót) irányításával. E két név garancia a minőségre, és ebben nem is fogunk csalatkozni. Látvány terén tökéletes az illúzió. 1940 júliusát írjuk.

Persze, ehhez az is kell, hogy a sztori alkalmas legyen ennek az illúziónak megteremtésére. Roth azonban annyira pontosan rajzolja meg azokat a társadalom különböző szintjein, rétegeiben meglévő érzelmi  és gondolati erővonalakat, hogy a történetet ezzel az egyediből általános érvényűvé, a fikciós meséből a valóság modelljévé emeli. Mivel Roth zsidó származású, nyilvánvalóan ebből is építkezik. A történet szereplői részben asszimilált, de azért identitásukat még őrző zsidók, akik ugyanekkor hazaszerető, sőt, hazafias amerikaiak is. Pontosan, határozottan megfestett karaktereket ír a történetbe, általuk jelenítve meg a zsidóság egyre növekvő antiszemitizmus elleni reakcióinak, a túlélés különféle stratégiáinak sokféleségét, a harcos, önfeláldozó ellenállástól az azonnali menekülésen át a rájuk törő fenevadhoz való dörgölőzésig – mindegyikre ismerünk valós példákat az életből, a történelemből. Miközben azonban a történetben zsidók a főszereplők, rajtuk csattan az ostor, egyáltalán nem esik nehezünkre a szituációt áthelyezni bármelyik korba, bármilyen etnikai, kulturális környezetbe. Így vált Roth alternatív történelmi parabolája érvényessé ifjabb Bush idején, de még érvényesebb ma, Trump idején, de ha megfosztjuk azt a zsidó motívumoktól, és behelyettesítünk bármilyen kisebbségi jellegzetességet, játszódjon a sztori meleg közösségben, romák vagy örmények között, akár belvárosi libernyák társaságban, működni fog. Mert a dolgok, bizony, így mennek…

Nyilván nem számítunk pörgős, akciódús, netán poénzuhatagban fürdő hókamókára, ha azonban végignéztük például a Drót című szériát, amely egyszerre volt szociográfia, kriminalisztikai, addiktológiai és szociálpszichológiai nagydoktori, amellett, hogy alaptétel a műfajában, akkor tudjuk, hogy David Simon a mi emberünk. Le kell ülni és oda kell figyelni, mert van mire, ezúttal is. Remek színészeket láthatunk, amúgy egy érdekes családi történetet is, mely önmagában, minden kitekintő, aktualizáló asszociáció nélkül is megáll a lábán, s ahogyan a félelem, a rettegés, a kilátástalanság rátelepszik a valójában csak élni és dolgozni akaró családra, ahogyan a történelem brutálisan átírja az álmokat, az tényleg gyomorszorító, mint ahogyan felemelő az is, amint felülemelkednek ezen az életösztöntől és életerőtől vezérelve. Nyugalomra azonban nincs semmi okunk, efelől nem hagy kétséget a történet lezárása sem.