Clint Eastwood nem téveszt mértéket ezúttal sem, hiszen 2019-es, ezúttal csupán egy Oscarra jelölt filmjében ismét egy igazi, tipikus amerikai hőst mutat fel a nagyérdeműnek. Méghozzá ismét megtörtént események alapján! Richard Jewell a szó szoros értelemben vetten törvénykövető és törvénytisztelő átlagamerikai, akinek minden vágya, életének egyetlen célja, hogy az általa oly annyira tisztelt amerikai bűnüldözés testületében dolgozhasson. Mivel azonban túlbuzgósága nem feltétlenül találkozott az ehhez szükséges képességekkel, ezen vágya sokáig nem teljesült be, inkább csak biztonsági őrként, sulizsaruként kapott állásokat, melyekből azonban rendszerint igen hamar ki is rúgták – rendszerint éppen azért, mert szőrszálhasogató módon, hihetetlen energiákkal végezte munkáját, melyet a legtöbben már zaklatásként értékeltek. A ’96-os atlantai olimpián egy mellékrendezvény biztosításában kapott munkát, egy koncerten kellett őriznie a hangkeverő állást, mikor egy gyanús, gazdátlan hátizsákot vett észre az állás tövében. Jewell azonnal látta, hogy merénylet készül – és ez alkalommal nem tévedett. Agilitása és már-már beteges veszélyérzékenysége ezúttal több száz ember életét mentette meg. A média egyből hőst teremtett belőle, miközben az FBI paranoid gépezete éppen ellenkezőjét találta meg a korpulens, kissé együgyű férfiben: szerintük ő volt a merénylet elkövetője.

Eastwood a tőle megszokott precíz, lényegre törő, száraz tárgyilagossággal meséli el nekünk Richard Jewell balladáját. Szinte dokumentarisztikus hűséggel tárja fel az amerikai hős-, és mítoszteremtés eme abszurd változatát, mely Jewell tipikus hétköznapi hős-karakterének megteremtésén túl egyszerre maró kritikája a szenzációéhes bulvármédiának és a paranoid gépként működő, arrogáns FBI-nak is. Egyszerű, simára csiszolt filmes eszköztárral dolgozik, történetmesélésének ritmusa komótos, de mégis feszültséggel teli. Mesteri, ahogyan a film első harmadában (Paul Walter Hauser zseniális alakítása segítségével) bemutatja Jewell karakterét, ahogyan növeli azt a bizonyos hitchcocki suspence-t a merénylet bekövetkeztéig, de ezután sem enged ki, hanem ezt a drámai feszültséget mindvégig fenntartva, Jewell pokoljárását is restaurálja. Richard Jewell balladája általa tanulságokkal zsúfolt tanmesévé, egy jellemző kortünet szinte sebészi pontosságú metszetévé, az emberi belső tartás és a becsületességben való feltétlen hit monumentumává válik. Nem kenyere a cizellálás, nála ne keressünk árnyalt belső motivációkat és más elkent dolgokat, Eastwood világa – jó, becsületes republikánusként – fekete-fehér. A jók dolga, hogy győzzenek a gonosz felett. Hitelessége annyi, hogy nála a jók valóban jó célért küzdenek és a gonosz tényleg gonosz.