Saját szoba – A nomádok földje (Nomadland, 2020)

Habár Chloe Zhaonak már előző filmje is nagyszerű volt, a rendezőnőt most fedezi csak fel a világ, A nomádok földjént a pár évvel ezelőtti A rodeóshoz képest hatványozott lelkesedés övezi. Csak úgy hullanak a díjak, és az Oscar még hátravan (6 jelölés). A rá irányuló nagyobb figyelem bizonyára a főszereplő Frances McDormand-nek is köszönhető, másrészt pedig, hogy fókuszában olyan szociálisan érzékeny téma áll, mint az amerikai társadalom jelentős hányadát kitevő „nomádok” élete – amit meglehetős hűséggel dokumentál.

A forgatókönyv alapja Jessica Bruder hasonló című könyve, a szereplők többsége az írónő korábbi riportalanya. Ezek az emberek sok-sok társukhoz hasonlóan a 2008-as gazdasági válság után vesztették el vagyonukat, megélhetésüket és költöztek lakókocsiba, hogy alkalmi munkákat keresve járják az országot. Alapvetően ők alkotják a címben említett szubkultúrát (mellettük természetesen olyanok is akadnak, akik kalandvágyból vagy egyéb okokból vették nyakukba a világot). Jórészt nyugdíjas korúak, túl a hatvanon – akárcsak Fern, a főszereplő (McDormand). A nő, miután felszámolták munkahelyét, majd férje is meghalt, hátat fordít elnéptelenedett városának, és lakóautójával nekivág a prérinek.

Kezdetben jó darabig mintha beszélő fejes dokumentumfilmet látnánk, majd a történet mindinkább epizodikus, mélázásokból, találkozásokból összeálló hangulatmoziba fordul át. A hónapok során Fern a lakókocsis „törzs” több képviselőjével megismerkedik, és sokat tanul tőlük; kezdő nomádként nemcsak azt, hogy hány gallonos vödörbe végezze a nagydolgát, vagy hogy mindig legyen a kocsiban pótkerék, hanem azt is, hogyan szemlélje az életet. E gyűrött arcú figurák bölcselkedései közt jócskán akadnak megszívlelendő gondolatok. Az év elteltével hősünk ugyan visszatér a kiindulási ponthoz, de lélekben tovább lép.

A nomádok földje realisztikusan ábrázol egy életformát, amit a forgatás előtt, mintegy „alapozásként” a rendező és a főszereplő maga is kipróbált, a csutkára vágott hajú McDormand megjelenésével, játékával tökéletesen belesimul a közegbe; napi rutinját követve ízelítőt kapunk a lakókocsis lét mindennapjaiból, a valódi nomádok szerepeltetése pedig félig-meddig dokumentumfilmmé teszi A nomádok földjént, ám e szubkultúra bemutatása még ezzel együtt is csak a ráadás. Zhao alkotásai nem feltétlenül a témájuk miatt relevánsak, fontosabb, amit szereplői mondanak, képei sugallnak az életről, annak tudatos megéléséről. „Ne vesztegesd az időd!” –  üzenik azok, akik idejük javát már leélték, nagy veszteségeket, fájó emlékeket hagyva maguk mögött.  

A korosodó főhős lezárja egész addigi életét – van ettől a filmnek egyfajta számvető, összegző hangulata. A fogyasztói társadalommal való szembeállításnak (lásd a kizsákmányoló Amazon hatalmas csarnokait) egyik visszatérő eleme a fölösleges tárgyak felszámolása, az évek alatt összegyűlt, gazdátlanul maradt holmiké. A film nyilván nem buzdít arra, hogy mindenünket odahagyva költözzünk lakókocsiba, de attól még finoman szembesít valós szükségleteinkkel. Milyen boldoggá tehet egy kiszuperált fonott szék, legyen bármilyen ócska, ha nyugodtan elüldögélhetünk benne, hogy megigyuk a kávénkat és élvezzük a szelet, a naplementét… Fern kezdetben még dühös igyekezettel ragasztja meg az eltört tányért, később maga is ráébred, hogy a tárgyakkal szemben a tünékenyebb dolgok bizonyulnak maradandónak: fészekből lehulló tojáshéjdarabkák, egy fűben lépkedő bölény, önfeledt lebegés a pillanatban.

A nomádok földje, A rodeóshoz hasonlóan lassú tempójú, szemlélődős alkotás Joshua James Richards tágas nagytotáljaival, a helyszín ugyanúgy Dél-Dakota sivár vidéke, mint Zhao korábbi darabjaiban. Mind több a hallgatás, kevés a cselekmény, a minimalizmus azonban nem gátolja meg a didaxis beszivárgását: míg A rodeós hagyta, hogy bennünk fogalmazódjon meg a tanulság, itt sokszor kimondják, a film második felében pedig a gyakran tolakodó, érzelmes zenei aláfestés miatt érezzük úgy, mintha az alkotók nem bíznának eléggé a képek és a csönd erejében. Szerencsére ettől még nem lesz a történetből szájbarágós tanmese; a lassú, meditatív darabok kedvelőinek éppúgy tudom ajánlani, mint A rodeóst, bár meggyőződésem, hogy a díjeső ellenére ez a film annál nem jobb, csak Oscar-kompatibilisebb. (8/10)

Kategória: Film, Saját szoba
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Bosszantott, hogy egy papírból akar… – Kisgömböc

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.