Kis fejsze (Small Axe – Anthology, 2020)

Öt, egymástól független, de érzelmileg, politikailag és kulturális hátterét illetően mégis összetartozó epizódból áll Steve McQueen antológiája, melyben a korona Nyugat-Indiai gyémántjairól, Trinidadról, Tobagóról, Jamaikából származó, de afrikai identitásukat is őrző bevándorlók, hajdani rabszolgák leszármazottainak angliai élete, illetve annak tipikus konfliktusai kerülnek feldolgozásra. Az antológia címe arra a közmondásra utal, melyet Bob Marley is idéz Small Axe című számában: “Ha te (mármint az uralkodó, feketéket elnyomó és kizsákmányoló fehér ember) vagy a nagy fa, Akkor mi (feketék) kis fejszék vagyunk, élesre fenve, készen állunk, hogy kivágjunk.” Nos, a szintén fekete angol rendező Kis fejszéje még ennyire sem barátságos, mint Marley mézédes dallamon szörfölő fenyegetése, bár nem árt azt sem leszögezni, hogy az is nyilvánvaló, hogy csak a gonosz fehéreknek van félnivalójuk. Az öt rész cselekménye amúgy az 1969-től 1982-ig terjedő -jó részben Thatcher konok, vaskalapos konzervatív miniszterelnökségét magában foglaló- időszak az angliai fekete bevándorlók életét érintő, fontos eseményeit dolgozza fel.

Mangrove

Az első epizód egy Notting Hill-i, fekete tulajdonos által, feketék szája íze szerint üzemeltetett kifőzde sztoriját meséli el, melyet a rasszista helyi rendőrőrs túlbuzgó bobbyjai próbálnak ellehetetleníteni minden eszközzel. London eme kerülete ekkoriban közel sem volt olyan puccos, mint manapság, kvázi a helyi “nyócker” funkcióját töltötte be. A jobb élet reményében a hajdani gyarmatokról Angliába özönlő bevándorlók azonban a hűvös, ködös, kirekesztő Albionban koránt sem a Paradicsomot találják, sőt, inkább ellenkezőleg. Még a törvénytisztelő, becsületes Frank Chrichlow (Shaun Parkes) is csak áttörhetetlennek tűnő falakba ütközik, holott tényleg nem akar mást, mint a feketék ízlésének megfelelő, tiszta és törvényesen működő éttermet üzemeltetni, ahol kecske-, és halcurryt, fűszeres sült rákot és más karibi finomságokat főzzenek bárkinek, aki erre vágyik. A hatóság egzecíroztatása eléri a sejthető ellenhatást, és a fekete közösség, néhány tanult, egyetemet végzett szószóló vezetésével fellázad. Dühös hangú, büszkén elfogult, cseppet sem méricskélő dolgozat ez az epizód. Hihetetlenül precízen megteremtett korhangulat, zenék, frizurák, ruhák, még a háttérben játszó gyerekek is tiszta ’68. A bő két óra hosszú, komplett játékfilmnyi méretű epizód első része a szituráció megteremtése, a konfliktus kibontása, a karakterek megismertetése, a második rész pedig egy virtigli bírósági dráma, úgy Frank Capra idealista modorában, de izzó, fekete dühvel.

Lovers Rock

Egy fekete férfi óriási fehér keresztet cipel a vállán. A második epizód tulajdonképpen egy féllegális házibuli története, ha lehet ezt mondani egyáltalán: életkép inkább. Talán a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején valamikor egy külvárosi, kissé lelakott villában fekete lányok és fiúk gyülekeznek, míg mások még csak otthon készülődnek. Jó a hajam, megy ez a cipő ehhez a ruhához, ott lesz XY? A buli helyszínén néhány rasztafrizurás csávó serényen pakolja az óriási hangfalakt, kábeleket húznak és dugdosnak a megfelelő lyukakba, mások színes lámpákat szerelnek, díszítik a helyiségeket. Az ajtónál egy hatalmas, kigyúrt dzsinn válogat békésen, de ellentmondást nem tűrően: lányok bemehetnek ingyen, a fiúknak fizetni kell, ha jó arcok. Legtöbben azok. Benn vidám rocksteadyvel, érzelmes soulokkal, izgi funky-diszkóval indul a buli. Nem nagyon isznak, viszont a képernyőn is átüt a fűszag, a film feléig minimum két kiló gandzsát szív el az egyre jobb kedvű, egyre jobban belemelegedő közönség. Jah jah. A fiúk csajozni akarnak, a csajok meg pasizni. Win-win buli. Egyre fülledtebb a hangulat, kiskakasok kakaskodnak picit, kistyúkocskák kotkodácsolnak hozzá. Még a falak is izzadnak buja kéjjel. Odakint néhány részeg, fehér suttyó hangosan gyűlölködik, de a dzsinnel nem mernek kekeckedni. Egy széthullott tesó akar bejutni a buliba, de a dzsinn jó érzékkel távol tartja. Sziréna hallatszik, erre mégis gyorsan berántja. Nem kell a balhé, odabent egy lélegzetvételtől beáll, aki nem szokott, mint a gerely, de béke van. A kintről jött tesó azonban bevadul. A zene is bevadul, reggae-dub törzsi ritmusa lüktet, együtt dobbannak a lábak, szívek. Csak fiúk táncolnak, féktelen vadsággal, gigászi energiákkal. Hajnalban az egyik kiskakas suhan haza kerékpárján, vázon egy kistyúkocskával. A gyors numerára lógnak be a srác munkahelyére, egy autószerelő-műhelybe, de a főnök is ott héderel, így csak randi ígérete lesz a dologból. Lüktető, féktelen, az idő minden pillanatát minél intenzívebben megélő, sűrű, de megállíthatatlanul áramló életenergia, fülledt érzékiség – ez a londoni Nyugat-Indiak veleje. Egy fekete férfi óriási fehér keresztet cipel a vállán.

Red, White and Blue

Az asszimiláció rendkívül bonyolult kérdéskörét járja körül a harmadik epizód. Leroy (John Boyega) családja minden energiájával azon van, hogy angolabbak legyenek az angoloknál. Pedánsan, akkurátusan élnek két lépés távolságot tartva az anglo-karibi közösségtől, gyermekeiket taníttatják, ők rendesen dolgoznak. Az átlagnál tehetségesebb Leroy egyetemet végzett kutatóvegyész, fehér köpenyes, steril állással. A házasság előtt álló fiatalemberben azonban a laboratóriumi karriernél erősebben munkál gyerekkori álma, hogy rendőr legyen, belülről megváltoztatva a testület hozzáállását a különböző etnikumú bevándorlókhoz. Osztályelsőként végez a rendőrakadémián, ezalatt kukásautó-sofőr apját mondvacsinált okból fehér, rasszista rendőrök véresen összeverik. Leroy azonban konok elszántsággal áll szolgálatba, nem törődve a (fehér) kollégák élceivel, hogy véghezvigye álmát. Sajnálatosan túl jól ismert tapasztalata bármely kisebbségből származó embernek, hogy nagyon ritkán kezeli őket önálló egyénként a többségi társadalom, mely legtöbbször unalomig ragozott előítélet-csomagokból húz ki kész sablonválaszokat vitás, problémás esetekben, és szinte sohasem ismeri el felelősségét. Leroy is ezt éli meg a valós eseményeken alapuló történetben, miközben a rendőrség kötelékében csupán megtűrt, idegen entitás, saját közössége árulónak bélyegzi és kitaszítja magából. Légüres térben lebeg, álmait vesztetten. McQueen ebben az epizódban is pontosan, lényegre törően fogalmazza meg a keserű igazságot.

Alex Wheatle

Alex Wheatle (Sheyi Cole) története valahol a dolgok -mármint az Angliában letelepült karibi feketék életének- megnyugtató irányát villantja fel. Alex élete, persze, egyáltalán nem alakult fényesen. Vaskalapos brit nevelőszülők, gyermeknevelésre alkalmatlan nevelőintézetek után 18 éves korában egyszerűen kirakták az utcára – ami rögtön elkezdte kiképzését. Ennek eredménye természetesen hamarosan a börtön lett. De a fekete közösség összetartása, Alex értelme és tehetsége, a reggae ritmusa és néhány jó pillanatban, jó irányba indító barát és ismerős ezúttal olyan eredményeket hozott, amely nemcsak fekete bevándorlók, de minden életében mellékvágányra jutó fiatalnak erőt adó példa lehet. Azért közben látjuk azt is, hogy Alex szerencsésen alakuló sorsa egyáltalán nem tekinthető tipikusnak, a bevándorlók kényszerpályái, illetve a fehér brit társadalom általi külvilág nem vált barátságosabbá a nyolcvanas évek elején.

Education

Az ötödik rész a megfelelő, gyermekközpontú, az egyéni képességeket, valamint családi különbségeket figyelembe vevő oktatás fontosságáról mesél a 12 éves, diszlexiás Kingsley tanmeséjén keresztül. Természetesen McQueen nézőpontjából a klasszikus, brit iskolamodell tökéletesen alkalmatlan a többségi brit társadalomtól eltérő társadalmi, kulturális közegből érkező gyerekek oktatására, hiszen e merev rendszer, átitatva az angolszász felsőbbrendűséggel minden szintjén, egyáltalán nem befogadásra, hanem csupán kőbe vésett dogmák feltétlen elfogadására épül. Legalábbis 1969-ben, Kingsley történetének idején így volt. Önszerveződő, nyugat-indiai, illetve afrikai identitású értelmiségiek azonban modern pedagógiai elvek mentén tényszerű változást képesek elérni a hivatalos brit iskolarendszer által elmaradottnak bélyegzett, ám legtöbbször csupán magatartási, illetve figyelemösszpontosítási zavarokkal küzdő fekete (illetve más etnikumú) diákoknál – könnyű belátni, ez az egyedül járható út mindenki számára. Még ha az út vége egyelőre csillagászati távlatokban látszik is…

Steve McQueen antológiája az angliai fekete bevándorlók 40-50 évvel ezelőtti helyzetéről és kilátásairól ad átfogó képet. Azóta sok minden változott pozitív irányba, mind a fekete, mind a fehér angolok különböző rétegeiben, míg más problémák változatlanok maradtak, vagy akár súlyosbodtak is. Miközben fekete, illetve más nem angolszász származású brit állampolgárok igen magas tisztségeket is betöltenek politikai, közigazgatási, tudományos pályákon, kulturális és sport területen pedig immár hagyományosan erős a jelenlétük, a bűnözésben, szociálisan leszakadó területeken nem csökkent érintettségük.

A Kis fejsze-antológia, mint film, végtelenül precízen, szinte már aggályos kronológiai aprólékossággal kidolgozott, csúcsminőségű mű. Az egyes epizódok különálló filmként is megállják a helyüket, egyenként is kiváló darabok. Döbbenetesen erős színészi teljesítményeket látunk mindenhol. Szemléletmódja, bár erősen egyoldalú, mégsem zavaró, hiszen a problémák gyökerére koncentrál, az igazságot keresi és azt hiteles megfogalmazására irányul minden erőfeszítése. Kötelező darab.

Kategória: Film, HBO, HBO GO
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Hernádi Zsolt: A Mol nem politizál,… – Kisgömböc

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.